Egyre kevesebb az egyetemista nálunk

HírKlikk 2023. november 25. 12:57 2023. nov. 25. 12:57

Míg az élen végző országokban és számos más országban is folyamatosan növekedett a felsőoktatásban résztvevők aránya 2013 és 2021 között, a dobogó alján lévő államokban – köztük Magyarországon is – leginkább csökkenő tendencia figyelhető meg.

Hazánkban 3,63 százalék volt a hallgatók aránya 2013-ban, ami 2019-ig folyamatosan csökkent 2,88 százalékra. Ezt követően az arányok enyhe emelkedésnek indultak, 2020-ban előbb 2,92 százalékra, majd a már említett 2021-es 2,96 százalékra. A 2021-es évben a magyar felsőoktatásban tanulók száma összesen 287,5 ezer fő volt – írta meg a Népszava a KSH friss adati szerint.

Az össznépességet tekintve Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb a felsőfokú oktatásban tanulók aránya Európában az elmúlt években, Romániában (2,93 százalék), Szlovákiában (2,59) és Luxemburgban (1,20 százalék) volt az arány. Népességarányosan a legtöbb egyetemistával Törökország (9,84 százalék), Görögország (7,98 százalék) és Ciprus (5,94 százalék) rendelkezett.

A hallgatók száma egyébként jelentősen visszaesett az elmúlt tíz évben, 2013-ban még 338,5 ezren tanultak a felsőoktatásban, vagyis 2023 első felében mintegy 48,5 ezerrel kevesebben jártak egyetemre, mint 2013 azonos időszakában.

Polónyi István oktatáskutató szerint a hallgatói létszám ilyen meredek zuhanásában nem kevés szerepe volt az Orbán-kormány 2013-as felsőoktatás-politikájának, a keretszámok és az államilag finanszírozott helyek csökkentésének, bizonyos szakok megszüntetésének vagy összevonásának, a ponthatárok emelésének.

Az utóbbi évek veszteségei kihatással lesznek a munkaerőpiacra és a gazdaságra - tette hozzá.

Magyarország a fiatal diplomások aránya sem jó, az Eurostat adatai szerint 2022-ben a magyar 25-34 éves korosztályban mindössze 32 százalék volt a diplomások aránya, ami a harmadik legrosszabb eredmény az Európai Unióban.

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom