Eladó nélküli boltok nyílnak Magyarországon

HírKlikk 2024. május 17. 06:20 2024. máj. 17. 06:20

Idén nyáron elindulnak az első eladó nélküli boltok Magyarországon. Ezzel lényegében új fejezet nyílik a magyar kiskereskedelemben: vannak már ugyan teljesen automata üzletek, de ezek jelen állás szerint csak konténerméretben tudnak hatékonyan és gazdaságosan működni, viszont automata, rendes méretű élelmiszerboltok, pláne tömegesen nem nyíltak eddig itthon.

Külföldön, sőt a környező országokban (Csehország, Lengyelország) van már bőséggel erre példa, most pedig Magyarország következik: a Világgazdaság szerint még a nyáron átadják az első eladó nélküli boltot, amit további 4-5 követ 2024-ben.

A jelenlegi elképzelések szerint rövid távon aztán akár a 150-et is elérheti ezeknek – hivatalos nevükön távfelügyelt boltoknak – a száma. 

Az első eladó nélküli boltok úgynevezett hibrid modellben működnek majd. Ez azt jelenti, hogy nappal a ma ismert formában fogadják a vásárlókat, azonban a megszokott nyitvatartási időn kívül már személyzet nélküli üzemmódban tartanak nyitva. Így sosem kell bezárniuk, működhetnek akár 0–24 órában és a hét minden napján is.

Ugyanakkor ahhoz, hogy be lehessen térni ilyen üzletekbe, meg kell felelni egy előre meghatározott beléptetési protokollnak.

Az újfajta boltok használatához első körben egy applikációra lesz szükség, amelynek letöltésekor meg kell adni a személyes adatainkat, mindezt egy fényképes igazolvány feltöltésével is alá kell támasztanunk.

Ez alapján a telefonos alkalmazás létrehoz egy egyszer használatos QR-kódot, amellyel beléphetünk az üzletbe úgy, hogy azt beolvassa az automata beléptetőrendszer.

Ezen a ponton szemből és profilból is kell készítenie magáról egy-egy fényképet a vásárlónak azért, hogy kiderüljön: az applikációba feltöltött fényképes igazolvány tulajdonosa megegyezik-e az adott vásárló személyével.

Ha ez sikerült, az üzlettérben már a szokásos módon lehet vásárolni, azaz egyszerűen a kosárba kell pakolni a kívánt termékeket. Mindezt elektronikus címkék segítik.

Miután nincs személyzet, így kasszások sem, a fizetés az önkiszolgáló pénztáraknál történik. Itt szintén be kell olvasni a személyünket azonosító QR-kódot, a fizetés csak bankkártyával működhet vagy más elektronikus úton.

A boltból való kilépéshez be kell olvasni az automata beléptetőrendszernél a kapott blokkot.

Aki személyzet nélküli üzemmódban a boltban tartózkodik, annak át kell esnie egy azonosításon. Ezenfelül is összetett ökoszisztéma ügyel a biztonságra. A boltok kameraképeit például egy mesterséges intelligencia alapú algoritmus is figyeli, amely felismeri a gyanús, szokatlan vevői mozdulatokat, és azonnal jelzi a távfelügyeletnek. A távfelügyeleten tartózkodó biztonsági munkatárs pedig – aki egyszerre több boltot is figyel – közbe tud avatkozni, hiszen nemcsak videó, hanem hangkapcsolatban is van az üzlettel. Ezért a vásárlóknak is a rendelkezésre áll, ha segítségre lenne szükségük. 

A rendszer az alkoholos italok kérdését is automatikusan megoldja, hiszen személyzet nélküli módban alapértelmezetten csak nagykorúak léphetnek be az üzletbe.

Forrás: Világgazdaság