Elárverezték Zelenszkij krími lakását – a bevétel az ukrajnai háborúra megy
Az orosz hatóságok már tavaly elrendelték a Krímben található ukrán vagyonok és ingatlanok államosítását, majd az árverések is elindultak. A szórásból az ukrán elnök luxuslakása sem maradhatott ki, ami most új gazdára is lelt.
A lakás az elegáns Oroszlános Ház egyik apartmanja, amit Zelenszkij felesége még azelőtt vásárolt, hogy férje elnök lett – írja az Euronews.
Az ingatlan a Krím déli partján fekvő Livadia településen található, Szevasztopoltól 55 kilométerre. Az orosz hatóságok a Zelenszkij házaspár lakásának bevételét Moszkva ukrajnai háborús erőfeszítéseire költik – közölte kedden egy orosz tisztségviselő.
A Kreml által támogatott krími kormány 44,3 millió rubelért (481 500 dollárért) árverezte el a házaspár elkobzott lakását hétfőn. A vevőt Olga Lipovetszkaja moszkvai lakosként azonosították.
„Visszavonhatatlanul elhatároztuk, hogy a Zelenszkij-lakás eladásából befolyt összeget a front szükségleteire, valamint az ukrajnai különleges katonai művelet résztvevőinek és családtagjaik megsegítésére fordítjuk” – mondta Vlagyimir Konsztantyinov, a krími parlament elnöke, aki szerint az államosítás és eladása szimbolikus lépés is volt a krími lakosok számára, akik nem akarták, hogy a félsziget bármilyen módon kapcsolódjon Zelenszkijhez.
„A krímiek számára Zelenszkij háborús bűnös volt és örökké az is marad” – zárta gondolatait a krími parlament vezetője.
A lakáslefoglalás a félsziget hatóságainak lépéssorozatába tartozik, amit az úgynevezett „barátságtalan” külföldiek, szervezetek vagy vállalatok tulajdonában lévő ingatlanok megszerzésére indítottak.
A krími parlament májusban vette fel Zelenszkijék lakását az Oroszországgal szemben barátságtalan cselekményeket elkövető külföldi állampolgárok ingatlanainak listájára. a névsorban szerepelnek még a kijevi hatóságokkal kapcsolatban álló ukrán oligarchák, így Rinat Akhmetov, Igor Kolomojszkij és mások.
Az összes lefoglalásra és árverezésre váró ingatlan, üzem, földbirtok összértéke 3 milliárd dollárt tesz ki.