Elege lett Szolnok polgármesterének, rendőröket szeretne látni

HírKlikk 2025. július 28. 10:00 2025. júl. 28. 10:00

A belügyminiszternek szánt írást Györfi Mihály a Facebook-oldalán is megosztotta.

Pintér Sándornak írt levelet Szolnok polgármestere. A városvezető a levélben többek közt úgy fogalmazott,

 

Az utóbbi hetekben olyan szintre süllyedt Szolnokon a közbiztonság, ami kétségbe ejti az itt lakó polgárokat. Városunkban egyre gyakrabban történnek erőszakos, vagy droghasználattal összefüggő bűncselekmények, melyek alapjaiban rengetik meg a szolnoki emberek biztonságérzetét. Kijelenthető: nálunk semmi nyoma Orbán Viktor meghirdetett programjának, miszerint háromszoros erővel fognak fellépni a drogokkal kapcsolatos bűncselekmények ellen, és megvédik a gyerekeinket.

Az írást úgy folytatta: „Miniszter úr! Elég volt az üres szavakból! Rendőröket szeretnénk látni Szolnok utcáin és határozott fellépést a bűnözéssel szemben!”. Majd hozzátette,

Polgármesterként és apaként sem nézhetem tétlenül, hogy jelenleg nem képesek megvédeni a szolnokiakat, a gyerekeinket. Városunk nem válhat olyan hellyé, ahol az emberek félnek éjjel hazamenni, vagy ahol az utcákon nem lehet nyugodtan sétálni, mert mindennaposak az atrocitások.

A polgármester arra kérte Pintért, a Belügyminisztérium haladéktalanul vizsgálja meg a szolnoki helyzetet, és tegyen konkrét, érdemi lépéseket annak érdekében, hogy a közrend helyreálljon, és a szolnoki polgárok újra biztonságban érezhessék magukat a saját városukban.

Különösen az alábbi területeken kért beavatkozást: „a járőrszolgálatok megerősítése és rendszeresítése, különös tekintettel a belvárosra, valamint az esti és éjszakai órákra, amikor a legtöbb incidens előfordul.” Egyúttal jelezte: Szolnok önkormányzata aktív partnerként kíván közreműködni a megoldásban.

Györfi Mihály személyes egyeztetést is kezdeményezett a tárcavezetővel. „Szolnok nem maradhat magára, amikor a város rendje, biztonsága és a jövő generációinak nyugalma forog kockán”, közölte.