Elégségest kaptunk a hitelminősítők évvégi vizsgáján

Másfél évtized alatt az A-kategóriából „leküzdöttük” magunkat a befektésére éppen csak ajánlott, bizonytalan kilátású adósok közé. Van még lejjebb?

Mindig van lejjebb persze, de egyelőre még a S&P-nál is a befektetési kategóriában van az állam kockázati besorolása, noha csak egy hajszálnyi választ el a bóvli-tartománytól. Az odakerülés baj lenne, de nem tragédia, mert az még mindig B osztály, és nem C. Viszont ne hallgassuk el: 2010 előtt voltak évek, amikor Magyarországot az A kategóriában tartották nyilván. Romlott a megítélés a 2008-as pénzügyi válságban, de utána is, sőt 2012-ben a magyar állampapírok besorolása már kikerült a befektetésre ajánlott tartományból, és évekig ott időzött, holott az volt az uniós pénzek bezúdulásának időszaka. Most nem bóvli a magyar állam kockázati értéke egyik hitelminősítőnél sem, de azért látni a gondokat, mint például, hogy az ország beleragadt az inflációs politikába. A Matolcsy-féle „unortodox” gazdaságpolitika ugyanis a növekedés hajszolásával szerkezetileg inflációs volt. Most visszapillantva a 2020 előtti időkre, jól látszik, hogy volt néhány olyan évünk, amikor az európai gazdaság, és benne a miénk kifejezetten jól teljesített, akkoriban a hazai GDP-t 5-6 százalékkal is megdobták az uniós támogatások. No, akkor rendbe lehetett volna tenni az államháztartást. De a rengeteg külső forrással és a kedvező külső feltételekből adódó előnyökkel a kormány nem sáfárkodott jól.  

Nagy Márton miniszter most is másokban keresi a hibát. Nem mondta még, hogy a hitelminősítők nem értik a dolgukat? 

Volt már erre bőven példa. Előre látható a kormányzat reakciója: amikor felminősítenek minket, akkor a megszólalók lelkesen elmondják, hogy „már az XY hitelminősítő is kénytelen volt belátni a magyar gazdaság jó irányát”. Amikor leminősítést tesznek közzé, azt írja a kormánysajtó, hogy „ezek, akik nem látták előre a világgazdasági krízist, sőt ők okozták a 2008-as pénzügyi válságot is, képesek a szájukra venni a magyar népet, Magyarországot”. Meg: „hogy jönnek ahhoz, hogy minket minősítsenek”. Ami persze értelmetlen megközelítés, hiszen sem a fel-, sem a leminősítés nem egy országot vagy a népét, annak a kultúráját, zenei életét vagy konyhaművészetét illeti, hanem kizárólag az illető ország által kibocsájtott értékpapírok kockázatosságára, és így áttételesen a kormányzati gazdaságpolitika megbízhatóságára vonatkozik. Bóvliba minősítéskor mondja is az ellenzék mindenhol: „a kormány menjen a fenébe!”. Emlékezhetünk, amikor 2008-ban a forint árfolyama nagyot esett, 240 helyett 270-et kellett adni egy euróért, és az A-ból leminősítették a hitelminősítők az állampapírjaink besorolását, a Fidesz – akkor még ellenzékben – rögtön követelte a kormány távozását.  

Mert az előző nyolc év bűnös kormányzása…

E vonatkozásban joggal mondták. Csakhogy most még annál is lejjebb van a besorolás és a forint… A hitelminősítők véleménye nem valami iskolai osztályzat, sem szubjektív minősítgetés, hanem a helyzet és a középtávú kilátások pénzügyi szempontú felbecslése. A besorolási módszertant nagyon alaposan kidolgozták, és a világ csaknem kétszáz országára alkalmazzák.  Minket már az 1980-as évek óta „szemléznek”, ha nekünk nem tetszik az elénk tett tükör, az még nem jelenti azt, hogy a módszertanban lenne hiba, noha a középtávú becslés jellegéből adódóan, az élet valóban alakulhat másként: rosszabbul vagy jobban. Most a BBB vagy a BBB mínusz csoportba sorolják a magyar államot a pénzügyi mutatók alapján, erre a szintre helyez minket a minősítők által alkalmazott „matek”. Nem is önmagában a hitelminősítésünk a probléma. A kormány mostani nemzetközi politikája is ront a megítélésünkön, növeli az országkockázatot. A kettő együtt pedig már aggasztó, amint az látszik is a forint árfolyamán. Amikor legutóbb is rossz gazdasági adatok kerültek nyilvánosságra, a forint megint gyengült. 

A magyar kormány mindig arról beszél, hogy az uniós átlaghoz képest nem is olyan rossz a teljesítményünk.

Ezzel az a bajom, hogy nem látom értelmét az eurózóna országainak adóssághelyzetéhez mérni a mienket. Az önálló valutájú országok megítélése eleve egészen más. Amint láttuk, sokkal sérülékenyebb a mi pénzünk. Nem érdemes a görög, az olasz vagy a belga államadósság-adatokkal jönni, mert ők euróban finanszírozzák magukat, két százalékos kamatszinten, Magyarország pedig forintban, 5-7 százalékon. Amíg Magyarország a befektetői körben marad, addig a Pénzügyminisztérium mindig nagyon optimistán kommentál bármely adatot azzal, hogy „befektetésre ajánlják Magyarországot”. Azt nem teszik hozzá, hogy ez a „BBB mínusz” a visegrádi négyek között a legrosszabb. Az Európai Unió tagjai között is már csak Románia és Magyarország van ezen a szinten, és lejjebb van, mint húsz éve, a Gyurcsány-kormány idején.

Mivel indokolják a hitelminősítők a mostani besorolásunkat?

Elolvastam a BBB mínusz besorolás indoklását. Abban a bizonytalan nemzetközi gazdasági környezet, a változékony energiaárak mellett a magas inflációra, a kormányzati intézkedések kiszámíthatatlanságára hivatkoznak, és megjelenik a magyar kormány és az uniós intézmények vitája. Az utóbbi számukra elsősorban az uniós forrásokhoz való hozzájutásban jelent kockázatot. A makrogazdasági adatainkat is összevetették a velünk egy szinten besorolt országokéval, Kazahsztánnal, Peruval, Romániával, Görögországgal. Nyáron még azt is feltételezték a minősítésünknél, hogy az év második felére elcsitulnak a politikai zajok, de láttuk, mi történt. Orbán Viktor már uniós elnöksége első munkanapján olyan politikai vihart kavart, amivel „elintézte”, hogy sok olyan uniós pénzt, amely megszerzésére volt esélyünk, valószínűleg elvesztünk. A másik lehetséges pozitív megítélési szempont a hozzánk beáramló jelentős mennyiségű tőke. Ezzel csak az a gond, hogy az ide áramló és itt működő tőkeállományban belső csere zajlik: az ázsiai befektetők aránya nő, és ezzel csökken az európai, amerikai befektetői hányad. A geopolitikai vonatkozásokon túl, a technológiai fejlettségi szinttel is baj van. Vegyük például az akkumulátor-gyárak példáját: közepes fejlettségű technológiát megtestesítő, anyagigényes és környezetre kockázatos termékeket gyártó beruházások érkeznek hozzánk, eközben a nagyobb hozzáadott értékű, több szolgáltatást, high-techet képviselő beruházások aránya csökken. Ezt a magyar gazdaság irányítói is pontosan látják, sokkal jobban, mint a hitelminősítők, akik a kormány által eléjük tett adatokból dolgoznak. Ha a nyáron azt mondták nekik a Pénzügyminisztériumban a személyes konzultáción, hogy tessék nézni, milyen sok a bejövő tőke, azt is komolyan vették, meg azt is, hogy a kormány szerint az idén 4 százalékos lesz a gazdasági növekedés.  

Akkor is, ha a miniszter éppen most jelenti be, hogy ellenkezőleg, csökkenés van? 

A Fitch Ratings, a Standard and Poor’s, a Moody’s nem naiv, de ad valamennyit a hivatalos közlésekre. És még valami: a hitelminősítő intézmény az ügyfél fizetési kilátásait, hitelképességét nézi alapvetően, nem pedig az erkölcseit, az igazmondását, a tárgyalópartner „szépségét”. És van egy olyan adat, ami különösen fontos a hitelminősítőknek, mégpedig az ország külpiaci pozíciója, a fizetési mérleg, ami most megfelelő. A KSH napokban közzétett nyár végi adatai szerint elég nagy a külkereskedelmi mérleg többlete, csakhogy az nem úgy keletkezett, hogy dübörög az export. Az idei év jellemzője, hogy csökken az export, és még jobban csökken az importunk. A vállalati beruházások volumene is visszaesett, az emberek sem cserélik le az autójukat, a hűtőgépüket olyan gyorsan, mint azt a kormány remélte, ami mérsékli az import mennyiségét is. Ez nem ritka recessziós időkben, ez van most nálunk is. Van ebben egy ellentmondás: ez az állapot nem jó az érintett társadalomnak, viszont az ország, az állam külső fizetőképességét tekintve mindenképpen jó pont. Márpedig a hitelminősítők alapvetően azt vizsgálják, hogy egy kötvényt, azaz a fizetési ígéretet kibocsátó ügyfél, esetünkben a magyar állam, képes-e visszafizetni azt a pénzt, amit a hitelezők a kezébe adtak. Ez érdekli őket, ez a munkájuk. 

Ami a recesszió mostani beismerését illeti? 

A mindenkit meglepő eheti vacak GDP-adatot talán csak a következő látogatás alkalmával veszik górcső alá, és az akkori adatok elemzése után döntik el, hogy hinni lehet-e a kormányzat legújabb számainak, vagy sem. Utóbbi esetben bizonyosan hozzányúlnak a mostani, egyébként nem túl biztató BBB, illetve BBB mínusz besorolásunkhoz. Megeshet, hogy egy grádiccsal lejjebb kerülünk. A mostani „BBB negatív kilátás” eleve azt jelenti, hogy ha nem következik be valami kedvező változás, akkor nagy a valószínűsége a következő minősítési ciklusban a leminősítésnek.  

Még egy másik hitelminősítő bejelentése várható hamarosan. 

A bejelentett ütemterv szerint az ő döntésük is nemsokára nyilvánosságra kerül. Az elmondottak alapján nem meglepő, hogy az elemző szakma némi aggodalommal várja a híreket, de további leminősítés nélkül is elszomorító, hogy most körülbelül ott tartunk, ahol 1996-97-ben voltunk. Csakhogy akkor Magyarország még nem volt sem a NATO, sem az Európai Unió, sem az OECD tagja. Magam úgy látom, hogy a hitelminősítőktől nyert besorolások alapvetően reálisak. Az EU keleti peremén Észtország, Szlovénia, Szlovákia, de még a saját pénzt használó Csehország és Lengyelország is az „A” kategóriában szerepel. Ha lesz új minősítő bejelentés, akár az eredeti közlési naptár szerint, vagy pláne azon kívül, akkor nagyon kell szorítanunk, hogy a harmadik negyedévi GDP-adatok ellenére a „BBB negatív kilátás” kategóriában maradjunk. Egy esetleges leminősítés megdrágítja a finanszírozást nemcsak az államnak, hanem a hazai gazdaság szereplőinek is. És az ilyen tovább gyengítené a forint-árfolyamot. Nagyon fontos lenne tehát, hogy a befektetőknek ajánlott kategóriából ne kerüljünk ki.