Elfogadták a szuverenitásvédelmi törvényt, létrejöhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal

HírKlikk 2023. december 12. 19:15 2023. dec. 12. 19:15

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgál, jelent, ellene fellebbezésnek helye nincs. A szuverenitásvédelmi törvény többek közt megtiltja, hogy a választásokon bármelyik jelölőszervezet külföldről pénzt fogadjon el akár névtelen adomány formájában is a kampányához. Ha kiderül, hogy valaki a választások alatt vagyoni előnyt szerzett, mert anyagi juttatást fogadott el és azt felhasználta a kampányban, három évig tartó szabadságvesztésre ítélhető.

140 igen, 50 nem szavazattal elfogadták a képviselők a szuverenitásvédelmi törvényt, a hozzá kapcsolódó Alaptörvény módosítást és kiegészült a büntető törvénykönyv is. A Fidesz-KDNP mellett a Mi Hazánk is igennel szavazott.  

Így létrejöhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal is, amit az alaptörvény szintén kedden elfogadott módosítása tesz lehetővé. Az új hivatal elemző, értékelő, javaslattevő és vizsgálati tevékenységet folytató autonóm államigazgatási szerv lesz, önálló költségvetéssel.

A hivatal elnökére a miniszterelnök tesz javaslatot – először január 1-jéig –, az elnököt a köztársasági elnök nevezi ki, aminek első alkalommal 2024. február 1-jéig kell megtörténnie. Az elnök megbízatása hat évre szól, az országgyűlési képviselőkhöz hasonlóan mentelmi jog illeti meg. Az elnök havi illetménye a jegybankelnöki fizetés 80 százalékának megfelelő összeg lesz.

A hivatal a nemzeti szuverenitás érvényesülését elemzi a vizsgálat alá vont szervezetektől, az állami és önkormányzati szervektől, továbbá más, az adott ügyben érintett szervezetektől vagy személyektől beszerzett információk és adatok alapján, javaslatokat dolgoz ki és ajánlásokat fogalmaz meg a Magyarország szuverenitásának védelmét célzó intézkedésekre, jogszabályalkotásra is javaslatot tehet, illetve kutatási tevékenységet végez és finanszíroz.

Évente nemzeti szuverenitásjelentést készít június 30-ig, ez egyebek mellett tartalmazza a szuverenitáskockázat-értékelést, amely azonosítja a nemzeti szuverenitás esetén a kezelendő kockázatokat és problémákat. A jelentés ajánlásokat is megfogalmaz egyes szerveknek, illetve értékeli, hogy ezek a szervek hogyan vették figyelembe a korábbi jelentéseket és ajánlásokat.

A jelentésével szemben jogorvoslatnak nincs helye.

A hivatal vizsgálja a más állam, valamint külföldi szerv vagy szervezet és természetes személy érdekében végzett érdekképviseleti tevékenységeket, az információk manipulálására irányuló és dezinformációs tevékenységeket, a demokratikus vita, valamint az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolására irányuló tevékenységeket.

Feltérképezi és vizsgálja azon szervezeteket, amelyek külföldről származó támogatása befolyásolhatja a választások kimenetelét.

A hivatal egyedi ügyeket vizsgál és az általa lefolytatott eseti vizsgálatok eredményét közzéteszi a honlapján.

Vizsgálatai során bármely, az adott ügyben érintett állami vagy önkormányzati szervtől, szervezettől vagy személytől tájékoztatást, adatszolgáltatást kérhet. A Nemzeti Információs Központ a feladatellátást segítő hírigény esetén a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak tájékoztatást ad.

Kiegészült a büntető törvénykönyv is: a választói akarat tiltott befolyásolásának számít és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha a jelölőszervezet tagja, felelős személye vagy vezető tisztségviselője, valamint a jelölt, aki tiltott külföldi támogatást, vagy a tiltott külföldi támogatás eredetét leplező megállapodásból származó vagyoni előnyt használ fel.

A jogszabály azt is rögzítette, hogy az önkormányzati választáson jelölőszervezetként induló szervezetek, így az egyesületek sem fogadhatnak el külföldi támogatást és belföldi jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől származó támogatást, névtelen adományt vagy ezekből származó vagyonelemet az önkormányzati választáson. Külföldi támogatásból az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az Európai Parlament tagjainak választásán induló jelöltek sem befolyásolhatják a választói akaratot.

Ha választáson induló egyesület megsérti ezt a szabályt, a bíróság az Állami Számvevőszék javaslatára megszünteti közhasznú jogállását, az adóhatóság pedig törli a személyi jövedelemadó egy százalékára jogosult szervezetek nyilvántartásából.

Forrás: MTI