Élhető ország helyett énekeskönyvvel kedveskedik a kormány a fiataloknak

Nem öncélúan ajándékozta meg a kormány az immár csak volt nyolcadikosokat, hanem azért, mert ily módon is érzékeltetni kívánta, hogy a fiatalok jelentik a jövőt, ezért a kormány kifejezésre juttatja a korosztály iránt érzett nagyrabecsülését. Arról nem is szólva, hogy mint a miniszter mondta, „az ének közösséget teremt, az ének összeköt bennünket, hiszen nagyszüleink, dédszüleink is énekelték azokat a nótákat, amelyeket ebbe a daloskönyvbe foglaltunk.... Üljünk akár egy asztalnál, egy tábortűznél, vagy akár osztálykirándulásra jövet és menet. Ezzel a szeretettel énekeljük ezeket a magyar dalokat, melyek összekötnek bennünket, melyek így tesznek bennünket határon átívelően egy nemzetté.” 

Nem az első és feltehetőleg nem is az utolsó eset, hogy a kormányzat miniszteri szinten juttatja kifejezésre, milyen nagy jelentőséget tulajdonít az éneklésnek. Balog Zoltán, a kegyelmi botrányba belebukott volt államfővel, Novák Katalinnal számos külföldi útján együtt utazó Emmi miniszter, már 2015 őszén előjött a mindennapos iskolai éneklés bevezetésének ötletével. Ekkor osztotta meg a nagy nyilvánossággal azt az igen eredeti, bár némiképp frivol gondolatát, hogy az a jó, „ha a fogantatás pillanatában már énekel, dúdol a várandós édesanya, és akár az édesapa is csatlakozik hozzá.” Nem tisztünk magunk elé képzelni, hogy mire gondolt a miniszter – a 18 pluszos történetek nem tartoznak a Hírklikk profiljába.

Ha a fogantatáskor talán kissé korainak is tűnik az énekszó, óvodáskorban már valóban nem idő előtti elkezdeni a nótázást. Ebből a felismerésből indulhattak ki azok a felnőttek, akik évekkel ezelőtt arra vették rá a zákányi óvodásokat, hogy énekszóval köszöntsék a magyar-horvát határnál szolgálatot teljesítő katonákat. A kicsik amellett, hogy eldalolták Weöres Sándor „Nincs szebb a virágnál” című megzenésített örökzöldjének néhány strófáját, ajándékkal is kedveskedtek az egyenruhás bácsiknak: nemzeti színű szívecskéket vittek nekik, ezzel is fokozva a harci kedvüket. A felvételen is hallható, amint az óvónéni a rábízott gyerekek nevében még egyszer megköszöni, hogy a katonák vigyáznak rájuk, rendet tartanak, és nem kell félniük semmitől.

A gyerekek ezt még nem tudták ennyire szépen kifejezni, de azért nekik sem kellett szégyenkezniük. Az egyik megszólaltatott óvodás szerint azért jöttek, hogy megköszönjék a katonáknak, amiért védik a hazánkat. Riporteri kérdésre, miszerint mit látnak a határon, a kiskorú előadta, hogy „migránsokat”.

Volt olyan is amikor a mórahalmi óvodások tettek ki magukért, s mutatták meg, hogy mire képesek a politikai pedofíliától átitatott magyarországi mindennapokban. Ők ugyan nem énekeltek – ez feltehetőleg egy következő fokozat lehet –, viszont verset szavaltak, mégpedig a kormányablakról, mert nyilván ez is benne van a mindennapjaikban. 

A gyerekek tanulékonyak, ha kedvük tartja, és a rájuk felügyelő óvónők is úgy akarják, legközelebb majd a rezsicsökkentésről vagy az árrésstop kedvező hatásairól dalolnak, esetleg arról, hogy Ukrajna uniós csatlakozása számtalan veszélyt jelent a magyarokra. Például azért, mert sokszorosára növelné a rezsit, megszüntetné a 13. havi nyugdíjat és különben is, ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök mondta, az ukránok ne fenyegessenek bennünket, inkább legyenek hálásak nekünk.

Az ezer dal országában, ahol a harcosokat toborzó, magát békepártinak hazudó miniszterelnök barátainak feleségei milliós cuccokban mutatják magukat, még számos más énekeskönyvre is szükség volna. Olyanokra, amelyekben a dalok úgy kovácsolnak bennünket határokon átívelő nemzetté, hogy közben járnak a vonatok, kevesebb a lopás, nem uszítunk mások ellen, a szuverenitás védelme pedig nem azt jelenti, hogy a kormány fenyegeti a független sajtót.