Ellentétesek a szerb és a magyar kormány érdekei, a középpontban a vajdasági magyarok állnak

HírKlikk 2024. október 6. 14:40 2024. okt. 6. 14:40

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jelen formájában nem tudja támogatni a kötelező katonai szolgálat visszaállítását. Alexandar Vucic szerb elnök szeptember közepén írta alá a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását, amit már csak a kormánynak kell jóváhagynia. Ez azt jelenti, hogy igen súlyos konfliktus alakult ki az Orbán-barát szerb kormány és az Orbán támogatását élvező vajdasági magyarok között.

A Piac és Profit szúrta ki a VMSZ elnökének, Pásztor Bálintnak a belgrádi Politika című napilapnak e témában adott interjúját. Ebben aggodalmát fejezte ki, hogy a kötelező katonai szolgálat bevezetése arra ösztönözné a vajdasági magyar közösség kettős állampolgársággal rendelkező tagjait, hogy elhagyják az országot, mivel a magyar állampolgárság lehetőséget biztosít számukra, hogy elkerüljék a szerbiai szolgálatot. Ez pedig komoly demográfiai veszteséget jelentene a magyar közösség számára.

A konfliktust színezi, hogy a VMSZ mindeddig elkötelezett híve volt Vucicnak, akinek nagy barátja Orbán Viktor. Pásztor Bálint elnök pozíciója is meginogna, hiszen ha több ezer vajdasági fiatal elhagyná az országot, azzal a most sem túl erős szövetség teljesen eljelentéktelenedne. Az ügy rém kínos Magyarország számára is, hiszen magyarok lesznek így kénytelenek Magyarországra „migrálni”, akiknek egyrészt munkahelyet kellene teremteni, másrészt a vajdasági magyar kisebbség drasztikus zsugorodása pont ellentétes mindazzal, amit az Orbán-kormány mindeddig az egyik legfontosabb prioritásának nevezett és rengeteg pénzt áldozott a határon túli magyar közösségek megtartására és megerősítésére – olvasható a belgrádi lapban. Jelesül. Ráadásul a magyar kormány részben magának köszönheti a konfliktust, hiszen a kettős állampolgárság megadásával tárt kapukat nyitott a magyaroknak, hogy könnyedén elkerülhessék a szerbiai sorkatonai szolgálatot.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom