Óriási menekülést rendezett a Pegasus-ügy kulcsfigurája – videó

HírKlikk 2021. november 11. 05:30 2021. nov. 11. 05:30

„Önök azt hazudják, hogy nincs szabad sajtó, ehhez képest itt vannak. Önökkel én nem állok szóba" – közölte a Telex riporterének kérdésére az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Völner Pálhoz azért lépett oda a portál stábja, mivel Varga Judit arról beszélt korábban, hogy a titkos megfigyeléseket helyettese engedélyezi, vagy éppen tagadja meg.

Megjegyezte, Pintér Sándor mindent elmondott ebben a kérdésben, amit el lehet, „hallgassák figyelmesen". 

Arra a konkrét kérdésre, hogy adott-e engedélyt a Pegasus újságírók ellen való bevetésére, nem felelt. Mindössze azt hajtogatta, hogy nem ad interjút, különösen minősített ügyekben.

A párbeszéd végén már meglehetősen ingerült volt és szemmel láthatóan nehezményezte, hogy a riporter nem tágít mellőle.  

A videóban feltűnik még egyebek mellett Németh Szilárd honvédelmi államtitkár, aki látványosan telefonjába mélyedt és meg sem hallotta a felé intézett kérdéseket. 

Völner Pál menekülése 4:07-től látható a videón: