Elődje szerint gusztustalan a honvédelmi miniszter döntése
A honvédelmi miniszter felmentette a Védelmi Beszerzési Ügynökség vezérigazgatóját. A volt honvédelmi miniszter azt mondta: a menesztés gusztustalan, a felelősség ugyanis valójában a minisztert terheli.
A Védelmi Beszerzési Ügynökség szervereit pár hete érte hackertámadás. A támadók érzékeny pénzügyi és szervezeti információkhoz, valamint belső levelezésekhez férhettek hozzá. Kezdetben 5 millió dollárt követeltek, majd eladásra kínálták a megszerzett adatokat. A pontos ok ugyan nem ismert, de a honvédelmi minisztérium pénteken felmentette tisztségéből a szervezet vezérigazgatóját.
„Alapvető biztonsági kérdésben a felelősség a honvédelmi miniszteré. Nem leváltania kell másokat, hanem vállalni kell a felelősséget azért, hogy ilyen megtörténhetett. Nyilvánvalóan ez egy menekülési útvonal, elég gusztustalan" - mondta az ATV Híradónak Szekeres Imre, volt honvédelmi miniszter.
Pár napja a nemzetbiztonsági bizottság is ülésezett. Itt Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatta a tagokat, de az ott elhangzottak 2053-ig titkosítva maradnak.