EP-képviselő lesz egy korábban korrupciógyanúval letartóztatott volt lengyel miniszter
Európai parlamenti (EP) képviselői posztra lép Wlodzimierz Karpinski volt lengyel kincstárügyi miniszter, akit korábban letartóztattak korrupció gyanújával, és ennek köszönhetően csütörtökön kiengedték a börtönből – közölte a lengyel állami ügyészség.
A közlemény szerint a politikus szabadon bocsátása azzal függ össze, hogy Szymon Holownia, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) új elnöke előző napi rendelkezésében megerősítette, hogy Karpinski EP-képviselő lesz.
Az ügyészség ezt követően „kénytelen volt visszavonni" az előzetes letartóztatást annak ellenére, hogy a bíróságok többször megerősítették a megelőző intézkedés alkalmazásának szükségességét – áll a közleményben. Hozzáteszik: Karpinski szabadon bocsátása „negatív hatással lesz az eljárás további menetére".
Wlodzimierz Karpinski a 2019-es EP-választáson indult a Polgári Platform (PO) listáján. Nem választották meg, de most mégis EP-képviselő lehet, mert pártbeli kollégája, Krzysztof Hetman EP-képviselő az októberi lengyel parlamenti választások nyomán a varsói szejm tagja lett.
Karpinski november elején nyilatkozott úgy, hogy átvállalja az EP-képviselői posztot Hetmantól.
A PO jelenleg azon koalíció része, amely többséget alkot a szejmben. Karpinski a PO által vezetett kormány idején, 2013-2015-ben volt kincstárügyi miniszter. 2021-ben a varsói főpolgármesteri hivatalt vezető titkárnak nevezte ki őt Rafal Trzaskowski főpolgármester, a PO alelnöke.
Idén februárban Karpinskit letartóztatták azon gyanú miatt, hogy a fővárosi hulladékgazdálkodási szerződések kötése kapcsán hálapénzt fogadott el közel 5 millió zloty (mintegy 429 milliárd forint) értékben. Ezért a tettért 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.
Rafal Bochenek, az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője szerdán bírálta Szymon Holowniát, amiért jóváhagyta Karpinski posztra lépését. A döntés megmutatja az új házelnök „valódi politikai szándékait" – jelentette ki Bochenek. Úgy vélte: Holownia – aki a PO-val koalícióban lévő Polska 2050 párt elnöke – a korrupciógyanús személyeknek büntetlenséget biztosító, a PO-hoz kötendő „régi rendszer megszilárdítására" törekszik.
A lengyel sajtóban idézett jogászok szerint Karpinski mentelmi jogot fog élvezni már közvetlenül azt követően, hogy a szejm elnöke hivatalosan tájékoztatja az EP-t is az új képviselőről.