Érd polgármestere azt kéri Mészáros Lőrinctől, hogy forgassa vissza a milliárdjait

HírKlikk 2020. február 20. 13:54 2020. feb. 20. 13:54

Csőzik László, Érd polgármestere nyilvános Facebook-posztjában arra kérte Mészáros Lőrincet, hogy vegye fontolóra az Érden elköltött magyar adóforintokból származó haszon egy részének közcélú visszaforgatását.

„Érd Megyei Jogú Város költségvetéseiből évekre visszamenően úgy látom, hogy Ön igen elkötelezett az érdi fejlesztések iránt. Komoly beruházások zajlottak és folytatódnak a következő években az Ön, illetve családtagjai által birtokolt cégek kivitelezésében Érden, amelyek bizonnyal nem pusztán a közbeszerzések elnyeréséből fakadó erkölcsi, de anyagi haszonnal is járnak” – írta Csőzik László.

Megjegyezte, hogy az érdiek is profitálni fognak a fejlesztésekből, hiszen a cégük által, illetve konzorciumi részvételükkel épülő projektek – az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának fejlesztése és bővítése, a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola rekonstrukciója és bővítése, a Fenyves-Parkvárosi köznevelési centrum, általános iskola, sportcsarnok és tanuszoda megépítése, továbbá az Érdi Járásbíróság és Ügyészség új épületének felhúzása az ott élőket is szolgálják. Akárcsak az érdi futballstadion és multifunkcionális sportközpont, illetve az Érd – Érd alsó vasúti összekötő vágány és kapcsolódó létesítmények kivitelezése, amelyekben Mészáros Lőrinc érdekeltségei szintén meghatározó szerepet vállalnak.

„E fejlesztések tervezett összköltsége mintegy 35 milliárd forintot tesz ki” – tette hozzá.

Csőzik László megjegyezte, hogy egykori polgármesterként, Mészáros Lőrinc is tisztában van vele, hogy milyen nehéz egy település működtetése, a források arányos felhasználása és a szükséges beruházások levezénylése. Emlékeztetett arra, hogy az előző önkormányzati ciklusból Érd komoly pénzügyi problémákat is örökölt. „Ezek egyike az NB I élvonalába tartozó női kézilabdacsapatunk fenntartása. Büszkék vagyunk a csapat eddigi sikereire, és szeretnénk megőrizni mindazt az értéket, amit teremtettek, de a tavalyi 400 milliós önkormányzati támogatás csaknem dupláját, 700 millió forintot kitevő finanszírozási igény jelentősen meghaladja a lehetőségeinket” – írta, hozzátéve, hogy ez az összeg az érdiek által befizetett építményadó kétharmadát tenné ki.

E közpénzből viszont inkább az érdieket közvetlenül érintő problémákat próbálják orvosolni, köztük az utak, járdák és a vízelvezetés katasztrofális állapotának javítását. Csőzik László szerint, a látvány-csapatsportok szponzorálása az állam által átirányított tao-forrásokon túl, elsősorban a róluk alkotott képre fokozottan ügyelő hazai és külföldi nagyvállalatok közvetlen részvételére hárul. Érden viszont nincsenek nagyvállalatok. 

„Az Ön cégei azonban Érd legnagyobb beruházásait hajtják végre, így akarva-akaratlan, a város jövőjének fontos szereplői” – jegyezte meg a polgármester.

„Tisztelettel arra szeretném kérni, hogy vegye fontolóra az Érden elköltött magyar adóforintokból származó haszon egy részének közcélú visszaforgatását, és az érdi kézilabdás lányok csapatának szponzorálását. Örömmel vettem tudomásul, hogy Öntől, mint Magyarország legvagyonosabb vállalkozójától, nem áll távol a társadalmi felelősségvállalás ügye, és gond esetén hajlandó segíteni. Mivel Érd új pályára állítása vélhetően Önnek is fontos, kérem, vegyen részt nem csupán a város építőköveinek, de csapatszellemének megerősítésében is” – írta Csőzik László. Azt is felajánlotta, hogy szívesen közvetít a sportegyesület és Mészáros Lőrinc között.  

Forrás: Hírklikk