Érsebészre nincs pénz a Péterfyben, viszont 90 millió akad a „fényevő akadémiára”

Harkai Péter 2020. február 8. 13:19 2020. feb. 8. 13:19

Most, hogy az Edda együttes 8 milliót kapott elkövetkező koncertjére Kásler minisztertől a pénzünkből, amit a koncertbevételből nem kapunk vissza részarányosan – legalábbis a Magyar Közlöny erről nem értesít –, amint arról sem, hogy az emberminiszter képtelen kigazdálkodni három érsebész fizetését a Péterfyben, ahol „ennek örömére” februártól sem akut, sem krónikus érbetegeket nem lát el a Péterfy Sándor utcai Kórház, hála az Úrnak, dicsőítésre még akad az erszény mélyén.

Amint örömmel értesülhetünk a legutóbbi Magyar Közlönyből, hogy közel 90 millió, egészen pontosan 87 743 850 forint (hogy az az utolsó 50 forint mire kell, az a legizgalmasabb talán) jut a Magyar Pünkösdi Egyház Szabadkeresztény Körzet szervezésében idén megrendezendő Nyári Dicsőítő Iskola megrendezésére.

Eme dicsőítőképzésről mindössze annyit sikerült kiderítenünk, hogy Felsőtárkányban ötödik éve gyűlnek össze felekezeti hovatartozástól függetlenül, fiatalok és idősebbek, akik a zene segítségével keresik és dicsőítik Istent. Mint olvasható, „a szervezők hamar felismerték, hogy a gyülekezetekben egyre nagyobb az igény a színvonalas egyházi zenei képzés iránt. Olyan műveket tanítanak, amelyek a mai világban is megállják helyüket, mind zeneileg, mind pedig szövegében jobban megérintik a mai embereket.”

A címben szereplő definíció természetesen csak a tudatlanságunk mankója, mivel – van ilyen az országban – ateista lévén, kevés fogalmunk van arról, hogy mivel foglalkozhat egy Nyári Dicsőítő Iskola. Feltehetően nyáron dicsőítenek, magyarán örvendenek a Napnak, az Úr arcának, ergo boldogan dicsőítik, de ehhez sajnos szükség van 90 milliónyi közpénzforintra, mivel Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, bár ő feltámadt és részletekben mindent visszafizet.

Legalábbis bízva bízzuk.

Sőt. A hatalmas ovációval fogadott Nemzeti Alaptantervet prezentáló EMMI a jól végzett munka örömére, több kiadási tétel mellett „egyéb működési célú kiadások” címén 7 636 125 000 forint bónuszhoz jutott, ebből legalább fogalma sem kell, hogy legyen a magyar állampolgárnak, hogy mire költ plusz hét és félmilliárdot Kásler forrongó műhelye.

Ebből viszont simán kijönne legalább két érsebész fizetése – még ha alanyi adómentes kisvállalkozásban is.