„Ez a háborús bűnök múzeuma" – Két évvel a mészárlás után Bucsában járt az Euronews stábja
Oroszország Ukrajna elleni teljes körű háborújának brutális természete Bucsa és Irpiny elfoglalása után vált nyilvánvalóvá a világ számára. Az Euronews azért utazott oda, hogy megtudja, hogyan éli meg a helyi közösség a felszabadulásuk második évfordulóját.
A helyi kórház lebombázva, a kulturális központnak is csak a maradványai láthatók. Mikhajiljna Szkorik-Szkraviszka, Bucsa korábbi alpolgármestere az Euronewsnak nyilatkozva elmesélte, hogy neki kellett segítenie a családoknak a háborúban meggyilkolt emberek azonosításában és temetésében. „A mészárlás akkor vált igazán láthatóvá, amikor összegyűjtöttük a halottakat, és exhumálni kezdtük a holttesteket – meséli. – Az embereknek nem volt lehetőségük arra, hogy a szokásos módon temessék el a szeretteiket. Az udvarokban, a város gyönyörű parkjaiban földelték el őket. Nagyon nehéz volt a meggyilkolt embereket azonosítani, és nagyon nehéz volt beszélni a rokonaikkal, főleg az édesanyákkal."
Mikhajiljna Szkorik-Szkraviszka elmondta, hogy a temetés előtt személyesen kell azonosítani az áldozatokat, és segíteni kell a szülőknek, hogy megkapják a gyerekük holttestét.
Az orosz hadsereg nem sokkal azután foglalta el Bucsát és Irpinyt, hogy 2022 februárjában lerohanta Ukrajnát. A két várost Kijev felé menet vették be. Az ukrán haderő csak úgy tudta megállítani az orosz sereget, hogy lerombolta az Irpiny folyó hídját.
Mikhajiljna Szkorik-Szkraviszka arról is beszélt az Euronewsnak, hogy amikor Bucsa felszabadult, egy átkelőnél legalább tizenkét meggyilkolt embert találtak. Hozzátette, hogy az oroszok azért nem engedélyezték a temetéseket, mert a halottakkal akarták megrémíteni az ott élőket. „Nem láttunk ilyet a krími háború idején, épp ezért volt Bucsa sokkoló számunkra. Bucsa a háborús bűnök élő múzeuma lett" – tette hozzá a korábbi alpolgármester.
A bűncselekmények traumája örökre kísérteni fogja az ukránokat, néhányan mégis visszatérnek ide, hogy újjáépítsék az életüket, és könyörögnek a világnak, hogy ne hagyják magukra őket. Időközben pedig a háború a harmadik hosszú évébe lépett.