Ez is 2025-ben történt – Ellenzéki kétharmad a Politiconál
Habár a választások még csak pár hónap múlva lesznek, az ellenzéknek már sikerült bezsákolnia egy kétharmados győzelmet a Fidesz-KDNP felett. A Politico immár hagyományos, decemberben publikált „az év osztálya” rangsorában Magyar Péter, a Tisza Párt alapító elnöke és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere más-más kategóriában, de helyet kapott. A Fidesz-KDNP politikusai közül azonban csak Orbán Viktor található. Orbán 2016 óta szinte megszakítás nélkül szerepel az amerikai lap európai kiadásának ezen éves rangsoraiban. Jellemző módon azonban nem ugyanazon kategóriában kapott eddig helyet, volt ő már felforgató, de álmodozó is.
„Európa legerősebb embere” – ez a címe a Politico európai kiadásában decemberben megjelenő egyik évösszegzésnek, amely különféle alkategóriákba sorolja azokat az európai politikusokat, közéleti szereplőket, akiket érdemesnek tart erre. Ez az „érdemesnek tart” nem jelent feltétlenül pozitív értékelést – ugyanis éppenséggel a visszahúzó, negatívan értékelt személyek is bekerülnek ezekbe a listákba. Voltak évek, amikor egyetlen magyar politikus, közéleti személy sem fért be egyik csoportba sem, nem úgy most: több magyar is felkerült ugyanis a 2026-os osztálytablóra, persze Orbán Viktort, Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt – a „felforgatók” „cselekvők” és „álmodozók” néven futó – három kategória közül különbözőkbe sorolták.
De menjünk sorjába! Nézzük meg, kik voltak a Politico által az idén legbefolyásosabbnak kikiáltott európai személyek.
„A változás szele” – Giorgia Meloni
Minden évben választanak egy „osztályfőnököt”, azt, aki a nyolcvanas évek végi- kilencvenes évek eleji világsláger, a Scorpion – angolul Wind of Change, magyarul Változás szele nótájának – üzenetét, a „változás szelét” hordozza a Politico minősítése szerint. Az amerikai lap európai kiadásában megjelenő összegzésben ezt minden évben egyetlen olyan személy érdemli ki, aki új irányt, szemléletváltást, közelgő átalakulást jelez vagy indít el. Nos, az idén ez az olasz miniszterelnök-asszony, a 47 éves Giorgia Meloni lett.
Az a Meloni, akihez Orbán Viktor óriási reményeket fűzött még azelőtt, hogy Itália kormányfője lett volna. Akkor rá is az Orbánéhoz hasonló, szélsőjobbos populista retorika volt jellemző, annak is köszönhette pártja sikerét, ám hatalomra kerülve, konszolidálódott, s fokozatosan a közép felé húzódott. Ma pedig már gyökeresen ellentétes a politikája Orbánéval az olyan alapvető kérdésekben, mint az Európai Unióhoz való tartozás, az EU-ban történő szerepvállalás és persze az Ukrajna elleni orosz agresszió és ezzel Ukrajna támogatása.
S hogy miként fogalmaz róla a Politico, amely hosszú elemzésben indokolja meg a választását? „Kit hívj, ha Európával szeretnél beszélni?” – indul a bemutatása, a válasz pedig: „Ha a világ leggazdagabb embere, egyben Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnökének kulcsfontosságú tanácsadója, azaz Elon Musk vagy, akkor az általad tárcsázott szám Giorgia Melonié lesz”. Aki kevesebb mint egy évtized alatt az ultranacionalista jobboldali Fratelli d'Italia (Olasz Testvérek) párt vezetőjeként indulva, az európai politikát a szélsőjobboldal felé húzó hullám élére állt, ám 2022-es megválasztása óta rangot vívott ki magának mind Európában, mind globálisan. Ő az, akit az Atlanti-óceán mindkét partján virágzó egyre radikálisabb korszellem elfogadható képviselőjeként fogadnak el. Ha már fentebb említettük azokat az alapvető kérdéseket, amelyek kapcsán ellentétben került Orbán Viktorral, akkor azokat is érdemes kiemelni, amelyekben egy hullámhosszon vannak ők ketten (is): ez elsősorban a migráció, valamint az LMBTQ+ jogok témája.
A Cselekvők – magyar szereplő nélkül
Ennek a csoportnak az élén az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen áll, akit frappánsan azzal jellemeznek a rangsor készítői, hogy ő az „utolsó, aki állva maradt”. Őt követi „az Imperialista” Vlagyimir Putyin, a harmadik helyet pedig „a bátor” Donald Tusk, lengyel kormányfő kapta. Mint ebből is látható, nem értékítélet szerint történik a Politico osztályzása, rangsora, hanem a politikában elfoglalt szerep jelentősége alapján.
A Felforgatók – Magyar Péter a 6.
Ők azok, akikről azt tartják, hogy megbontják a status quo-t, új törésvonalakat hoznak létre. Nos, itt már van magyar érdekeltség, nem meglepő módon Magyar Péter személyében. Ezen lista élén „az időutazó” német kancellár, Friedrich Merz áll, másodikként a spanyol zöldpolitikus, „a zöld kézként” aposztrofált Teresa Ribera-t, harmadikként pedig a „történetformáló” varsói polgármestert, Rafał Trzaskowskit sorolták be.
Mint tehát látható, illusztris társaságba került a hatodikként szereplő „kihívó” Magyar Péter. A nem egészen két éve a semmiből a magyar politikába, közéletbe berobbant, s mára annak egyik legmeghatározóbb személyiségévé vált Magyar bemutatását a Politico azzal indítja, hogy ő jelenti az első komoly, hiteles kihívást Orbán Viktor 2010 óta tartó uralkodására. Az összefoglaló röviden bemutatja azt, honnan, milyen közegből származik Magyar, hogyan került a közéletbe, milyen pályát írt le a Fidesz-államban korábbi feleségével közösen, megemlítve, hogy azokban a körökben „kulcsfontosságú, de diszkrét bennfentesként ismerték őt el”. A kegyelmi botrány után azonban fordult, szakított Orbánnal. Bár Vargával elváltak, Magyar kiállt volt felesége mellett, azzal vádolva a kormányt, hogy bűnbaknak használja őt, egyben elítélte a miniszterelnököt, amiért az országot barátai és családja szolgálatában álló korrupt rendszerré alakította. Magyar támadásait volt szövetségese ellen a politikai korrupció és az egyre romló életminőség miatt felháborodott közvélemény lelkesen fogadta. „Magyar kihívása az lesz, hogy fenntartsa a lendületet, és tovább építse pártját, mind a nagyvárosok progresszív szavazói, mind a Fidesz támogatóit alkotó vidéki közösségek konzervatívjai körében. A kérdés az, hogy képes lesz-e ezt megtenni anélkül, hogy elidegenítené brüsszeli támogatóit, és Orbán mozgósítaná ellene az államhatalmat, a médiától az igazságszolgáltatásig” – fogalmaz a Politico.
Az álmodozók – Orbán éppen csak lemaradt a dobogóról
A sort a NATO jelenlegi főtitkára, a korábbi holland kormányfő, a „pálforduló” Mark Rutte vezeti. A második Volodimir Zelenszkij legközelibb embere, a „megoldó” ukrán Andrij Jermak, a harmadik pedig a volt észt kormányfő, „a Kaszandra” Kaja Kallas lett.
Itt futott be negyedikként „a globalista” Orbán Viktor, aki „továbbra is az illiberális demokráciáról alkotott elképzelését” viszi tovább. „Miután 15 évnyi hatalma alatt korlátozta a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatást, a nemzetközi színtérre lép, ultrakonzervatív médiumokat finanszírozva a szomszédos országokban, és most az Európai Unió tényleges fővárosában”. Orbán brüsszeli ténykedése része annak a nagyobb ambíciójának, hogy hasonlóan illiberális politikai szereplőkből álló nemzetközi szövetséget hozzon létre. Úgy tűnik, hogy a törekvés Európában is előrehalad – állapítja meg a bemutatása. Az Egyesült Államokban Donald Trump újraválasztása növeli Orbán lehetőségeit arra, hogy hálózata globálissá váljon. Az amerikai konzervatívokkal kiépített szoros kapcsolatok mellett a 61 éves Orbán gondosan ápolta barátságát Trumppal, és tiszteletteljes látogatásokat tett a MAGA-mozgalom floridai Mar-a-Lago-i birtokán. Ez a magyar nacionalistát elsődleges pozícióba helyezi arra, hogy hidat képezzen Washington és ha nem is feltétlenül Európa, de a kontinens felemelkedő konzervatív erői között.
A figyelendő Tízek – Karácsony Gergely a 2. a sorban
Miközben Európa háborúval és az ellenséges nagyhatalmak pressziójával küszködik, egyszerű lenne figyelmen kívül hagyni azokat a lassan erősödő áramlatokat, amelyek belülről formálják át Európát. Az európai hatalmi helyzetet górcső alá vevő, évente elkészített elemzés részeként a Politico olyan személyeket is bemutat, akik megzavarják a fennálló rendet, és lerakják a holnap politikai tájképének alapjait. A kitartó ügyészektől a hajthatatlan törvényhozókon át, a provokatív tűzszerészekig 10 ember került fel erre a listára, olyanok, akikről azt tartják, hogy érdemes rájuk figyelni, már csak azért is, hogy tisztább képet kapjunk arról, mi formálódik az európai politikában.
Az első helyre az Európai Parlament egyik legbefolyásosabb zöldpolitikusa, a német gyökerekkel rendelkező Alexandra Geese került. Másodikként futott be Karácsony Gergely.
A budapesti főpolgármester kapcsán a Politico elsősorban azt emeli ki, hogy miután Orbán Viktor betiltotta a 2025 nyarára tervezett Budapest Pride-ot, nem a miniszterelnök legkiemelkedőbb kihívója, Magyar Péter lépett fel ez ellen, hanem a főpolgármester, az 50 éves Karácsony Gergely. Az ellenzék felemelkedő sztárja, az egyre inkább tekintélyelvű magyar miniszterelnök megbuktatására törekvő Magyar hallgatott, tartva a konzervatív szavazók elidegenítésétől – Karácsony azonban ennek éppen az ellenkezőjét lépte. Egy jogi megoldást alkalmazva, meghirdette, hogy Budapest önkormányzati rendezvényeként megszervezik a felvonulást. Több mint 300 ezer ember töltötte meg a városközpontot a magyar történelem legnagyobb Pride-felvonulásán. Ezzel Karácsony ideiglenesen visszakozásra kényszerítette Orbánt és kormányát.
A győzelemnek azonban ára volt: a kormány még erősebb prés alá vette a fővárost, extra adókat vetett ki Budapestre. Karácsony abban reménykedik, hogy ha Magyarnak sikerül megbuktatnia Orbánt a jövő év elején várható választásokon, kedvezőbb légkörben vezetheti majd a várost. „Bármi is legyen az eredmény, Karácsony már most is Magyarország liberális értékeinek legfőbb védelmezőjeként pozícionálta magát, aki jelezte, hogy szándékában áll folytatni a harcot”.
|
Így reagált Karácsony „Felkerültem a tekintélyes európai lap, a Politico listájára, azok közé, akikre állítólag jövőre is figyelni kell Európában. Bár nincs ilyen színű zakóm – és tuti, hogy nem is lesz –, a megrajzolt arcszínem is felvet kérdéseket, a feledhetetlen Budapest Pride is közös siker volt, de abban teljesen igaza van a Politiconak, hogy a liberális demokrácia értékeiből nem engedek. Talán majd egyszer lesznek olyan listák is ebben a befolyásos lapban, ahol a liberális demokrácia hívei lesznek többen”. Így kommentálta a főpolgármester a Facebookon a fejleményt. |