Ez nem az a haza, amit szeretni lehetne
Véletlenek sora okán, családilag kötődtünk a Szabolcs utcai kórházhoz. A férjem manduláját ott vették ki gyerekkorában, néhány évre rá anyukája ebben a kórházban hunyt el. Én ott születtem, és évekkel később a férjem nyitott szívműtétjét – aminek köszönheti, hogy a mai napig él – is ott végezték. Akárhányszor arra járunk, mindig fölnézünk az első emeleti ablakra, amelynél állva várta, leste, hogy mikor érkezem a látogatására. Kicsit a miénk volt, hozzá tartozott az életünkhöz. Tisztelettel gondoltunk az ott dolgozó orvosok és ápolók szaktudására, hálával az emberségükre.
Munkába menet gyakran jártunk arra, azután is, hogy „hajléktalan kórház” lett belőle. Így sokszor láttuk, ahogy nagyon szegény, nagyon kiszolgáltatott emberek kijőve onnan, két mankóval, tolókocsival tolatva, de elfagyott lábukon, elgennyesedett sebeiken friss kötéssel araszolnak a zebra zöldjén át a mindennapi semmibe. Mentsvár volt ez számukra, szinte az egyetlen megnyugtató, biztos pont az életükben. Bizonyság arra, hogy ők is emberek, hogy még igenis számítanak valahol, valakiknek ebben a világban. Olyan emberségre leltek itt, amire sehol másutt nem számíthattak.
Ezért szorult össze a szívem, és rándult görcsbe a gyomrom, amikor olvastam a főpolgármester posztját arról, hogy a „ A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyoldalúan felmondta a bérleti szerződést a Fővárosi Önkormányzattal arra a XIII. kerületi Szabolcs utcai ingatlanra, amelyben jelenleg a hajléktalan embereket ellátó kórházat működteti a főváros” Mindezt azért, hogy a kórház helyére „központi költségvetési szervet” költöztessenek, vagyis irodaházat csináljanak belőle. Egyébként a hajléktalan kórházban – amelyet a Fővárosi Önkormányzat önként vállalt feladatként működtet – jelenleg 50 férőhelyen krónikus belgyógyászat, 23 férőhelyen ápolási osztály, 18 férőhelyen pedig a 24 órás háziorvosi szolgálathoz kapcsolódó lábadozó van, és éjszakai szálláslehetőséget is biztosítanak a legkiszolgáltatottabb embereknek. És hiába végeznek az ott dolgozó orvosok és ápolók egy átlagpolgár számára elképzelhetetlenül heroikus munkát, hiába nincs a fővárosnak más, ilyen kórházi ápolásra alkalmas ingatlana, hiába nem tud ilyen csereingatlant felkínálni a kormány sem, ez utóbbi ragaszkodik az irodaberuházáshoz. Sőt!
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. úgy reagált a főpolgármester bejegyzésére, hogy a fővárosnak kilenc hónapja volt rendezni a hajléktalankórház ügyét, mert azóta van tisztában azzal, hogy a XIII. kerületi Szabolcs utcai kórház bérleti jogviszonya meg fog szűnni, mivel erről értesítést kapott. A hat hónapos felmondási idő (2020. augusztus 30-tól 2021. február 27-ig) lejártát megelőzően, a főváros tétlensége miatt kialakult helyzet ideiglenes rendezése érdekében – különös tekintettel a járványidőszakra – februárban egy új, rövid távú, határozott idejű bérleti szerződést ajánlottak fel. Ennek értelmében az ingatlanban való tartózkodás április 30-ig biztosított. Ezt a szerződési ajánlatot az MNV Zrt. aláírta és megküldte, a fővárostól viszont a mai napig nem érkezett válasz.
Micsoda nagylelkűség! Igaz, hogy erre nincs mit válaszolni, igaz, hogy nincs megfelelő csereingatlan, cserébe viszont le lehet írni, hogy „a főváros tétlensége miatt”. Ez az, aminek a „főnök” nagyon örül. Ez az, ami a székében tartja az MNV Zrt. vezetőit zsíros fizetéssel, „főnöki” dicsérettel! Mit számít az a pár hajléktalan, akinek az a mintegy 115 ágyas menedék, pár napos ellátást, emberi létet biztosít! Mit számít az a pár élet! Mert, amikor a Fidesz öles plakátokon azt hirdeti, hogy minden élet számít, egy percig se gondolja senki, hogy ezt a hajléktalanokra is értették! Dehogy! Azok hasznavehetetlen, senkinek sem kellő, az életben megkapaszkodni nem tudó páriák! Kit érdekel, hogy miért kerültek ilyen állapotba?! Kit érdekel, hogy érző, emberi lények, akik akár önhibájukon kívül is válhattak ilyenné?! Nem a „mi fajtánk”! Minket semmi más nem érdekel azon kívül, hogy mi jól keressünk, vagyonosak legyünk, és, hogy mi legyünk az urak! Egyedül ez a fideszesek fohásza.
Egyébként a Fidesznek és vezetőinek, a kormánynak az embertelenségére nem ez az egyetlen példa! És most még csak nem is a lázári kijelentésre gondolok, hogy mindenki annyit ér… a folytatást mindenki fújja már. Példa bőségesen akad, kezdve a rokkantsági nyugdíjaknak az egészségi állapottól független csökkentésén át, a nevetségesen alacsony ápolási díjakig. Már annak, akinek nem abból kell megélnie többedmagával! Vagy azok a családi kedvezmények, amelyekre oly büszke a kormány, és amelyeket gondos kimunkálással úgy faragtak, hogy csak azok tudják igénybe venni, akik megfelelően magas jövedelemmel rendelkeznek. De gondolhatunk a 2008 óta változatlan családi pótlékra, a méltatlanul alacsony álláskeresési járadékra, a járvány alatt munkanélkülivé vált emberek, csődbe ment vállalkozások semmibevételére. Ez utóbbira a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke – akinek saját bevallása szerint a felesége 3 millió forintos havi keresete csak „az aprópénz a háztartásban" –, széttárt kézzel pusztán annyit volt képes elmotyogni, hogy „Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.”
Persze, azt mégsem mondhatta, hogy nem is akarunk, mert a Magyarországot tíz éve nevelőtábornak tartó miniszterelnök attól retteg, hogy munka nélkül jut valaki jövedelemhez. Mivel pedig mindenki tőle függ, a mamelukjai elsősorban neki akarnak megfelelni. Így aztán a leginkább rászorulókhoz semmiféle segítség nem érkezik. Pont azokhoz nem, akiknek igazán szüksége lenne rá. Akiknek a saját és a családjuk, a gyerekeik élete múlik rajta!
De, ne izguljanak, azért van, amire költ a kormány! Legkedveltebb ágazatába nem sajnálta eljuttatni a pénzt, hiszen a koronavírus járvány, a válság egy éve alatt összesen 288,6 milliárd forintot csoportosított át rendeleti úton sporttal összefüggő célokra.
De mit is keresnének ebben a körben hajléktalanok? Hát persze, hogy nekik semmi sem jut.
Orbán Viktor dolgozószobáját egy különleges tükör díszíti – ő maga posztolta ki –, amelyre fölvésték Magyarország nemzeti politikájának hét törvényét: Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse! Minden magyar gyermek újabb őrhely! Az igazság erő nélkül keveset ér! Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni! Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük! Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs! Egyetlen magyar sincs egyedül! Ha ez az a hétparancsolat az, amely irányítja a kormányfőt és a nemzetpolitikát, akkor egy jottányit sem csodálkozhatunk azon, hogy a hajléktalanoknak semmi nem jut, még egy kórház sem. Akkor egy másodpercig sem csodálkozhatunk azon a kegyetlenségen, hogy „egy kívül-belül menekülő élő elől” szerződésre hivatkozva, a legutolsó menedéket is elvonják.
Ha pedig haza csak addig van, amíg van, aki szeresse, üzenem Orbán Viktornak, a kormánynak, a mamelukoknak, ez a haza nem az a haza, amit szeretni lehetne.
