Ez több mint egybeesés: ők is eljönnek Budapestre a választások előtt

HírKlikk 2022. január 27. 18:15 2022. jan. 27. 18:15

Magyarország márciusban konferenciát rendez amerikai és európai jobboldali résztvevők számára – adta hírül a brit hírügynökség Szánthó Miklós, az Alapjogok Központja kormánypárti intézet igazgatójának közlésére hivatkozva. Orbán Viktor az újbóli megválasztásáért kampányol, és a választást április 3-ra tűzték ki.

A rendezvényre a meghívást elfogadta többek között Santiago Abascal, valamint Jair Bolsonaro brazíliai államfő fia, Eduardo Bolsonaro, mellettük számos amerikai szenátor és más tisztségviselő is jelen lesz – írta a Reuters. Szánthó közlése szerint a találkozót a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) égisze alatt szervezik. ACPAC-t az Amerikai Konzervatív Unió szervezi a hetvenes évek óta, és az utóbbi időben a nemzetközi színtéren is megjelent.

A budapesti konferenciát március 25-26-án rendezik meg, és a célja a Reuters szerint az, hogy javítsa a nacionalista Orbán európai pozícióját a választás előtt, amelyen a miniszterelnök első ízben kerül szembe egyesült ellenzékkel. Az esemény az amerikai jobboldalt is hozzásegítheti, hogy erősítse kapcsolatait Európával. Szánthó úgy véli, a budapesti találkozó „kapcsolati pont” lesz a nyugati konzervatívok számára, és azt szándékozik demonstrálni, hogy képesek nemzetközileg együttműködni.  

Forrás: Hírklikk