Ez volt a mi nemzeti ünnepünk

Mi jut eszembe a Nemzeti Ünnepről? Egy olyan nap egy ország életében, amikor az összetartozást fejezzük ki. Július 13-án a franciák például egyszerűen kitűzik a trikolórt és ünnepelnek. Ezt személyesen is tapasztaltam. A briteknél van egy zászlós díszszemle és van egy Remembrance Day, amikor politika-mentesen emlékeznek meg a háborús veszteségeikről. Nincsenek beszédek, csak a túlélők és veteránok csöndes, méltóságteljes felvonulása. 1919 óta valamennyi miniszterelnöknek és ellenzéki vezetőnek természetes kötelessége, hogy együtt részt vegyenek, ezt követően pedig, ugyancsak együtt megjelenjenek a királyi család szerény fogadásán és koccintsanak a békés jövőre.

Ezen eseményeket megélve, eszembe jut, hogy sehogy sem fér össze a közerkölccsel, a józan ésszel és a demokratikus alapelvekkel, hogy a nemzeti ünnep szónoka, a kormányfő, egy ilyen alkalmat pártcélokra, parlamenti ellenfelei és az Európai Unió gyalázására használjon fel és bújtatott kormánypénzeken utaztasson rá hallgatóságot.

Az is eszembe jutott, hogy Trump 2020-ban arra használta fel a közös értékeket és az összetartozás jelképét, július 4-ét, hogy uszító, gyűlölködő hangú beszédet tartson a Fehér Házban, a pandémia idején harcra buzdította hallgatóságát „anarchisták, tolvajok és agitátorok” ellen, akik „ledöntik szobrainkat, megmásítják történelmünket, elidegenítik a gyerekeinket” – mondta megütközést keltve a tisztességes állampolgárokban és a felvilágosult amerikai médiában. Lehetséges, hogy ezt a példát követte Orbán Viktor, aki idén, október 23-án, eddigi legharsányabb és leguszítóbb beszédét mondta el, egyszersmind éreztetve, hogy mi várható üzenetekben és hangsúlyokban a jövő évi választásokig. „Nyomjuk, ami belefér” – ezt Trump mondta egy alkalommal a sajtófőnökének, aki megkérdezte, mi lesz a követendő kommunikációs stratégia egy G7-ülésen.

Körülbelül ez volt Budapesten is. Nyomni, ami belefér. Már a nemzeti ünnep rendezvényének helyszíne is provokatív volt, egyértelművé tette, hogy semmi köze október 23-ához, egyúttal pedig jelezte, hogy most Gyurcsány Ferenc a kijelölt ellenség, 1956 helyett 2006-ra kell emlékezni, és ennek megfelelően nyomni kell, ami belefér. És nyomta is. Nem ünnepi szónoklat volt ez, hanem kampánybeszéd. Semmi kétség, központi gondolata az volt, hogy „aki eddig belénk harapott, annak beletört a foga” – nem lehet kérdés, hogy ez az üzenet a magyar ellenzéknek szólt. És emögött, szinte mellesleg elhangzott a „magyarista” kifejezés is, ami erősen emlékeztet egy mozgalomra, amelyik részese volt legnagyobb történelmi tragédiánknak.

Tragikus, hogy egy ország miniszterelnöke a közel két éve tartó és több mint 30 ezer áldozatot követelő vírus-ellenes drámai küzdelem  – remélhetőleg lezáró – időszakában kizárólag saját és mozgalmának érdemeiről beszélt. 1956 csak ürügy volt a számára, minden szavából az derült ki, hogy 2006-ra akarja emlékeztetni hallgatóit, sulykolva, hogy egy kormányváltás esetén gyakorlatilag az ország összedőlése várható.

Kaptunk most mást is: láthattuk, hogy a hatalmi bázis stabil. Tudjuk, hogy Orbán a demokrácia díszleteit megtartva, despotikus rendszert hozott létre, megszerezve a hatalmi szféra minden elemét, a költségvetés már átláthatatlan, kormányüléseken döntenek száz- vagy inkább ezermilliárdok sorsáról, giga-hitelekről, miközben az önkormányzatoknak és a környezetvédelemre alig jut pénz. A gazdasági és politikai élet irányítása az elmúlt tíz évben tökéletesen összefonódott a NER-ben, minden hatóság vagy érdekvédelmi szervezet már csak játékszer, vezetői vagy közép-vezetői bármikor cserélhetők. Ezért használjuk ma már nyíltan a „maffiarendszer” elnevezést, és ezért látszik szinte lehetetlennek egy-egy elem elmozdításával a gyökeres változtatásokat elérni.

Valamennyi közvélemény-kutatás egyetért abban, hogy történjen bármi a kormánypártok környékén, a szavazóbázis kitart, és az „ünnepi” békemenet létszáma is ezt igazolta. És nem csak arról van szó, hogy milyen tömegeket tud ma megmozgatni egy politikai erő, hanem arról is, hogy merrefelé viszi az országot. Évek óta látjuk, hogyan sodorja Orbán módszeresen a szélsőség felé, hogyan használ egyre keményebb és lázítóbb hangot az ellenzék visszaszorítására és megalázására, bármilyen képtelen hazugságokkal áll elő, a bizalom iránta megingathatatlan.

Orbán talán már első kormányzási időszakában ráérzett a „nemzeti” érzés fontosságára, később már a „különleges nemzet vagyunk” fogalmára, és úgy fest, hogy ez a ráérzés lett a későbbi politikai rendszer alapja. Orbán jól gondolta, hogy Magyarországon erre a nemzeti-soviniszta ideológiára van igény, amit pártja vezetői rendszeresen megtoldanak kommunista-ellenes elemekkel.

A demagóg politikai kommunikáció ma már teljesen elszakadt a valóságtól, és egy olyan úton, ami látszat-sikerekkel és olcsó jelszavakkal van jelölve, nehéz megállni. A köztévéből és a megyei lapokból, vagy a Magyar Hírlapból tájékozódó átlagember elhiszi, hogy Magyarország lesz Európa politikai vezető ereje és Orbán a kontinens ideológiai vezetője, aki utat mutat az elkényelmesedett Nyugatnak. Ha von der Leyen „szégyenletesnek” nevezi a parlamenti kétharmad által lelkesen elfogadott LMBTQ-törvényt, akkor ő a magyar szuverenitás ellensége. Ha a holland miniszterelnök kifogásolja a destruktív magyar uniós-magatartást, akkor hungarofób.

Orbán rendszeresen hangoztatja, hogy ő csak „több tiszteletet kér Magyarországnak és a sokat szenvedett népünknek” és ez sokaknak nagyon is rokonszenves.

 Körülbelül ez a háttér. Ráadásul, az is kiderült most, hogy ez a választói támogatás jól mozgósítható. Némi csodálkozással nézzük az utcán végtelen sorokban vonuló tömeget. Ne felejtsük el, hogy ez a potenciális szavazóbázis, amelyiknek soraiban már nyíltan akár halált is lehet kiáltani egy ellenzéki politikusra.

 Hát így, összességében ez jut eszembe a Nemzeti Ünnepről. És még felidézném, hogy Orbán 2014-ben, az akkori október 23-án ezt mondta: „az országban mindennek meg kell változnia: az alkotmánynak, a törvényeknek, a közéleti erkölcsöknek, a tabuknak, a parancsoknak, a céloknak, a viszonyoknak, az értékeknek, a médiának, a környezetvédelemnek, az iskolának és a közbeszerzéseknek.”

 És így is lett.