„Ezek egy tervutasításos válságkezelés mutatószámai” – állítja Lantos Gabriella

Somfai Péter 2021. április 19. 18:15 2021. ápr. 19. 18:15

Folytatódik a napi számháború arról, hol tart az ország lakossága a kívánatosnak mondott védettséget illetően. A kormány azt állítja, ha az oltottak száma eléri a 3,5 milliót az már elegendő ahhoz, hogy lazítani lehessen – az amúgy európai mértékkel mért amúgy sem túl szigorú – karantén szabályokon.

„Magyarországon az oltottság az európai uniós átlag kétszerese; több mint 6 millió beoltottnál (a felnőtt lakosság 60 százalékánál) érjük el a teljes immunitást”, s ez május végére – Gulyás Gergely szerint – teljesíthető.

Így látja Lantos Gabriella, egészségügyi menedzser, politikus, az Új Világ Néppárt elnökségi tagja is?

„Meglehetősen sok szám kering mostanában a levegőben, vannak közöttük, amelyek reálisak, másokat a politikai érdekek miatt manipulálnak” – felelte a Hirklikk kérdésére. „Azt el kell ismerni, hogy a napokban valóban eléri majd a 3,5 milliót, a lakosság durván egyharmadát  azoknak a száma, akik már legalább az első oltást megkapták, de ez köszönő viszonyban sincs a ténylegesen védettek számával. Arra, hogy egy esetleges fertőzés elkerüli-e őket, vagy legalábbis könnyebb tünetekkel vészelik át, csak azok számíthatnak, aki már a második oltáson is nyolc-tíz nappal korábban átestek. Az erre vonatkozó adatokról kevesebb szó esik, jó esetben 1,3-1,5 millió lehet ezeknek a száma.” 

Ezekben a napokban nagyon sokakat foglalkoztat, hogy jó időben született-e az a döntés, amely az iskolák egy részében illetve a vendéglátásban lazít a korábbi korlátozási szabályokon? Erre mondta Lantos Gabriella, hogy az ilyen döntéseket kizárólag a politikai érdekek motiválják. A kormány nem tudja megmagyarázni, hogy miért Magyarországon halnak meg a legtöbben, ezért úgy tesz, mintha korábban nem ez lett volna a „kitűnő hazai járványkezelés” fő mutatója, de most váltottak, a beoltottak számával próbálják jó színben feltüntetni a kormány intézkedéseit. Pedig ez a szám szakmailag légből kapott, semmit nem igazol. „Ezek egy tervutasításos válságkezelés mutatószámai” – fogalmazott a politikus. 

Az oltási terv eddig az idősekre koncentrált, a regisztrált 65 év felettiek 90 százaléka már megkapta a vakcina második adagját is, csakhogy a teraszok várható törzsközönsége elsősorban nem ez a korosztály lesz. Fura helyzet áll elő: a teraszokat majd csak maszkban lehet megközelíteni, de védőfelszerelés nélkül mehet a közös ivászat, aztán hazafelé ismét fel kell venni a maszkot. Akik elhamarkodottnak vélik a kormány engedékenységét, attól tartanak, hogy nem is olyan sokára egy újabb fertőzési hullám söpörhet végig az országon. Ezt a feltételezést Lantos Gabriella sem zárná ki, mert a tényleges fertőzési adatok egyáltalán nem támasztanak alá egy ilyen döntést. „Ma Magyarországon kétszer annyi fertőzöttet tartanak számon, mint amennyi mellett a Robert Koch Intézet ajánlása szerint megfontolható volna bármilyen nyitási kísérlet. Majd ha leesik 1400 alá a napi új fertőzöttek száma, akkor lehetne a szabályok lazításán gondolkodni”, véli az általunk megkérdezett szakember is. 

Milyen szerepe lehet ilyen körülmények között a józan észnek? A szakértők szerint már a hétfői iskolanyitás is nagy kockázatot jelentett, teljesen mindegy, hogy fertőtlenítették-e a hetekig üresen álló épületeket, köztudott, hogy a diákokat – még a kisebbeket is – az újabb mutációk jobban veszélyeztetik, mint a korábbi variáns. „Azok a szülők, akik tisztában vannak azzal, hogy még nem szerezhettek immunitást, inkább magukra vállalják a döntést, hogy a gyerekük inkább otthon tanuljon az év hátralévő heteiben.  Mások, akik elfogadják a kormány álláspontját, talán abba a 70 százalékba tartoznak, akikről a Medián kutatásai igazolták, hogy fogalmuk sincs a járvány valós tényeiről, és az oltás hatékonyságában sem hisznek. Magam is aggódva figyelem, milyen alacsony az oltási hajlandóság” – mondja Lantos Gabriella. 

Elgondolkodtató, hogy még mindig csak 4,5 millió azoknak a száma, akik oltásra jelentkeztek. Ebben nagy szerepe van a lassan egy éve folyó, gyakran egymásnak ellentmondó kampányoknak, és annak, hogy a kormány hivatalos megszólalói elveszítették a hitelüket. „Arra leszek kíváncsi, mit mondanak majd a kormány marketingesei, ha a raktárakban több lesz az oltóanyag, mint a jelentkező?” – tette fel a talán nem is olyan soká aktuálissá váló kérdést az Új Világ Néppárt szakértője.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom