Ezek tényleg hülyék! 500 férőhelyes parkolót terveznek 70 ezres Puskás Stadion mellé
|
2017. március 8. 16:13
2017. márc. 8. 16:13
A Puskás Stadionnak az egy nézői férőhelyre vetített költsége 2 millió 450 ezer forint, míg a Pancho Aréna egy nézői férőhelye 1 millió, az MTK csarnoka 1,3 millió, a Haladás stadionja 1,5 millió forintba került.
Muszbek Mihály sportközgazdász az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy bár a stadion induló ára átlagosnak mondható, ugyanakkor hozzátette, hogy Magyarországon az induló- és a végső ár között jelentős különbség szokott lenni, így félő, hogy végül 30 százalékkal az átlag fölötti lesz a teljes költség. Ennél is nagyobb baj szerinte a műszaki tartalom.
Ehhez a stadionhoz mindössze 566 parkoló épül, az EB rendezésére alkalmas stadionoknál 4660 parkoló szükséges - mondta. A 90 ezres Wembley stadionhoz több mint 9800 parkolóhely tartozik.
A sportközgazdász szerint az a legnagyobb hiba, hogy míg a legnagyobb európai stadionoknak van állandó bérlője - egy klub, amely használja - ez az új Puskás esetében nem így lesz. Muszbek elmondása szerint a válogatottak az új versenyrendszerben évi 5-10 hazai mérkőzést játszanak, tehát a Puskás Stadion jövőbeni terhelése évi 5-10 közötti mérkőzés, ebből pedig 3-4 barátságos meccs, ahol a nézői érdeklődés igen szerény.
A sportközgazdász azt is elmondta, hogy egy ilyen stadion fenntartása a beruházás költségének 3-5 százaléka, tehát ez esetben évi 3-5 milliárd forint közötti összeg a Puskás Stadion fenntartása évente. Muszbek a magyar szurkolói szokásokból kiindulva túlzónak tartja a 68 ezres létesítményt.

Forrás:
atv.hu