A cigány himnusz is elhangzik az Országgyűlés alakuló ülésén, egy gyerekzenekar adja elő
Történelmi pillanatra készül egy sükösdi gyerekzenekar: a Sugó Tamburazenekar fiataljai nemcsak fellépnek a parlament alakuló ülésén, hanem a cigány himnuszt is előadják – egy olyan meghívás nyomán, amely egy személyes találkozásból és egy korábbi ígéretből nőtt ki.
A cigány himnusz is felcsendül majd a parlament alakuló ülésén a sükösdi gyerekek előadásában – írja a Roma Sajtóközpont, a posztot a hvg.hu vette észre.
A Facebookon közzétett bejegyzés szerint a Sugó Tamburazenekar sükösdi gyermekcsoportja meghívást kapott az ország leendő miniszterelnökétől, Magyar Pétertől a parlament alakuló ülésére, május 9-re.
Ez nem egy hirtelen jött döntés volt, a politikus tavaly látogatást tett a gyerekeknél, ahol már megemlítette, hogy szívesen látja őket, később pedig egy jótékonysági eseményen is részt vett, ahol ők voltak a fellépők.
„A koncert után Magyar Péter ott maradt, és beszélgetett a srácokkal. Kérdezte tőlük, hogy honnan-merről jöttünk, és az egyikük megszólalt: láttuk a Parlamentet. Erre azt mondta: ha nyer a TISZA, akkor jöttök az alakuló ülésre, és belülről is megnézitek” – idézte fel Nebl Zsolt, a gyerekek zenetanára és mentora. Hozzátette, még sosem történt velük ilyesmi, hogy egy vezetőt ennyire érdekeljen a gyerekek sorsa és története. Ez – hangsúlyozta – hatalmas megtiszteltetés számukra, és úgy érzi, hogy az ő munkáját is visszaigazolja. Mint mondta, már fel is vették velük a kapcsolatot, és megkezdődött a felkészülés, közösen kiválasztották, mely dalokat adják majd elő a rangos eseményen.
A Roma Sajtóközpont bejegyzésében felidézi, Nebl Zsolt több mint 10 éve önkéntes alapon tanítja zenélni a többnyire hátrányos helyzetű gyerekcsoportot, az órái ma már igazi közösségi és családi térré váltak. A gyerekek itt nemcsak zenét tanulnak, hanem önbizalmat is szereznek, megtapasztalják az összetartozás erejét, és olyan élményekkel gazdagodnak, amelyek túlmutatnak a terem falain. A tagok átlagosan 7–11 évesek, és mindannyian énekelnek a hangszeres játék mellett.