Fásultság és jeges közöny

Emlékszem, milyen látványos akciókban vettem részt az iraki háború ellen zajló tiltakozások során. A Hősök terén fáklyákból évről évre megformált békejel nem elszigetelt esemény volt: a hazai közélet minden szintjét foglalkoztatta George W. Bush és Dick Cheney zsákmányszerző háborúja, a Szaddám Huszein atomfegyvereiről és Al-Káida-kapcsolatairól szőtt hazugság, mellyel az amerikai adminisztráció orránál fogva vezette a világot. Ez volt a globalizációkritikus mozgalmak aranykora: Magyarországon feltűnt a Humanista Párt, mely új minőséget hordozott, a rendszerkritikus értelmiség saját nemzetközi, online kommunikációs csatornát fejlesztett, és működtetett: az Indymediát – a nyugati társadalmakat pedig a magyarországi pezsgés sokszorosa jellemezte.

Ártatlanok haltak, olajvállalkozók és fegyvergyárosok gazdagodtak meg. A háborús bűnösök azóta nyugdíjba mentek, és egy még veszélyesebb világot hagytak az emberiség következő nemzedékére. A neokonzervatívok hazugságainak nem lett következménye. A bekemozgalmak hívei szétszéledtek, a Pentagon valamelyest visszavett az erőszakosságából, zászlót bontott azonban az Iszlám Állam, és új erőre kapott Oroszország.

Néhány éve nagyhatalmak részvételével, olajtársaságok és fegyvergyárak támogatásával újabb vérengzés folyik. Magyarország sokkal inkább érintett, mint másfél évtizede, az Európai Unió határaira a pokolból menekülő milliók tömege nehezedik – mégsem kíséri az eseményeket az iraki háborút övező érdeklődés, aktivizmus, felháborodás és tiltakozás töredéke sem. Magyarország mára ennyivel fásultabb lett, többé az Egyesült Államokkal szemben táplált előítéletek sem képeznek mozgósító hatást – s a jelenség egyáltalán nem sajátosan magyar. A történelem megfagyott, a húszas évek nemzedékeinek pedig sem erejük, sem szándékuk nincs felolvasztani, legfeljebb abban bíznak, hogy a hibernáltan töltött évtizedek alatt kedvükre utazhatnak, szórakozhatnak és fogyaszthatnak – amíg csak a világot formáló erők engedik.