Felhívás egy nemzeti ellenzéki parlament felállítására

NVZS 2020. január 14. 13:46 2020. jan. 14. 13:46

Egyfajta nemzeti ellenzéki fórumot – ha tetszik, parlamentet – javasol felállítani a V21 azzal a céllal, hogy a kormányzást demokratikus úton, széles körben elnyert nemzeti ellenzék az ország nyilvánossága előtt tartson vitákat, egyeztetéseket, folytasson tapasztalatcserét – tudtuk meg Balázs Pétertől, a V21 társelnökétől. Az októberi önkormányzati választás óta, az ország lakosságának minimum a negyede ma már demokratikus kormányzás keretei között él, nem kis részt köszönhetően az ellenzéki összefogásnak. A javaslat lényegében ennek politikai folytatásáról szól.

Habár az önkormányzati választásokat megelőző kampány óta keveset lehetett hallani az ellenzéki összefogást régebb óta tevőlegesen is szorgalmazó, az elmúlt harminc év egymást követő kormányainak volt vezető tisztviselőit, minisztereket, államtitkárokat is tömörítő  V21-ről, azért ők szép csendben, folyamatosan dolgoztak.

A pártokon átívelő, sokszínű csoport – amelynek élén Balázs Péter mellett Bod Péter Ákos áll – abból kiindulva döntött a fenti tartalmú felhívás kiadásáról, hogy október 13-a után, területi alapon valójában létrejött a politikai pluralizmus, „ami nincs meg a megnyomorított Országgyűlésben, mégpedig nem csak a Fidesz súlya, hanem a Házszabály, a büntetőszisztéma milyensége miatt sem” – hangsúlyozza Balázs Péter, hozzátéve: összességében tehát az ellenzék a partvonalra van szorítva az Országgyűlésben.

Ám most, területi alapon megteremtődött a politikai pluralizmus, köszönhetően a budapesti, a tíz nagyvárosi és több kisebb települési ellenzéki győzelemnek. „Most meg lehet mutatni, hogyan kormányoz a nemzeti ellenzék és hogyan kormányoz a kormányoldal” – szögezte le portálunknak Balázs. Az állampolgárok pedig élő illusztrációt kapnak arra, hogy így is lehet kormányozni – szögezte le. „Ettől persze a kormányoldal még fojtogathatja az ellenzéki vezetésű településeket – és fogja is –, de ettől szép a harc” – tette hozzá.

Miért nemzeti ez az ellenzék?

Mint Balázs Péter mondta, a nemzeti jelző azért is indokolt az ellenzék részéről, mert sokféle pártból áll össze, túllépett a pártokon, s nemzeti összefogás keretében nyertek polgármesteri helyeket a közös jelöltek. „Különben sem lenne szabad kisajátítani a nemzeti jelzőt egy oldalnak sem – mi sem akarjuk azt” – húzta alá.

A V21 úgy látja, ha a kormányzást demokratikus úton, ilyen széles körben megszerezte a nemzeti ellenzék, akkor teremtsen hozzá egy parlament-szerű fórumot is, amit akár hívhatnak parlamentnek („aminek az egyik kritériuma, hogy választott, felhatalmazást kapott emberekből áll”), akár közgyűlésnek, stb.. A lényeg, hogy olyan fórum legyen, ahol az ország nyilvánossága előtt megvitatják a felmerülő kérdéseket, egyeztetnek, tapasztalatot cserélnek és bővítik további településekkel a kört.

A felhívás

Az önkormányzati és az azóta megtartott  időközi választási eredmények azt bizonyítják, hogy nincs esélytelen település, de a társadalom nagy része nem a 2010 előtti viszonyokhoz akar visszatérni, hanem új arcokat és új programokat szeretne látni – szögezi le a V21 felhívása, amely szerint október 13-a után nagyobb eséllyel folytatható a felkészülés a 2022-es országgyűlési választásokra, mert az ellenzék erős bázisokra tett szert a fővárosban, annak számos kerületében és tíz megyei jogú városban.

A V21 egyetért Budapest főpolgármesterének elképzelésével, hogy a megnövekedett számú és súlyú ellenzéki vezetésű városok és települések önkormányzatai fogjanak össze és erősítsék egymást. Jó kezdeményezésnek tartják a tíz megyei jogú város – Dunaújváros, Eger, Érd, Hódmezővásárhely, Miskolc, Pécs, Salgótarján, Szeged, Szombathely, Tatabánya – ellenzéki polgármestereinek szövetségkötését.

Ugyanakkor a közéletünk számára hasznos lenne, ha Budapest és a tíz megyei jogú város polgármesterei közösen kezdeményeznék a Szabad Városok és Települések Fórumának létrehozását. Ez a fórum az ország nyilvánossága előtt, rendszeres időközönként – akár negyedévente – ülésezhetne, politikai napirendjére a rotáló helyszínének otthont adó önkormányzat tehetne javaslatot. A napirend megválasztásával, a fórum ülésének előkészítésével, majd a nyilvános üléssel a társadalom figyelmét az életünket befolyásoló, valós feladatokra és azok megoldásának módjaira lehetne irányítani.

A kezdeményezés kidolgozására, a városok közötti előkészítő egyeztető munkára célszerűnek tartanánk, ha a főpolgármester és az ellenzéki Megyei Jogú Városok Szövetsége a Magyar Önkormányzati Szövetséget kérné fel – szól a közlemény.