Kampánytól távol: ígéret, vállalás, vagy csak szándék
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa (Konferencia), Székely János szombathelyi püspök vezetésével kiadta az új szervezeti felállásukat követő első nyilatkozatát, amelyben észrevételezik, hogy a választási kampány eldurvult a közbeszédet, sokszor alaptalan hangulatkeltést és rágalmazást hozott magával. Közlik, hogy „Papjaink, minden hívő ember és a társadalom felé” azt kívánják hangsúlyozni, hogy ők nem politikai szervezet, ezért (?) a kampányban nem kívánnak részt venni.
Rögtön felmerül két kérdés. Az első, hogy kinek a nevében nyilatkoznak ők, mert nem a Konferencia tartja a miséket a templomban. Nyilatkozatuk még ajánlásnak sem minősül, mert hiányzik belőle (nyilvánvaló, hogy miért) az utalás arra, hogy ezt a távolságtartó magatartást javasolják az egyház összes szolgálatot teljesítő tagjának. Számomra e kitétel nélkül ez csak egy kérés, hogy a Konferenciát (és csakis azt) legyen kedves mindenki kihagyni a kampányból. Csendesen, békében akarják kivárni, hogy marad-e a nekik oly sokat kedvező rezsim. Azaz – és ezt tényleg sajnálom – egyáltalán nem arról van szó, hogy a római katolikus egyházat leszerelték volna a választási harci fegyverektől.
A második kérdés inkább a dolog szépséghibájára utal, ugyanis a nyilatkozatot a DK felettébb érdekes törvényjavaslata váltotta ki, amely a gyónási titok megsértésére kötelezné a katolikus papokat gyermekbántalmazással kapcsolatos bűncselekmény gyanúja esetén. Azt nem tudom, hogy a DK átgondolta-e a saját javaslatát, de azt megállapíthatom, hogy az egyház eddig jógázó, autogén tréningező vagy agykontrollozó birka türelmével ment el az elmúlt másfél évtizedben a brutálisnál brutálisabb erkölcstelen, istentelen fideszes kampánycselekmények mellett. Ennek értékelését mindenki maga megteheti, aki eddig olvasta a cikket, az el tudja dönteni, hogy ez a hallgatás tényleg azért volt-e, mint amit a mostani nyilatkozatban írnak: „Feladatunk, hogy elkötelezetten fáradozzunk hazánk és népünk testi-lelki jólétéért és haladásáért, a családokért, a rászorulókért, az ifjúság neveléséért, az igazságosságért és a békéért.”
Nos, nem mindegy, hogy a nyilatkozatot ígéretnek, vállalásnak vagy szándéknak tekinti a gyanútlan olvasó, illetve a kicsit sem gyanútlan megfogalmazó. Tartok tőle, hogy e három hozzáállás attól függ majd, hogy ki az, akinek a kampány-magatartása eléri az egyházat. Már csak azért sem lehet ígéret a fenti nyilatkozat (s akkor meg mindegy, hogy mi), mert a római katolikus erkölcstan szerint az ígéret kötelességet teremt, melynek megtartása a hűség és igazmondás erényeihez tartozik. Aki pedig megszegi az ígéretét, az végső soron Istent is megsérti: ugyanis a szavahihetőség is isteni erény.
Ez a véleménycikk nem Székely Jánossal szembeni kritika, olvasva gondolatait, őt a maga hite szerinti kedves, mély érzésű és nagy tudású embernek tartom. A jelenségre kívánom felhívni a figyelmet: akárki akármit mond, az egyház nyakig benne van és lesz a kampányban. Hogy egyáltalán csak kísérlet lehessen arra, amit a Konferencia fenti nyilatkozata sugallni szeretne, ahhoz az utóbbi időben örökké hallgató bíboros, Esztergom–budapesti érsek metropolitának, az 1975 óta pap és 2000 óta püspök Erdő Péternek kellene nyíltan szembeszegülnie az 1989 óta a hazai politikát igen durván felszántó Orbán Viktorral. Függetlenül attól, hogy Erdő Péter is tagja a nyilatkozatot kiadó négy főből álló Állandó Tanácsnak, erre nincs, aki tétet tenne ma Magyarországon.
