Feljelentést tettek a Gondosóra program miatt: súlyos kérdéseket vetett fel a program működése
A Tudományos és Technológiai minisztérium feljelentést tett a Gondosóra programmal kapcsolatban hűtlen kezelés és a költségvetési csalás gyanúja miatt, és felmenti a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. vezetőjét - jelentette be Tanács Zoltán miniszter hétfőn az Országgyűlés ülésén egy interpellációra válaszolva.
A tárcavezető Göröghné Bocskai Évának (Tisza) válaszolva a Gondosóra programot "tipikus NER-es jelenségnek" nevezte, amelyben az alapgondolat jó volt, de aztán "ellopták, kifacsarták és túlárazva nyomták a társadalom nyakába".
Közölte: a program ügyében a hatóságok már vizsgálódtak és feljelentés is történt, de hétfőn a minisztérium is feljelentést tett az ügyben hűtlen kezelés és több mint 100 milliárd forint értékben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt.
Elmondta: több mint 6500 dokumentumot, bizonylatot, szerződést, elszámolást vizsgáltak meg, és több mint 12 500 esetben azonosítottak gyanús, több mint 1500 esetben feltűnően gyanús, kritikus kockázatú pontokat.
Tanács Zoltán közölte azt is, hogy hétfőn felmenti a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. vezetőjét, illetve a vezetőség tagjai közül többet, és átmeneti vezetést nevez ki, amelynek az lesz a feladata, hogy a szolgáltatás zökkenőmentes működését biztosítsa.