Felrobbant csipogók: az izraeliek kezében volt a bármikor megnyomható piros gomb

HírKlikk 2024. szeptember 20. 19:50 2024. szept. 20. 19:50

Izrael nem belepiszkált a felrobbant csipogókba a gyártás, vagy a forgalmazás során, hanem maga gyártotta le azokat – írta a több nyelven megjelenő, centristának tekintett izraeli The Times of Israel, nagyrészt a The New York Times cikkét idézve.

A lap három olyan hírszerzési tisztségviselőre hivatkozik, akik ismeretekkel rendelkeznek az akcióról – ők azt mondták, hogy a magyarországi BAC céget eleve az izraeli titkosszolgálat hozta létre, további két másik fedőcég mellett, amely utóbbiak célja a BAC és az izraeliek közötti kapcsolatok leplezése volt.

A BAC 2024-ig legalább háromszor változtatta meg a tevékenységi körét és székhelye címét – ezt a The Times of Israel derítette ki. A The New York Times szerint a BAC másoknak is szállított pagereket (csipogókat, személyhívókat – a szerk.), de csak a Hezbollahnak átadottakban volt PETN néven ismert robbanóanyag.

Az első ilyen rádió adó-vevők 2022-ben érkezek Libanonba, és a szállítások akkor kezdtek el nőni, amikor a Hezbollah vezetője – azok lehallgatható volta miatt – óvott a mobil telefonok használatától.

A Hezbollah egyre nagyobb mértékben támaszkodott a kis pagerekre, miközben az izraeliek kezében volt a bármikor megnyomható piros gomb. Közben Bulgáriában bejelentették, hogy egy további cég után nyomoznak az ügyben, de a céget hivatalosan nem nevezték meg. Bolgár sajtójelentések szerint a Norta Global Kft-ről van szó, de a cégtől senkit nem sikerült elérni az újságíróknak, még a korábban a bejegyzést végző ügyvédet sem.

A második robbanás-sorozat készülékeinek nyomai Japánba vezetnek, az ICOM 6208 céghez, mert úgy tűnik, ez a cégnév szerepel a pagereken. A cég azonban közölte, hogy termékeinek minden alkatrészét Japánban gyártják, és az IC-V82 jelzésű készüléket 2004-től 2014-ig szállította a Közel-keletre, a hozzá való akkumulátorokat pedig jó ideje nem gyártja. A japán cég korábban már figyelmeztetett, hogy készülékeinek hamisított változatai kerültek forgalomba, és későbbre több információt ígért.

A Hezbollah Izraelt vádolja, és bosszút helyezett kilátásba. Nevük mellőzését kérő amerikai tisztségviselők a sajtónak elmondták: a merényletek mögött izraeli ügynökségek állnak.

A két robbanás-sorozat fokozta a félelmet, hogy Izrael és a Hezbollah a totális háború felé tart, miután a határ mentén közel egy éve vannak összecsapások. Izraeli vezetők már többször jelezték, hogy fokozhatják a Hezbollah elleni libanoni akciókat, mert muszáj fenntartani a biztonságot és lehetővé tenni, hogy a határ mellől elmenekültek visszatérhessenek otthonaikba. Emellett Izrael további katonákat vezényelt a libanoni határra óvintézkedésként – ezt egy izraeli katonai szóvivő mondta el.

Yoav Gallant védelmi miniszter katonák előtt kifejtette, „A háborúban új szakasz kezdetén állunk, amelyhez bátorság, eltökéltség és kitartás kell.” Staff Herzi vezérkari főnök ugyancsak katonák előtt homályosan figyelmeztetett: „Lehetnek olyan kapacitásaink, amelyeket még nem vetettünk be. Ilyenekből némelyeket már láttunk működésben. Úgy látom, kellően felkészültek vagyunk, és e tervek végrehajtására készülünk”.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom