Fleck Zoltán: a holland választás időben jött figyelmeztetés

HírKlikk 2023. november 26. 07:50 2023. nov. 26. 07:50

A jogállam, mint olyan, nem számít más olyan országokban sem, ahol korábban stabilnak látták a demokratikus intézményrendszereket és a jogállami működést. Ott is kiderült, hogy az embereknél egy választási döntési helyzetben a biztonság, a létbiztonság, az infláció a fontos – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Fleck Zoltán jogász, egyetemi tanár. Hozzátette, a jogbiztonság az állampolgár hétköznapi biztonságát is jelenti valamilyen módon, de ez ideológiai tétel maradt, és nem nagyon érződik a mindennapokban.

Fleck Zoltán azt ajánlja, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalt nyugodtan nevezzék el ÁVH-nak, mert nem a szuverenitást fogja védeni, hanem az államot, és nagyon sokban hasonít a belső elhárítás logikájához. Ezt a törvényt olyan jogászok csinálhatták, akik parancsot teljesítettek, és csak a technikai tudásukat adták hozzá – mondta a benyújtott szuverenitásvédelmi törvényről. Hozzátette, diktatúrában bármilyen parancsot, bármikor jogi formába lehet önteni. „A rendszer lényege, hogy kaotikus, kiszámíthatatlan és bármikor megváltoztatható normák működtetik az országot, nincsen normativitás, ami valamilyen módon kiszámítható, előrelátható és racionális működést mutat. Politikai akarat van.”

Mint mondta, most sok minden bizonytalan, a migráció hatása az egyes közösségekre, a munka, az egészségügyi ellátás, hogy itt tanul-e a gyerekünk tovább vagy egy másik országban, hol lesz munkája. „Van egy általános, globális bizonytalanság, ami a felgyorsult változásokból keletkezik elsősorban és az olyan rendszerek, mint a populista, azt próbálják mondani, hogy bízd rám magad, én erős kézzel valamilyen módon biztonságot teremtek.”

Fleck Zoltán emlékeztetett, a Covid alatt kiderült, hogy egészen stabil országokban is felhatalmazták a kormányokat mindenféle rendkívüli intézkedésekre, a rendkívüli állapot vált természetessé, csakhogy a jogállamok idővel visszaálltak, kivéve Magyarországot, ahol permanens rendkívüli állapot van, és ez jól kihasználható helyzet a jobboldali populista kormány számára. „A rendkívüli helyzet végtelen önkényt ad egy kormány kezébe, a végrehajtó hatalomnak még annyi korlátja sincs, amennyi egy parlamenti rendszerben bevezetett rendkívüli állapot lenne, a kétharmados többség birtokában lényegében a parlamenti törvényalkotás is a kormány játékszere, ez egy igazi autokrácia, aminek a végkifejlete, hogy hova fejlődik, egyre jobban látszik.”

A jogász kifejtette, egyre közelebb kerülünk ahhoz a mintához, amit putyini hatalomgyakorlásnak neveznek, újabb háború a civilek ellen, és a demokratikus próbálkozásokkal szemben, ez egyértelműen egy orosz minta. Most szerinte azt próbálják, hogyan tudják kialakítani azt a közvéleményt, amely majd támogatja az unióból való kilépést. „Mindannyian tudjuk, hogy a magyar társadalom nagy része még mindenféle meggyőzés ellenére is Európa-párti, de mérhetően működik a sok pénzen előállított propaganda, amellyel olyan valóságképet elő lehet álltani, hogyha nem jön pénz és csak megszégyenítenek minket ebben a brüsszeli birodalomban, akkor nincs értelme benne lenni.”

Amikor több milliárd euró függ attól, hogy a magyar kormány elhatározza-e magát a jogállami visszatérésre, a politikai racionalitás ilyenkor azt mondaná, hogy húzza meg magát a kormányzat, próbáljon meg úgy tenni, mintha a szándéka meglenne, de az ellenkezője történik, nyilvánosan, nagy hanggal és erőteljesen – fogalmazott Fleck Zoltán.

A holland győzelem egy újabb pofon azoknak, akik a nyugati demokráciákat fontosnak tartják

Sok ilyen pofon volt, a Brexit volt az első, de a Trump-rendszert sem dolgozták fel, azt, hogy a nyugati típusú demokratikus intézményrendszert ilyen könnyen meg lehet rángatni, sarokba szorítani és veszélyes helyzetbe hozni – beszélt a jogász a nemzetközi helyzetről a holland választások kapcsán, ahol a szélsőjobboldali erő győzött. „Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Skandináviában súlyos erőket mozgat meg a szélsőjobboldal, és ez csak erősíti azt, hogy ennek a nyugati demokratikus intézményrendszernek megoldásra lenne szüksége, új víziókra, egy olyan politikára, amelyben az emberek biztonságérzetét nem a populista, jobboldal próbálja kielégíteni, hanem létrehoz egy olyan jóléti, gondoskodó államot, amely választ ad arra, hogy hogyan lehet ezt a bizonytalanságot kezelni a szociális, egészségügyi, oktatási és egyéb szférákban.”

Hozzátette, nagyon nagy valószínűséggel újabb pofonokat fog kapni az európai baloldal és a konzervatív demokrácia különböző pártjai az Európai Parlamenti választáson, de arra semmi esély nincs, hogy az Európa-ellenes szélsőjobboldali pártok számottevő módon befolyásolják az európai politikát. „A holland választás is egy időben jött figyelmeztetés, hogy az európai baloldalnak és a konzervatív, demokrata Néppártnak valamit fel kell mutatnia. Az a hajó, amiben Orbán kapitány akart lenni, az már elsüllyedt, most a mentőcsónakokat próbálják életben tartani.”

Orbán elszámolta magát, európai szinten politikai vakságban szenved 

Ha Magyarország Orbán csapdájában marad, akkor azzal a megszégyenítő státusszal kell szembesülni a magyar uniós állampolgároknak, hogy másodrendűek, mert Magyarországnak nem lesz vétójoga bizonyos alapvető kérdésekben, amelyek az unió politikáját, stratégiáját határozzák meg – mondta Fleck Zoltán a miniszterelnök uniós politikájáról. „Súlyos jövőkép, de nem nagyon van más választása az uniónak, ha ragaszkodik a közös értékekhez, mint az autokratákat a perifériára szorítani. Az unió észlelve, hogy itt nagy probléma van például visszatérne ahhoz a forgatókönyvhöz, hogy nem kell minden tagország konszenzusa egy döntéshez, hogy ne lehessen zsarolható az unió vezetése. Így más státusza lesz az újonnan csatlakozóknak, mint a régieknek, de régiként mi is bizonyos kérdésekben másodrangúak maradunk.”

A jogász úgy foglalta össze, létrejön az Európai Uniónak egy olyan hagymaszerkezete, amely leszámol azzal a kezdeti illúzióval, amely eddig működött, hogy olyan tagországok alakítják a politikáját, amelyek teljesen egyetértenek az alapértékekben.

A KlikkTV műsora itt nézhető meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom