Freud várószobájában

Ha-ha! Laikusként, ha volna bennem bátorság, azt mondnám: Sigmund Freud alighanem dörzsölné a kezét, ha a két úr megjelent volna a várószobájában, s minimum azt mondhatta volna: fölöttébb érdekes, jó humorú esetek. Vajon ép elméjű és ép erkölcsű ember örülhet annak, hogy politikai ellenfelei nap-nap után hülyének, tolvajnak, maffiózónak, gazembernek, s hasonlóknak minősítik? Élvezhető ez? A fene tudja. Másként talán nem is lehet elviselni.

Nos, fogalmazzunk finoman: annyi szent, hogy a politikusok között az átlagosnál gyakoribb az átlagtól olykor lényegesen eltérő lelkületű személy. Nem tisztem Orbán Viktorról kórrajzot vázolni, de állampolgárként és hírlapíróként is lehet róla véleményem, kell is, hogy legyen, mert az életemmel, mindannyiunk életével játszik. És a jelek szerint ma már azt tesz velünk, amire kedve szottyan, ami éppen eszébe jut.

Például Futbóliát formál Magyarországból, ami nem lenne nagy baj, ha nem mi fizetnénk a milliárdokat, s ha valami eredményt is hozna a hatalmas ráfordítás, nem csak a haverok bukszáját duzzasztaná. Kisvasutat is építtet, amelyen elveszett lelkek és kivezényelt iskolások utazgatnak. S ha nem tetszik, meghosszabbítja Lovasberényig. S ha az sem tetszik, meghosszabbítja Bicskéig. Megteheti. Az EU fizeti. Repülőgépet vesz a hadseregnek, s utazgat vele meccsekre, kormányüdülőt gründol Szlovéniában, és jószerint minden közbeszerzési pályázatot megnyeret a szomszéd gázszerelővel, holott - mint mondja - üzleti ügyekbe soha nem szól bele. A közvetlen család is szépecskén gyarapodik. Na ilyesmik után mindig jut néhány dicsérő szó számára, hadd élvezze. 

A CEU sorsához kötődő, személyének szóló díszítő elemek már nagyobb örömet szerezhettek, mert ez az ostoba disznóság már külföldön is élénk figyelmet keltett. Kapott is hideget-meleget, igazi kéjérzet lehetett hitegetni New York állam kormányzóját,  tekintélyes európai és hazai professzorok sokaságát a megállapodás ígéretével, majd süket semmitmondással kitaszigálni a legobb hazai egyetemet Bécsbe.

Iványi Gábor egyszer talán mondott valamit Orbánról. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) tehát nem lett elismert egyház, jóllehet Orbán úr két gyermekét is Iványi Gábor keresztelte meg. Miért nem? Csak!

Soros György pedig nagyon jót tett vele, a Fidesszel és az országgal, és ez láthatóan elviselhetetlen. Vagy a Soros-ellenesség csak politikai rafinéria? Hát persze! Személyes baja alkalmasint nincs Sorossal, sőt nagyon hálás neki. De Soros zsidó, lett-légyen ez számára bármiféle tartalmú és jelentőségű dolog. A mögöttes lényeg: a CNN felmérése szerint a magyar népesség úgy 20 százaléka masszívan antiszemita. Szerintem további 10-15 százalék amolyan látens szalon-antiszemtia. („Ugyan, én nem vagyok zsidóellenes, hiszen vannak zsidó barátaim is. „) Így már adott a biztos választói bázis, hiszen Soros a mumus. Ezért kell Soros ellenfélnek.

De mindez csak amolyan apróság, holmi kedvtelések, ezekhez fűződően a miniszterelnökre aggatott, akár módfelett tiszteletlen jelzők is csupán enyhe csettintést válthatnak ki.

Az is igaz, hogy a józan ész vagy a kényszer (ki tudja,) néha teret nyer, s akkor a főnök úr visszavonul és talán szomorkodik. Kivételes, ritka ügyek ezek, de így járt el a NET-adó esetében, vagy a közigazgatási bíróságok dolgában. De azért a Néppárt-menet még nem lejátszott parti. És Orbán ezt is élvezi.

Az ám! 

A nagy vad az Európai Unió! Azt kellene szétcincálni! Hú! Micsoda remek sajtója lenne! A segéderőket már korábban kiválasztotta. Kinevezett egy macskajancsit külügyminiszternek, egy pukkancsot nemzetközi szóvivőnek.  Hanem ezzel az EU-val most egy kis baj van, az érdeklődő nagyközönségnek türelemmel kell lennie, mert a nyamvadt európaiak makacsok, és nem nagyon díjazzák Orbán nagy ívű Európa-politikáját. Amíg pedig még újabb pénzosztás remélhető az Unióból, addig kissé kushadni kell. Durcás majd akkor lesz, amikor megcsappannak az eddig szépen (privát zsebekbe) folydogáló pénzek.

Addig a Tudományos Akadémia, a Természettudományi Múzeum, az ’56-os Intézet, a színházak és az írók, az újságírók tervezett megregulázása csak amolyan pótcselekvés. Az efféle ügyletek visszhangja csak parányi hedonizmus, mert az ember a mindennapokban sem lehet meg élvezetek nélkül.

Hogy mi az ami kiborítja? Mondjuk talán az ingatlanadó gondolata. Valamikor régen, még az első Orbán-kormány idején egy pénzügyminisztériumi államtitkár lakossági fórumon csak megpendítette, hogy majd egyszer, később, talán, esetleg bevezethetik a differenciált ingatlan-adót. Azóta a személyről senki nem hallott. Kiboríthatja az is, ha valamelyik embere véletlenül igazat mond a nagy nyilvánosság előtt. Urbán László, a pénzügyminiszteri tisztség egykori várományosa egyszer elpöttyentette, hogy egy dolog a választási program, és más dolog a kormányprogram. Azóta nem sokat tudunk róla.

Mindent összevetve annyi bizonyos, hogy Orbán puszta szidalmazásával, bizonyított, nyilvánosságra került ballépései és vétkei emlegetésével Orbán ellenfelei semmire sem jutnak. Freud már jó régen meghalt, Orbán úr pedig ezekre immunis.

Mi a teendő?

Pillantsunk a jövőbe, bárha az nem éppen kecsegtető!

Orbán Viktor a minap Sátoraljaújhelyen, a nemzeti összetartozás napján  mondta: kilencvenkilenc évvel Trianon után itt vagyunk Európa közepén a szétszakítottság, a háborúk és a diktatúrák ellenére is. „A gazdasági, kulturális és katonai erőnk napról napra látványosan gyarapodik. Ideje, hogy használjuk. A kérdés csak az, hogy mire" ? Válaszolt is: ezt az erőt a közép-európai népek összefogása érdekében kell felhasználni.

Vajon e beszéd után milyen visszhangot remél, miniszterelnök úr!?