Futni hagyták a kamupártokat, 2,7 milliárdot nyúltak le

HírKlikk 2020. március 5. 07:33 2020. márc. 5. 07:33

Könnyű pénzhez lehetett jutni a 2018-as választásokon az indulással, aminek megágyazott az erre létrehozott jogszabályi környezet: már 500 ember ajánlásával képviselőjelölt lehetett szinte bárki, és már hozzá is juthatott az egymillió forintos kampánytámogatáshoz.

Ha egyazon pártnak volt minimum 27 jelöltje, akkor a jelöltek számától függően, további 150-600 millió forint üthette a szervezők markát. Borítékolható volt, hogy megjelennek a kamujelöltek és -pártok, és elindul a trükközés. Ráadásul a Fidesznek is érdeke volt, hogy a kormányellenes szavazatok elaprózódjanak.

Az már a kampány közben látszott, hogy szakmányban hamisítják az aláírásokat, de a nyomozások nagy része elhalt vagy nevetséges bírsággal végződött.

A HVG-nek küldött válaszokból kiderült, hogy 115 eljárást kezdeményeztek, amelyek felét megszüntették vagy felfüggesztették. Vádat mindössze 13 esetben, összesen 17 ember ellen emeltek. Kilenc ember megúszta pénzbüntetéssel, a többiek felfüggesztett fogházbüntetést, közérdekű munkát vagy próbára bocsátást kaptak.

Amikor arról érdeklődött a HVG az ügyészségeknél, hogy miért szabtak ilyen enyhe szankciókat, azt a választ kapták: mert három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb bűncselekmény esetén, a büntetlen előéletű és tettüket beismerő elkövetők esetében ezt a büntető törvénykönyv megengedi.

Az is kiderült, hogy két év alatt mindössze 18 millió forintot sikerült behajtani a választásokon induló kamujelöltektől és -pártoktól abból a 2,7 milliárdból, amit kifizettek nekik.

Forrás: HVG