G7: átvilágítás után mégis az államhoz kerülhetnek Balásy Gyula cégei
A G7 értesülése szerint szoros határidővel zajlik Balásy Gyula cégeinek jogi és pénzügyi átvilágítása. A lap információi alapján, ha a vizsgálat kedvező képet ad a vállalatokról, az állam Magyar Péter korábbi bejelentésével ellentétben mégis átveheti őket.
A 444 által szemlézett G7-cikk szerint nem világos, miért változhatott meg a kormányzati álláspont, de a lap úgy látja, ebben szerepet játszhatott, hogy a cégekben jelentős vagyon maradt. A cégcsoport a forrás szerint a működésből már nem biztos, hogy nyereséget termelne, de a korábban megtermelt profit egy része még a vállalatokban lehet.
A G7 adatai alapján a Balásy Gyula által felajánlott négy cég tavaly összesen több mint 26 milliárd forint nyereséget ért el. A vállalatokban összesen 115 milliárd forintnyi eszköz van, amelynek közel felét hitelekből és kölcsönökből finanszírozták, így a cégek együttes nettó eszközértéke 55–60 milliárd forint között lehet.
A lap szerint a vagyon egy része könnyen hozzáférhető: a cégek bankszámláin és pénztáraiban 2025 végén több mint 26 milliárd forint volt. A G7 úgy tudja, időközben arról is gondoskodtak, hogy a csoport legalább addig ne váljon fizetésképtelenné, amíg nem dől el a sorsa: a bankszámlák zárolását ugyan nem feltétlenül oldották fel teljesen, de lehetővé tették, hogy az érintett cégek ki tudják fizetni számláikat.
Az átvilágításra a G7 információi szerint az EY-t és a Deloitte-ot kérték fel. A lap úgy tudja, az EY a jogi, a Deloitte a pénzügyi vizsgálatot végzi, és ezeknek augusztus elejére le kell zárulniuk. A Balásy-csoporton belülről is megerősítették a folyamat megkezdését: a munkatársakat Balásy Gyula egy köremailben tájékoztatta.
A G7 megkereste a Pénzügyminisztériumot, amely azt válaszolta, hogy „a kérdésekben a Miniszterelnökség tud iránymutatást adni”. A Miniszterelnökség a cikk megjelenéséig nem válaszolt a lapnak.
Balásy Gyula május elején a Kontrollnak adott interjúban közölte, hogy felajánlja cégeit az államnak, miután cége bankszámláit váratlanul és előzetes bejelentés nélkül befagyasztották. A kékplakátos kampányokat gyártó cég vezetője az interjúban arról beszélt, hogy cégeiben komoly szakmai tudás és emberi erőforrás van, és szeretné, ha a munka akár nélküle is folytatódhatna.