Generációk életét teheti tönkre az oktatás átszervezése!

Kardos Ernő 2019. augusztus 24. 07:32 2019. aug. 24. 07:32

Az oktatásban teljes a káosz, pedig rövidesen el kell indítani az új tanévet – nyilatkozza Kunhalmi Ágnes, az MSZP szakpolitikusa. A bizonytalanságot növeli, hogy a teljes felsőoktatás irányítása új miniszterhez, Palkovics Lászlóhoz került, aki nemrég végzett a Magyar Tudományos Akadémia átszervezésével. Kunhalmi szerint könnyen előfordulhat, hogy a kevéssé tehetős magyar gyerekek kiszorulnak majd a felsőoktatásból. Ugyanis néhol máris milliós a tandíj.

Az ellenzék köreiben óriási vihart kavart, hogy Palkovics László kérte és megkapta a felsőoktatás teljes irányítását. Viszont a rektori konferencia, az egyetemek vezetői, tehát a szakma csendben van. Lehet, hogy a politika felfújta ezt az ügyet?

Uram, az egyetemi emberek már régen meg vannak félemlítve! Attól tartanak, hogy ha tiltakoznak, akkor holnap már nincs állásuk. Ne felejtse el, ez már egy állampárti rendszer. Ezért az emberek inkább csendben maradnak, hiszen az egyetemek autonómiáját már rég megszüntették, rektorok nyakán már ott ülnek az Orbán által kinevezett kancellárok.

Gondolja, hogy az ellenzék képes eredményesen felemelni a hangját?

Ma az ellenzék és a civilek is fel tudják hívni a figyelmet, hogy ami például a felsőoktatásban történik, az rossz irányban viszi az országot. De valódi eredményeket elsősorban a politika tud elérni, így a közelgő önkormányzati választásokon is.

 Sietniük kell, hisz az átszervezés már szeptember elsejétől érvényes. Érzik ezt az iskolák?

Az oktatásban jelenleg is teljes a káosz. Ma még senki nem tudja, hogyan fogják átszervezni, miközben a tanévet hamarosan el kell indítani. Ezen még az sem változtat, hogy régóta sejtjük, Palkovics továbbra is irányítani akarja a felsőoktatást. Ez tudható volt, ugyanis a jövő évi felsőoktatási költségvetésből eltűnt 26,5 milliárd, s ez az összeg megjelent az Eötvös Lóránd Kutató Hálózatnál. S persze érzékelhető volt a rivalizálás Kásler és Palkovics között, amiből az utóbbi került ki győztesen.  

Azért elég nagy a tárca, marad valami Kásler úrnak is!

Persze, Kásler úr megőrizte a közoktatásban meglévő pozícióját; a hátrafelé nyilazás, a tűzön járás, az őskutatás és a tízparancsolat területén. Palkovics meg viszi a pénzes területeket. A legnagyobb baj, hogy az új tanévtől sajnos atomjaira esik szét a hazai oktatás, ami sem szakmailag, sem közigazgatásilag nem lesz hatékony.

Lehet, hogy jobb lett volna, ha Kásler Miklósnál marad a teljes oktatás? Bár még az egészségüggyel sem bír.

Kásler úrnak már semmilyen minisztériumot nem lenne szabad vezetni. Viszont az oktatási rendszert egyben kellene tartani. Az oktatás – vagyis a köz- és a felsőoktatás – Magyarországon a kiegyezés, tehát 1867 óta mindig egyetlen tárcához tartozott. Leszámítva egy rövid nyolc hónapot a Rákosi korszakban, de még ők is hamar rájöttek arra, hogy ez működésképtelen.  

Ma úgy néz ki, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumából irányítják a közoktatást, viszont az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozik a szakképzés és a felsőoktatás. A Közszolgálati Egyetem pedig a miniszterelnökséget vezető miniszter alá tartozik, az óvodák pedig az önkormányzatoknál vannak. Ez borzasztó!

Úgy gondolja, hogy a mai helyzetben nehezen biztosítható a fiatalok harmonikus fejlődése?

Ahogy a gyermek cseperedik, úgy kéne folyamatosan segíteni a fejlődését. A politikának pedig tudomásul kellene venni: ahogyan a pedagógiai munkának, úgy az erre épülő intézményrendszernek is egymásra kell épülnie. Óvodás kortól a szakma, vagy a diploma megszerzéséig kell követni ezt a munkát, amit közigazgatásilag is egységben kellene tartani. A szétforgácsolt struktúrának csak az lesz a következménye, hogy ha nem jönnek az eredmények, akkor minden intézmény a másikra mutogat.

Ez az ország teljesítményét, versenyképességét ronthatja tovább, amit kutatások is bizonyítanak.   

Csak személyi ambíciók miatt szétszakítják szét a felsőoktatás és a közoktatás irányítását?

Nézze, egyetlen szakmai érv el sem hangzott el. Palkovics szétverte már a Magyar Tudományos Akadémiát, közreműködésével elűzték a nemzetközileg elismert CEU-t, most átalakították a Corvinust. Az elmúlt másfél évből ez elég példa arra, hogy ne bízzunk az elképzeléseikben.

Palkovics László azt ígéri, hogy a magyar egyetemek újra a világ élvonalába tartoznak majd. Ez nem jelent esélyt?

De hisz az előbb említetteken túl szétziláltak mindent, ami előfeltétele lehetne egy versenyképes felsőoktatásnak! A közoktatást lezüllesztették, a CEU-t elűzték, és a szintén nemzetközileg is sikeres magyar alapkutatást az akadémia megcsonkításával veszélybe sodorták.

Hiába próbálnak majd egy-két magán felsőoktatási intézményt pénzen felpumpálni, nemzetközileg elismert kutatók és tudás nélkül képtelenség betörni a világ legjobb egyetemei közé.

Palkovics úr nem tagadja, hogy a Corvinus Egyetem mintájára magánegyetemeket akarnak létrehozni. A magánegyetemek a világban sikeresek, nem?

Ez is csak részigazság. De ezt talán mondják el azoknak a tehetséges magyar gyerekeknek, akiknek a szülei képtelenek lesznek a tandíjat megfizetni. Egész generációk mehetnek rá erre az ötletre. Debrecenben már ma is van olyan magánintézmény, amely több milliós tandíjat kér.  Ki tudja azt megfizetni, uram? A Fideszes holdudvar igen, a középosztálybeli magyar családok aligha. S akkor még a máról holnapra élő szegényekről nem is beszéltünk.

Félnek attól, hogy a hazai középosztály, vagy a szegényebb réteg gyerekeinek jövőjét ez tökéletesen ellehetetleníti?

Erről beszélek! Hisz az államin túl már a magániskolákat is teljesen ellehetetlenítették, s a magántanulói státus megszerzését megnehezítették. Innentől kezdve a középosztály vagy egyházi iskolába, vagy külföldre viszi a gyerekeit.

A társdalom pedig nem versenyképessé, hanem kiszolgáltatottá válik, mert ez a Fideszes autoriter állam mindent, és mindenkit maga alá gyűr!