Globális Monitorral mérik a szabadságjogok korlátozását

HírKlikk 2020. július 6. 15:58 2020. júl. 6. 15:58

Az EU Bizottsága kedden beindítja az úgynevezett „Globális Monitor” portált, hogy azonosítani és bírálni tudja az államok által a korona-pandémia elleni harcban hozott, az alapvető szabadságjogok megsértésével járó intézkedéseit. A Globális Monitor című portálon egy 163 országot felölelő, interaktív világtérképen számos civil szervezet, és például az oxfordi és a Melbourne-i egyetem vonatkozó adatait gyűjtik össze, és frissítik kéthetente.

A Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint, a portált Jutta Urpilainen nemzetközi partnerségi biztos, és Hannah Neumann, az Európai Parlament emberi jogi bizottságának helyettes elnöke mutatja be, és Neumann a lapnak elmondta, „Nagy a veszély, hogy a koronavírus-válság árnyékában az egész világon romlik az emberi jogok helyzete”.

Az oldal létrehozását ő kezdeményezte, nem utolsó sorban azért, hogy a politikusok és a sajtó egyaránt jobban tudjanak tájékozódni arról, hogy hol, milyen intézkedések születtek, és hogy ezek arányosak és időben korlátozottak-e. A mintát a Johns Hopkins egyetemnek a vírus terjedését monitorozó oldaláról vette. A három fő cél az intézkedések összefoglalása, annak rögzítése, hogy ezeket visszavonják-e, és mikor, és végül a portál hivatott elősegíteni a polgárok jogainak korlátozására irányuló trendek felismerését. 

Neumann úgy vélekedett: nem kétséges, hogy jön majd a koronavírus második hulláma, és lesznek más járványok is, és kifejezte reményét, hogy a Globális Monitor segíti majd az egyéni szabadságjogok korlátozásának arányosságáról folytatandó vitákat.

Forrás: Hírklikk