Göncz Árpád a nép, a haza elnöke akart lenni

„A hatalomhoz való viszonyunk az, amin megmérettetünk. Azon, hogy ki, mire használta. És hogyan.” (Göncz Árpád)

– Mindig is hihetetlenül alázatos volt és szerény, szemben az őt követő köztársasági elnökökkel. Persze, ők sem voltak egyformák. Nem gondolom, hogy Sólyom László ugyanaz volt, mint Mádl Ferenc vagy Schmitt Pál, de az a fajta alázat, empátia és szerénység, ami Göncz Árpádot jellemezte, egyikükre sem volt jellemző. Egyébként én is azt gondolom, a hatalom nem önmagáért való, hanem arra, hogy valamilyen módon a közjót szolgáljuk vele.

„Nem vagyok, nem lehetek pártok, pártérdekek szolgája – világéletemben, pártban és párton kívül, a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni.”(Göncz Árpád)

– Ez így is volt. Bár az SZDSZ tagja volt, de köztársasági elnöknek Antall József javasolta, mert ő is integráló személyiséget látott benne. Személyesen is tanúsíthatom – az én édesapám Vásárhelyi Miklós jóban volt vele, és családilag mi is jó barátságban voltunk –, attól fogva, hogy köztársasági elnök lett, semmilyen politikai kérdésben, döntésben nem kérte ki azok véleményét, akik valamilyen párthoz szorosan kötődtek. Én nem tudok egyetlen egy döntéséről sem, ami nem elvi döntés volt, hanem valamilyen pártérdekeket szolgált volna.

„Nézzék el, hogy nem mondom el mindazt, amit manapság mondani illik – nem beszélek a múlt bűneiről, a hibákról, amiket elkövettünk – igenis mi, mindannyian, még ha a bűnökben, hibákban nem is egyaránt osztozunk, hiszen féltünkben magunk is eltűrtük, tudomásul vettük, ami történt, mert emberek vagyunk, esendők, a történelmet nem mi csináljuk, hanem a történelem formál bennünket, s mert a történelem jégverése ellen nem kötöttünk biztosítást.” (Göncz Árpád)

– Szerintem ezt is a talán túlzott szerénysége mondatta vele, mert én nem emlékszem rá, hogy egyetlen egy olyan döntése vagy cselekedete lett volna, amiért szégyellnie kellett volna magát. Azt gondolom, hogy nála sokkal több kompromisszumot hozott a magyar lakosság 90 százaléka mondjuk a Kádár-rendszer idején. Az egy dolog, hogy ezt megértjük, ő is megértette, de szerintem ő minden helyzetben nagyon bátran viselkedett, tehát nincs, nem volt szégyellni valója. Ilyen szerény ember volt. Minden válságos helyzetben kiválóan működött, soha nem árult el senkit, soha nem hozott olyan kompromisszumokat, amik valamilyen módon a becsületét sértették volna. Én tudok az övéhez hasonló példás életutat, de olyat senkit nem tudok, akiről hozzá képest azt lehet mondani, hogy „bezzeg róla példát lehetne venni”. Végtelenül tisztességes, becsületes és bátor embernek gondolom.

„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.” (Göncz Árpád)

– Ez valóban így volt. Az, hogy mennyire szerény ember volt, arra az a legjellemzőbb történet, hogy már köztársasági elnök volt, és nem tudott beletörődni, hogy a szemetet ne ő vigye le, hanem a rá vigyázó köztársasági őrezred tagjai. Abszolút nem érdekelték a formaságok, a rang, és rendkívül empatikus volt a nehéz sorsú emberekkel. Na, ilyen köztársasági elnökünk aztán végképp soha többet nem volt. Olyan, aki nemcsak szavakban érzett együtt az elesettekkel, hanem tényleg rájuk figyelt a legjobban, és az ő életükön próbált leginkább segíteni. Tulajdonképpen ezek az emberek álltak a legközelebb hozzá.

„Demokratikus jogállamban nem csak az országgyűlés és a kormány felelős a népnek, hanem a nép is felel önmagáért. Például úgy, hogy jól megnézi, ki az, akit megbíz parlamenti képviseletével, ellenőrzi, hogy az mint szolgálta a rendszerváltás előtt és után szűkebb közösségének érdekét, hogyan sáfárkodott a közösség rábízott javaival, nem szedte-e meg magát a más rovására, eleget tett-e állapotbéli kötelességeinek, rendet tartott-e maga körül a magánéletében? Mert az erkölcs oszthatatlan: nincs köz- és magánerkölcs, külön gazdasági és politikai erkölcs.”(Göncz Árpád)

 – Ezt a próbát nagyon kevesen állták volna ki, azt a mércét nagyon kevesen ugrották volna meg, amit ő felállított. Ő megugrotta. Ő tényleg a magánéletében is ugyanolyan erkölcsösen, becsületesen és tisztességesen viselkedett, mint akkor, amikor magas polcra került. Úgy gondolom, hogy sem a magánéletében, sem a „közéletében” semmiféle kivetnivalót nem lehet találni. Nem mondom, hogy tökéletes volt, biztos nem volt az, de, hogy becstelenséget, árulást, tisztességtelenséget soha nem követett el, az biztos. Ami pedig az idézett mondatát illeti, azt gondolom, ha ilyen magasra tettük volna a mércét, akkor nagyon nehezen lehetett volna az első parlamentet „feltölteni”. Ma már tudjuk, hogy sajnos nem is így volt, és olyanok is bekerültek, akik épp az ellenkezőjét tették annak, amit ő ebben a mondatban elmondott. Elméletileg azonban igaza volt. Sokkal jobb lett volna, ha ’90-ben egy jóval tisztességesebb parlament állt volna föl. Lehet, hogy ma sem itt tartanánk. S, hogy a mára nézve mit mond ez a mondat? Elméletileg igaz. Egy nagykorú népnél igaz is. Csakhogy, Magyarországon nincsenek hagyományai a demokráciának. Ehhez föl kell nőniük olyan generációknak, amelyek a demokrácia szellemében nevelkednek. Ezek a generációk nem teremnek a mezőn, és nem úgy van, hogy azt mondom: „mostantól demokraták vagytok”. Ez egy nagyon súlyos szocializációs kérdés. Szerintem még most is generációk kérdése, hogy valóra válhasson. Ma azt látjuk, hogy az emberek nagyon jelentős részét nagyon kevéssé érdekli a demokrácia, a közös felelősségvállalás vagy a szolidaritás. Sajnos nagyon messze vagyunk tőle. Még akkor is, ha teljesen egyetértek Göncz Árpád mondatával. Azt gondolom, hogy rettenetesen hiányzik legalább egy olyan ember a politikai közéletből, mint amilyen ő volt. Nem véletlen, hogy Göncz Árpád népszerűsége mindig 80-90 százalék körül mozgott. Ez ma egy politikusnál elképzelhetetlen. A szerénysége és a becsületessége mellett az integráló képessége az, ami még nagyon hiányzik. Ő tényleg arra törekedett, hogy a nép, a haza elnöke legyen, és ne egy-egy ideológiát, pártot, vagy politikai érdeket képviseljen. Az országot képviselte, azokat is, akikkel nem értett egyet, és ehhez a feladathoz rajta kívül azóta senki nem tudott felnőni.