Gosztonyi Gábor: ami nincs tiltva, azt szabad – gőzerővel készülnek a pedagógussztrájkra
A tervek szerint egy hét múlva kezdik meg határozatlan idejű sztrájkjukat a pedagógusok. Mind a tanárok, mind a diákok, mind a szülők készülnek a munkabeszüntetésre. A legfrissebb fejleményekről Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke beszélt a Klikk FM Politikai Nagyító című műsorában.
Legutóbb egy, a kormány nevében küldött levél borzolta a kedélyeket, amit Kisfaludy László, az Emmi helyettes államtitkára írt az intézményvezetőknek. Erre adott válaszukban a pedagógus szakszervezetek hazugsággal vádolták a kormány képviselőjét. Álláspontjuk szerint ugyanis „Kisfaludy úr teljes szereptévesztésben van. Eleve a levél tárgya úgy szól, hogy ’pedagógus sztrájk lebonyolítása’. Nos ezt akkor küldhetik ki, ha ők szervezik a sztrájkot”. Amíg a két szakszervezet, a PDSZ és a PSZ szervezi a sztrájkot, addig ők a jogszerűség talaján állnak. Ez pedig nem más, mint a ’lex pedagógussztrájk’ néven elhíresült kormányrendelet, amiről már jogerős végzésük is van és e rendelet alapján és fogják megtartani a sztrájkot.
A sztrájkbizottság több alkalommal is megkérdezte a kormánydelegáció képviselőjét, hogy volna-e bármi a sztrájkot érintően, amiben meg kellene még állapodni. „Ők kényelmesen hátradőlve, cinikusan közölték, hogy minden benne van a rendeletben. A szakszervezetek tehát ebből indulnak ki.”
Gosztonyi jelezte, hogy a félreértések elkerülése végett többszörös jogi szakértői szűrőn át vizsgálták a kormányrendeletet. „Ebből az olvasható ki, hogy a sztrájk első napjától a tanítási órák ötven százalékának a megtartására vagyunk kötelezhetőek, de az nem szerepel, hogy ezt milyen beosztás szerint tesszük: naponta, hetente stb. Mi arra az elképzelésre jutottunk, hogy a határozatlan idejű sztrájk első szakaszát hatnaposra tervezzük s ebből három napot ’vegytisztán’ sztrájkolunk, mindenféle munkavégzés nélkül, majd a másik három napon az összes órát megtartják a kollégák.”
A PSZ alelnöke megerősítette, hogy élnek a lehetőséggel: „ami nincs tiltva, azt szabad”.
Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy eddig nem kaptak meghívást a sztrájk kezdetéig egy újabb tárgyalásra. „Legutóbb, március 2-án is úgy álltunk fel a tárgyalóasztaltól, hogy kértük, jelöljék ki a következő egyeztetés időpontját. Mivel erre nem voltak hajlandóak a kormányoldal részéről, így most várjuk még az invitálást. Mi bármikor készek vagyunk az egyeztetésre.”
Ezt fölöttébb kérdésessé teszi, hogy pillanatokon belül bekövetkezik az ünnepi hosszú hétvége és ezután már lényegében rögtön el is kezdődik a pedagógusok sztrájkja. „Ha addig lesz aláírt megállapodás, amiben a kormány világosan, betűről-betűre leírja, hogy miként valósítja meg lépésről-lépésre a pedagógusok bérrendezését, a pedagógusok és a gyerekek, valamint az oktatásban dolgozók terheinek a csökkentését, abban a pillanatban természetesen a szakszervezetek elállnak a sztrájktól. A munkabeszüntetés ugyanis nem öncélúan, hanem a követelésink teljesülése érdekében történik. Amint a kormány az mondja, hogy teljesíti a követeléseinket, a sztrájkot abban a pillanatban beszüntetjük, illetve el sem kezdjük” – fogalmazott Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Klikk FM műsorában.