Gosztonyi Gábor: nem fáradunk, nem félünk – folytatjuk
A sztrájkbizottsági tárgyalások után ígérgetésben van elmozdulás, konkrétum még nincs – nyilatkozta a Hírklikknek a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Gosztonyi Gábor szerint azonban harcolni mindenképpen érdemes. Azt ugyanis a szakszervezetek harcolták ki, hogy most már a kormány is elismeri, indexálni kell a pedagógusbéreket. Mivel azonban egyelőre csak az ígérgetés szintjén van változás, ezért folytatják a küzdelmet addig, amíg a céljaikat el nem érik. „Az oktatás ügyét, a diákokat ugyanis nem hagyhatjuk cserben.” A szakszervezetek a tárgyalóasztalnál küzdenek tovább, de a sikerhez az oktatásban érdekelt teljes közösség, a teljes társadalom támogatása is kell.
– Hogyan tovább, szakszervezetek?
– Erre azt a három szót tudom mondani: összefogtunk, folytatjuk, nem félünk. Semmi nem változott a hétfői tárgyalás előtti állapothoz képest.
– Az ön alelnöktársa, Totyik Tamás a megbeszélés után azt mondta, ahhoz képest történt elmozdulás, amit egy éve kínált a kormány a pedagógusoknak. A közvélekedés szerint ez a nesze semmi, fogd meg jól esete. Mennyire volt jelentős ez az elmozdulás?
– Tulajdonképpen mind a két félnek igaza van, itt az ígérgetésben van elmozdulás, konkrétum még nincs. Az viszont tény, és azt ismerjük el: azt a szakszervezetek harcolták ki, hogy a tavalyi ajánlathoz képest – ami arról szólt, hogy tíz százalék emelés, és ha elállunk a sztrájktól, 200 ezer forint cafeteria és 30 ezer forintos könyvvásárlási utalvány a pedagógusoknak – most már határozott elmozdulás van két területen. Az egyik, hogy a kormány is elismeri, indexálni kell a pedagógusbéreket, vagyis értékállóvá tenni. (Ezt ugyan 2012-ben egyszer már megtették, amikor elfogadták a köznevelési törvényt, és a kevés előnye közé tartozott, hogy a mindenkori minimálbérhez kötötték a pedagógusbérek számításának alapját. Egy évvel később, 2013 szeptemberében bevezették az életpálya-modellt, majd 2014 szeptemberében ezt a paragrafust ugyanazzal a lendülettel ki is vették a köznevelési törvényből. Az akkori minimálbér, 101 500 forint azóta is a vetítési alap, ami a legtöbb bajt okozza.) Ehhez képest az újbóli indexálás szükségességének elismerése előrelépés. Az pedig pozitívum, hogy az Európai Unió a költségek felét fedezi, és ezzel a kormánynak 2030-ig azt a kötelezettséget kell vállalnia, hogy garantálja a bérek értékállóságát. Vagyis most már nem következhet be, hogy megint annullálják az indexálást, sőt, azt 2026 után is fenn kell tartani 2030-ig, bárki is legyen kormányon. Ez szerintem még akkor is pozitív dolog, ha egyelőre csak az ígérgetés szintjén van. Ezért mondtuk a sztrájkbizottsági tárgyalás után azt, hogy ígérgetés szintjén van változás, de lényeges elmozdulás nincs. Ezért folytatjuk. November 9-én például Szombathelyen volt fáklyás felvonulás, a demonstráción Totyik Tamás alelnöktársammal vettünk részt. Elmondtuk a jelenlevőknek, hogy a tizenkét éve hatalmon lévő kormány „közoktatási ámokfutása” egész egyszerűen megbocsáthatatlan, és a jövő nemzedékének a végét jelenti. Ott is elmondtuk, hogy összefogtunk, folytatjuk, nem félünk. November 18-án kiemelt országos sztrájknapot tartunk, november 22-én demokráciaórák lesznek az iskolákban. November 26-án a nemzet főterén, a Kossuth téren valódi nemzeti konzultációt tartunk egy valóban nemzetstratégiai kérdésről: az oktatásról. Természetesen ezek után sem fogunk leállni, amíg a céljainkat el nem érjük, az oktatás ügyét, a diákokat ugyanis nem hagyhatjuk cserben.
– Eszerint érdemes a szakszervezeteknek harcolniuk?
– Mindenképpen. Ráadásul mindenki teszi a dolgát: a tárgyalóasztalnál a szakszervezetek küzdenek, de az oktatásban érdekelt teljes közösség, a teljes társadalom támogatása is kell, ebből láthatja a kormány, hogy nem egyszerűen bérharc folyik. Az elmúlt 12 év tapasztalatában természetesen benne van az is, hogy a kormány csak az időt akarja húzni, és a kifárasztásunkra játszik. Ezért szervezzük továbbra is teljes erővel az akcióinkat. Nem fáradunk és nem félünk.
– Mit gondol, mi van annak a hátterében, hogy összességében nem sikerült rávenni a kormányt a sztrájkkövetelések teljesítésére?
– Több városi legenda is van erre, például, hogy nekik nagyon rossz élményeik vannak az általános iskolai és középiskolai éveikről, ezért nem gondolják, hogy akár anyagi, akár erkölcsi elismerést érdemelnének az oktatásban dolgozók. A másik, valósabb feltételezés lehet, és az elmúlt 12 év is világosan ezt bizonyította: ez a kormány mindenféle tárgyalást és mindenféle kompromisszumot, engedményt vereségnek fog fel. Vagyis az a rendszer logikájából fakad, hogy semmit nem akarnak engedni, mert az az ő gyengeségük jele lenne. Ez egy demokratikusan gondolkodó embertől természetesen teljesen távol áll. Az illiberális demokráciába persze belefér.
