Gréczy kiiktatta a Borkai-szálat

Németh Péter 2019. december 20. 21:05 2019. dec. 20. 21:05

Az egyetlen helyes döntést hozta meg pénteken Gréczy Zsolt: lemondott parlamenti mandátumáról. Hogy késett-e, mondjuk éppen egy vagy két napot, azt most már kár firtatni, visszafelé úgysem tudjuk forgatni az idő kerekét. Ami történt, megtörtént. Óvatlan volt – ki tudja mikor –, és olyat tett, amitől lehetetlenné vált a közszereplése.

Különösen azért, mert az ő funkciója éppen abban állt, hogy kíméletlenül támadja a Fidesz és Orbán politikáját, hogy ő legyen a Demokratikus Koalíció parlamenti hangja. Egy olyan párté, amely élharcosa akar lenni annak, hogy 2022-ben bekövetkezzen a kormányváltás. Márpedig erre csak olyan csapat lehet képes, amely minden szempontból makulátlan. Éppen ezért jól bírja a terhelést, ellent tud állni a nemtelen politikai támadásoknak is.

Egyik parlamenti képviselőjéről pornográf képek jutottak a nyilvánosság elé. A képek önmagukért beszélnek, és felesleges is azt firtatni, hogy állhat-e mögötte koncepció – ez a Fidesz lejárató akciója. A kormánypártnak mint egy falat kenyérre, akkora szüksége volt egy olyan történetre, amely elhomályosítja Borkai Zsolt ügyét, és Gréczy tálcán kínálta ezt a történetet.

Tényleg mindegy, hogy meghekkelték-e Gréczy Facebookját, a lényegen semmit nem változtat. A képek bejárták a nyilvánosságot, ezáltal pedig a DK képviselője személyes válságba került, esetleges maradásával pártját is abba sodorta volna. Ezért, ha netán hezitált is azon, hogy mit tegyen, végül eljutott a lemondásig. 

Innen kezdve, nincs ok a Borkaival való összevetésre. Gréczy azonnal kiállt a nyilvánosság elé, semmilyen közpénzt nem használt fel, és korrupcióval sem gyanúsítható. Gréczy lelépett a színpadról. A tanulságokat elsősorban önmagának kell levonnia. Illetve annyiban nekünk, hogy innen kezdve, tudnunk kell: nem lehetnek személyes ügyeink, nem lehetnek privát képeink sem – ha azt a politikai ellenfél érdekei úgy diktálják.

Természetesen tudnunk kellene, hogy miként jutottak hozzá a politikus – egyébként vállalhatatlan – képeihez, de tartok tőle, hogy ez sosem fog kiderülni. Még akkor sem, ha Gréczy feljelentést tesz, mert könnyen elképzelhető, hogy a szálak a hatalomhoz vezetnek. Pontosan úgy, mint Borkai korrupciósnak tartott ügyeiben. Ma a bűnüldözés szereplői egyáltalán nem megbízhatóak. Ha a háttérben a kormánypárt áll, Orbán és csapata kompromittálódna. Nagy kár, hogy így van, de bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor az ilyen ügyekben is tisztán láthatunk. 

Most még nem láthatunk, mint ahogy abban sem bízhatunk, hogy Gréczy Zsolt távozásával a Fidesz-média leszáll majd erről az ügyről. Sokkal következetesebben, jóval kíméletlenebbül, sokkal gyilkosabb módon fogják elkövetni politikai pornográfiájukat, s egy pillanatig sem törődnek majd azzal, hogy az áldozatot – aki azért önmaga áldozata is – már leterítették, kiiktatták. Ők nagyobb vadra utaznak, nekik Gyurcsány és a Demokratikus Koalíció kell, vagyis a pillanatnyilag legerősebb ellenzéki párt, és annak vezetője. Ezt természetesen látja, tudja a DK elnöke, mint ahogy azt is, hogy Gréczy maradásával sebezhetővé vált volna. 

Meglehet: egy év múlva már csak homályosan fogunk emlékezni erre a decemberi történetre, de a tanulság itt marad közöttünk. Hogy Gréczyvel mi lesz, erre a kérdésre ma még nem tudjuk a választ.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom