Greta Thunberg Londonban is a rendőrségen kötött ki
Nem ez az első eset az idén, a klímaaktivistát már Svédországban, Norvégiában és Németországban is eltávolították tüntetésekről.
A szemtanúk szerint most erre azután került sor, hogy a városközpontban egy olaj- és gázipari vállalatok elleni tüntetésen felszólalt – írja a Reuters alapján a 24.hu.
A londoni rendőrség Thunberg őrizetbe vételének körülményeiről egyelőre nem adott tájékoztatást a hírügynökségnek.
A Greenpeace tájékoztatása szerint azonban két aktivistájuk megmászta a londoni Mayfair negyedben található Hotel Intercontinental épületét, és egy óriási transzparenst helyezett el a főbejárat fölé, amivel az épületben tárgyaló olaj- és gázipari vezetők, például a Shell vezérigazgatója, Wael Sawan jelenléte ellen tiltakoztak.
A helyszínen több száz klímatüntető gyűlt össze, hogy a fosszilis energiaipar klímapolitikára gyakorolt befolyása ellen tiltakozzanak. A tüntetők megakadályozták a küldöttek bejutását is, mert elállták az ajtókat.