Gulyás András: a mai világban nagyon hiányzik Göncz Árpád és Mécs Imre embersége

Millei Ilona 2023. február 11. 07:55 2023. feb. 11. 07:55

Egy napon, tegnap, azaz február 10-én volt Göncz Árpád születésének 101. évfordulója és Mécs Imre temetése. Gulyás Andrással, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumi elnökével arról beszéltünk, mennyire fontos volt, és mennyire hiányzik az az emberi minőség, ami Göncz Árpádot és Mécs Imrét is jellemezte. Mint mondta, a mai világban nagy szükség lenne arra, hogy valamiféle megértéssel és nyitottsággal túllépjünk a mostani gyűlölködésen.

Göncz Árpád 101. születésnapjáról az idén is megemlékezett a nevét viselő alapítvány, a Göncz család és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, mégis, ez mintha csendesebbnek tűnt volna, mint a tavalyi. Vagy ez csak annak köszönhető, hogy az író-politikus századik születésnapját egy egész éves rendezvénysorozat kísérte, ami nem olyan régen ért véget?

A Göncz Árpád Alapítvány az elmúlt évben tényleg nagyon sok mindent tett annak érdekében, hogy tisztességgel megemlékezzen névadójáról. A mostani rendezvényen ott volt mintegy hatvan ember. Be kell vallanom, azt hittem, hogy nem is jönnek össze ennyien, hiszen kevesen vagyunk, „kifelé tartó korosztály”. Ennek ellenére, több parlamenti képviselő, a III. kerület polgármestere is megjelent a megemlékezésünkön, ahol Csorba László történész idézte fel személyes találkozásait Göncz Árpáddal, és mondta el azt, mit is jelent az ő személye. Azt gondolom, hogy tavaly, a 100. születésnap alkalmából nagyon fontos és ütős dolgokat tettünk meg: életben tartottuk Göncz Árpád emlékét. Aki a volt köztársasági elnökre gondol, az a demokratikus, európai Magyarországra gondol. Tavaly volt egy nagy szabadtéri kiállításunk Göncz Árpád emlékére, aminek most vándorkiállítás formájában Óbudán van egy verziója. Megjelent egy könyv is, „Életem” címmel, amit szintén az alapítvány menedzselt. Közterületeket neveztek el Göncz Árpádról, például Szombathelyen, ahol az önkormányzat Szent István napján nevezte el róla a város egyik emblematikus terét. Ahogy Göncz Árpád annak idején államfői beiktatási beszédében ’48 jobbágyfelszabadító forradalmát, ’56 munkásfelszabadító forradalmát és a ’89-’90-es változásokat kapcsolta össze, ugyanígy a szombathelyiek Szent István napját kapcsolták össze a III. Köztársaság első elnökével. Sajnos, az ilyen események nem igazán ütik át a „hírküszöböt”.

Sokak számára azért is szomorú nap volt 2023. február 10-e, mert Göncz Árpád 101. születésnapján temették Mécs Imrét…

Valóban. Mécs Imre temetésén minden beszédben el is hangzott, hogy Göncz Árpád egykori rabtársát, harcostársát búcsúztatjuk, akik a börtönben, a demokratikus Magyarországért való küzdelemben együtt harcoltak. Beer Miklós püspök, Fischer Ádám, és Závada Pál író a Mécs Imrét búcsúztató beszédében utalt Göncz Árpádra. Voltak, akik Göncz Árpád születésnapi megemlékezésén is ott voltak, és Mécs Imre temetésén is. Mikor egyiküknek ezt megköszöntem, akkor azt mondta: „én a nép vagyok”. Mécs Imre búcsúztatása előtt többen is elhelyeztek még egy sárga rózsát Göncz Árpád sírjára is. 

Tulajdonképpen kiket, illetve mit veszített el a magyarság Göncz Árpáddal és Mécs Imrével?

Göncz Árpád egy ’94-es írásában írt arról: az eszmék, az emberi meggyőződések három legnagyobb csoportja közül az egyik a hagyományt, családot, vallást magában foglaló konzervatív érték, a másik a szabadságeszmény, amelyik a reformációval tört át, és lett a szabadság és a liberális értékek hordozója a polgári társadalomban, a harmadik pedig a szociális egyenlőség, és a különbségek megszüntetését célzó, általa „szocialisztikusnak” nevezett érték. Ez a három értékrend tulajdonképpen az egyes ember gondolataiban is megvan, ugyanúgy, mint a kaleidoszkópban a különféle üveglemezek, és attól függően, hogy a történelem hogyan forgatja ezeket az elemeket, úgy kerül egyik vagy másik előre. Igazán akkor válik majd elfogadhatóvá, ha a konzervatív megtanulja értékelni a liberálisnak a szabadságigényét, a szocialistának az egyenlőségigényét, és fordítva. Göncz Árpád nagyon naivan azt is írta: „ez nem lesz rövid idő, ehhez legalább két parlamenti ciklusnak el kell telnie”. Látjuk, hová jutott Magyarország, és nem, hogy nem két ciklus, de egy emberélet se lesz elég ahhoz, hogy ez a kölcsönös tisztelet meglegyen. Mi, a Göncz Árpád Alapítványban ennek a kölcsönös tiszteletnek az elfogadtatására törekszünk. Lehet, hogy ezek kis lépések, civil lépések, de azt hiszem, megvan a maguk jelentősége. 

Ezek nagyon is fontos lépések, amiket nem is lehetne másképp megtenni, csak civilként. Mert félő, hogy abban a pillanatban, amint politikai piedesztálra emelnénk Mécs Imrét, vagy Göncz Árpádot, elveszne az emberségük, nem?

Az az emberi minőség, ami mind Göncz Árpádban, mind Mécs Imrében benne volt, nagyon fontos. Mellé tenném, az is fontos lenne, hogy valamiféle megértéssel és nyitottsággal a mostani gyűlölködésen túllépjünk. Nekem is ökölbe szorul a kezem, ha látom, hogy mivé lett Magyarország, de mégis elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy valamilyen módon beszélgessünk egymással. Még élt Göncz Árpád, amikor 2015 szeptemberében – megválasztásának 25. évfordulóján – egy konferenciát szerveztünk, aminek az volt a címe: „Együttműködés, konfrontáció és kompromisszum 25 év távlatából”. Azt az időt próbáltuk felidézni, ami akkor olyan szörnyen zavarosnak tűnt. Mégis ott a szocialista, MDF-es, SZDSZ-es politikusok idézték fel azt, hogy milyen volt az az idő, amikor Göncz Árpáddal együttműködve, vitatkozva, de a demokratikus minimum mégis még létezett. Ehhez képest most jött a másfél milliárd forintból készült film, a Blokád. Gerő András, a nemrég elhunyt történész egy beszélgetésen, ahol párhuzamos életrajzok címén Antall Józsefről és Göncz Árpádról beszéltek, amikor elhangzott az a sokat hangoztatott régi vád, hogy a taxisblokád idején a köztársasági elnök túllépett az alkotmányos lehetőségein, azt mondta: „lehet, hogy túllépett azon, amit az alkotmányos lehetőségei biztosítottak, de gondolkozzunk el azon, hogy mi lett volna akkor, ha nem tette volna”. Göncz Árpád vállalta a felelősséget, hallatta a hangját, és ez a hang egy civilnek a hangja volt, aki csak tanulta, hogy mit kell a hadsereg főparancsnokaként csinálnia, de egy valaki közülünk, akinek az embersége és a tisztessége kétségbevonhatatlan. Ez az, ami hiányzik, nagyon hiányzik. Az Elnök Úr az egyik utolsó interjújában azt mondta: úgy gondolja, hogy Bibó István személye, az ő gondolatai nagyon hiányoznak, és szükség volna rá, hogy láthatóan megjelenjenek a világban. Így volna szükség arra is, hogy Bibó mellett a mai világban megjelenjen Mécs Imre és Göncz Árpád gondolatisága.