Gurmai Zita: a Fidesz masszívan gyermekellenes politikája miatt születik kevesebb gyerek

HírKlikk 2023. november 21. 13:45 2023. nov. 21. 13:45

A gyermekek jogainak világnapja alkalmából kedden, napirend előtti felszólalásában Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese a Fidesz gyermek- és családellenes politikájáról beszélt. Elmondta, azért születik egyre kevesebb gyerek évről-évre, mert a kormány 13 év alatt nem tett érdemi lépéseket a gyermekvállalás ösztönzésére.

„November 20-án volt a gyermekek jogainak világnapja, ez jó alkalom arra, hogy megnézzük, milyen körülményeket teremt a gyermekek számára a Fidesz-kormány” – kezdte a parlamenti felszólalását Gurmai Zita. Az MSZP országgyűlési képviselője szerint a Fidesz kormány 13 éve elképesztő csapásokkal sújtja a gyermekeket nevelő családokat. Példának hozta a családi pótlékot, aminek összegét a Fidesz 13 éve egyetlen forinttal sem emelte. „Mondják meg, kedves kormánypárti képviselőtársak, hányszorosára is nőttek az árak, amióta önök kormányoznak?” – tette fel a kérdést az MSZP nőtagozatának elnöke. „Segítek: az egy gyermek után járó egy havi családi pótlék már egy bolti bevásárlásra sem elég, de a Fidesz-kormányt ez egyáltalán nem zavarja, hiszen a saját minisztereik fizetését milliókkal emelték” – tette hozzá.

Gurmai Zita szerint a fideszesek zsebébe ömlik a közpénz, miközben 13 éve nem emelték sem a GYES-t, sem a GYED-et, sem pedig az anyasági támogatást. „Most ne jöjjenek az adókedvezménnyel, annak a mértéke is évek óta változatlan” – mondta az MSZP képviselője. A Fidesz-kormány fejére olvasta, hogy sok más szociális támogatást is befagyasztottak.

„És még csodálkoznak, hogy kevesebb gyermek születik?” – szegezte a kérdést a kormánypárti képviselőknek. Gurmai Zita szerint a Fidesz nagy erőlködéssel próbálkozik kozmetikázni a statisztikákat, majd idézte a demográfiai adatokat: 2008-ban 99.149 gyermek született, 2022-ben mindössze 88.491. Levonta a konzekvenciát: 13 év fideszes kormányzás után 10 ezerrel kevesebb magyar gyermek jön világra évente. „Na, ez aztán a gyermekbarát kormányzás” – szúrt oda a Fidesznek.

„Attól, hogy önök 3,8 milliárd forintért demográfiai konferenciát rendeznek, még nem születik több gyerek” – mondta Gurmai Zita felszólalásában. Hozzátette: ahhoz, hogy több gyermek szülessen, kiszámítható, tervezhető, biztonságos körülményekre van szükség. Példaként említette a megfelelő lakhatást, a jobb anyagi biztonságot, a minőségi egészségügyet és a színvonalas oktatást. „Csupa olyasmi, amit a Fidesz nem ad meg a magyar családoknak” – hangsúlyozta az MSZP-s országgyűlési képviselő.

Gurmai Zita úgy látja, az Orbán-kormány növekvő gyermekszegénységet, folyamatosan romló egészségügyet és szétvert oktatási rendszert teremtett. „Ebben nőnek fel a gyermekeink” – mondta az MSZP nőtagozatának elnöke. Hozzátette, hogy ma már minden századik gyermek Ausztriában kezdi meg a középiskolát. „És még csodálkoznak, hogy fogy a magyar népesség? Ezért már elmúlt ’nyolcévezni’ sem lehet; ami most van, az 13 éve a Fidesz-kormány felelőssége” – mutatott rá a szocialista politikus. Hangsúlyozta, hogy még az állami fenntartású KSH adatai szerint is nő a gyermekszegénység, a jövedelmi szegénységben élő gyermekek aránya 10 százalékról 17 százalékra nőtt. „Remélem, a saját KSH-juknak már csak hisznek” – tette hozzá.

Szerinte a Fidesz-kormány a gyermekes családokkal rosszul bánik. Példaként hozta a bölcsődei gondozási díj bevezetését, ami jelentős anyagi teher a családoknak; a gyermektápszerek és a ruhák árának emelkedését; a brutálisan megdrágult gyermekétkeztetést, amiből hiányzik a megfelelő minőségű élelmiszer, a fehérjék, vitaminok, zöldségek és gyümölcsök, amitől egészségesebb a gyermek. Hozzátette, hogy a zöldségek és a gyümölcsök áfája ugyanúgy 27 százalékos.

Gurmai Zita szerint a profitérdekelt vállalkozások zöme a gyermekeknek ehetetlen ételt ad, amelynek fele a kukába megy. „Javaslom, ha ez szóba kerül, ne átsatírozott statisztikákat idézgessenek, hanem kérdezzék meg a szülőket, hogy mekkora anyagi terhet jelent a gyermekük ehetetlen menzája” – mondta a kormánypárti politikusoknak az MSZP-s képviselő. Hozzátette: az egészségügy fideszes lerombolása is sokat ront a gyermekek helyzetén. „Mondják meg nekem, miért nincs elég orvos? Miért nem jut házi gyermekorvosi ellátáshoz több, mint 100 ezer gyermek? Miért van kevés védőnő? Miért nincs elég szakember a sajátos nevelési igényű gyermek számára?” – szegezte a kérdéseit a fideszes többségnek. „Emiatt is születik kevesebb gyermek a Fidesz kormányzása alatt” – vonta le a következtetést.

Gurmai Zita szerint hiányzik a megfelelő világítás a tantermek nagy részében, emiatt is egyre több a szemüveges gyermek; a gyermekellenes rendelkezések miatt pedig hiányzik a normális fűtés a tél beállta előtt. „És még önök kérdezik, hogy miért nem születik több gyermek? Megmondom én a választ: a Fidesz-kormány miatt” – hangsúlyozta az MSZP nőtagozatának elnöke. Azonban a kozmetikázott számok és a visszafele mutogatás sem segít azon, hogy fogy a népesség; szerinte mindez azt bizonyítja, hogy a Fidesz 13 éve masszívan gyermekellenes politikát folytat. „Az önök család- és gyermekellenes kormányzása az oka annak, hogy fogy a magyar. Vagy azért, mert sokan kivándorolnak, vagy azért, mert sok gyermek meg sem születik” – mondta Gurmai Zita. Zárásként hozzátette: azt a szlogent, hogy a legfőbb érték a gyermek, a kormány arra változtatta, hogy a legfőbb érték némely gyermek.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom