Gyarmati István: már a politikusok is tudják, többet kell költeni a hadseregre

Az „átkos” idején meglévő hazai fejlett fegyverarzenál minden valószínűség szerint azért állt rendelkezésünkre, mert a Magyar Néphadsereg lényegében része volt a Szovjetunió hadseregének. Aztán teltek az évek, változott a világ és hazánk a Varsói Szerződést „lecserélte” a NATO-ra. „Inkább mondjuk úgy, hogy elváltunk és újra házasodtunk” – emlékeztetett Gyarmati István, aki felidézte: már az 1970-es években Kádár János elkezdte szabotálni a Szovjetunió felől érkező feladatokat. Mindent vállalt, aztán nem teljesítette azokat, még a fegyverbeszerzések terén sem. Ezért fordulhatott elő, hogy már a ’80-as évekre „lerobbant” a Magyar Néphadsereg. Amikor viszont a ’90-es években a NATO csatlakozásért küzdöttünk, valamicskét fejlesztettük a haderőnket, de miután felvettek minket, hátra dőltünk és nem foglalkoztunk tovább vele. Csak 2016-ban, az akkor útjára indult Zrínyi haderőfejlesztési program keretében álltunk neki a Magyar Honvédség fegyverzetének, felszerelésének és infrastruktúrájának szinte teljes modernizálásához.

Lecseréltük a régi Kalasnyikov/AMD gépkarabélyokat, a régi elavult pisztolyokat (maroklőfegyvereket) és géppisztolyainkat. Vettünk páncéltörő fegyvert, tankokat, gyalogsági harcjárműveket, szállító helikoptereket, páncélozott alvázra szerelt ágyúkat, azaz önjáró lövegeket, aknavetőket, a Mad Max filmek járműveihez hasonlító páncélzattal és fedélzeti géppuskával ellátott terepjáró autókat, öngyilkos és felderítő drónokat és radarokat. 

Ha kategorizálnánk ezeket, akkor a sok kisebb-nagyobb terepjárónk leginkább a békemissziókban kaphatnak szerepet. A sebesültek szállítására alkalmas mentőjárműveink, és a helikoptereik, valószínűleg szintén a missziókhoz tartoznak. A tankjaink, harctámogató gyalogsági harcjárműveink, páncéltörőink, öngyilkos drónjaink leginkább támadó fegyvereknek készültek. Amik maradtak, azok vélhetően védelmi célokat szolgálnak: a páncélozott alvázra szerelt ágyúk, aknavetők, a nem öngyilkos drónok és a radarok.

„A szakirodalomban is és az európai haderőcsökkentési tárgyalásokon az egyik legnagyobb vita volt: van-e olyan, hogy támadó és védelmi fegyver? A viták végén pedig mindig arra jutottunk, hogy nincs. Mert minden fegyver használható mindenféle célra. Például azt mondjuk, hogy a harckocsi egy támadó fegyver, de ha minket támadnak és a tankokat beássuk fedezékbe, akkor az rögtön védelmi fegyverré válik. A nem öngyilkos drónok, és azok, amelyek nem fegyvert hordoznak, azok felderítő feladatot is végeznek. Ezért nem gondolom azt, hogy a fegyvereket lehet kategorizálni” – válaszolta Gyarmati István.

A NATO-ban – és a tagállamaiban is párhuzamosan – kialakulóban van egy új koncepció a haderő mivoltáról. Új feladatokra készülünk. A hidegháború alatt ugyanis a közös védelmen volt a fókusz. Akkor még az volt a kérdés, szóba jöhet-e, hogy a NATO-n kívül a tagállamok csináljanak valamit? Most meg pont ez történik Ukrajnában, preventív elrettentő hadműveleti céllal. De már a hidegháború és 2014 után kezdtünk rájönni, hogy nem elég a közös védelemre koncentrálni, mindenre készülni kell: kollektív védelemre, békefenntartásra, a béke kikényszerítésre, a kiber- és hibrid hadviselésre egyaránt – vázolta fel a szakember, aki szerint soha nem volt olyan komplex feladata egyetlen katonának sem, mint most van: egy késsel is tudnia kell a terroristák ellen harcolni és egy drónnal is csapást kell tudnia mérni a célpontra.

Tehát, a haderőfejlesztés egy egységes koncepció része, amelyben nem válnak el a támadó- és a védelmi fegyverek. „Mi fordítva ültünk egy ideig a lovon, mert elkezdtünk átfogó koncepció nélkül fegyvereket beszerezni és mindegy volt, hogy mit vettünk az elején, mert minden kellett. Az ukrajnai háború kinyitotta az emberek szemét, nem beszélve a közel-keletiről” – folytatta a magyarázatot Gyarmati István. Addig ugyanis hiába jeleztek a szakemberek, a politikusok nem akarták elismerni, hogy a haderőre többet kell költeni, mint akár az egészségügyre. Megvárták, hogy ez nyilvánvalóvá váljon, bár most is vannak, akik kételkednek a haderőfejlesztés szükségességében. 

Arra a kérdésünkre, ha változik a NATO koncepciója, változik-e Magyarország szerepe is, a szakember azt válaszolta, hogy a magyar katonáknak jó hírük van a NATO-ban, elégedettek azzal, amit csinálunk. Emellett a szervezetnek nagyon kell az, hogy nemcsak veszünk, hanem gyártunk is fegyvereket: gyalogsági harcjárműveket, és azokat a lőszereket is, amelyekből most óriási hiány van a világban, különösen Ukrajnában. Emellett Magyarország szerves része a NATO-nak, amikor katonai tervezés folyik, akkor abban minden szempontból szerepelünk. Ezt egy példával szemléltette. Amikor ránézünk a térképre, akkor azt látjuk, hogy Keletről bármelyik irányból haderőt szállítani nagyon nehéz úgy, hogy Magyarországon ne haladjon át. Nemcsak arról van szó, hogy van-e út, vagy van-e olyan híd, amely elbír egy Leopard tankot, vagy van-e olyan éles kanyar, amit egy nagy harci jármű nem tud bevenni. A MÁV-nak többi között az is problémája, hogy a Kárpátokon átmenő, nem nagyon jó adottsággal rendelkező vasútvonalak áteresztő képessége megengedi-e egy harckocsiszerelvény elszállítását. Nagyon sok dolgot mér fel a NATO az országunkban, nemcsak a katonák képességeit, hanem többi között az élelmiszer tartalékot, vagy hogy hol vannak üzemanyag tartályok. 

Ez így olyan, mintha a NATO háborúra készülne. Nem lehet, hogy ezzel elrettentés helyett felbőszítik Oroszországot? – kérdeztük. A szakértő. Bismarck egyik mondásával reagált. Eszerint Oroszország sosem olyan erős, mint amilyennek mutatja magát, és sosem olyan gyenge, mint amilyennek mi szeretnénk. Ez most is így van, de azért nem kell tőle megijedni – tette hozzá a biztonságpolitikai szakember. 

A személyi állomány kérdése viszont komoly fejtörést okoz mindenhol. Nem véletlenül látjuk azt, hogy néhány országban elkezdték visszaállítani a sorkatonaságot. Nálunk nincs erről szó. De a probléma nem innen ered, hanem onnan, hogy a társadalmunk olyan, amelyben nem akarnak katonák lenni az emberek. Ez érthető is, hiszen több évtizedet úgy éltünk le, hogy nem volt igazán látható katonai fenyegetés nemcsak Magyarország, hanem egész Európa ellen sem. A németek, a franciák és a britek is ezzel küzdenek, kissé még az amerikaiak is, sőt, egy hónappal ezelőtt még az izraeliek is. Ez egy általános jelenség a demokráciákban – fejtette ki Gyarmati István, aki szerint a katonaságot két rendszer szereti: a diktatúrák és a jól fejlett demokráciák. Körülöttünk egyik sincs, mi pedig egy átmeneti rendszerben élünk, ami közelebb van még a demokráciához.

Emellett nemcsak az a probléma, hogy kevés a katona, hanem az is, hogy öreg. Nálunk a fiatal katona 25-30 éves, de az igazán jó korú katona, az az amerikai, ahol 17-18 évesek szolgálnak. Ráadásul aki 25-26 évesen áll be a hadseregbe, már általában családos, ezért sokkal nehezebben mozgatható és kevésbé lehet kizsákmányolni, nem úgy, mint egy 17-18 évest, akinek a pszichéje is más. Tehát nemcsak mennyiségi, hanem minőségi problémáink is vannak – magyarázta a szakember. „Mivel nálunk nincs sorkatonaság, előnyt kovácsolunk a kényszerből azzal, hogy bevezettük a tartalékos állományt” – mondta Gyarmati István. Viszont lassan több tartalékosunk lesz, mint aktív sorállományú, ami viszont azért baj, mert a képzett katonákból nincs elég. Viszont a NATO-országokból többen elkezdtek hasonlóan gondolkodni és a tartalékos szolgálatot a saját viszonyaikra szabva vezetik be – folytatta a magyarázatot. A korosztályt tekintve, nálunk az idősebb katonák helyzetének megoldására némi kétségbeesett kapkodás eredményeként vetették fel, hogy a 60 évesek menjenek az iskolákba oktatni. A sorkatonaság idején a katonák kaptak civil diplomát is, hogy leszerelés után el tudjanak helyezkedni. Ez a diploma sokszor tanári volt. De nyilván vannak olyan funkciók, amelyeket 55-60 évesen is be lehet tölteni, de biztosan kevesebb, mint ahányan ebbe a korosztályba tartoznak. Erre még nincs megoldásunk. Mert egy 60 éves tábornok senkit sem zavar, de ha beültetünk egy hatvan évest egy tankba, akkor nyilván nem lesz olyan hatékony, mint egy húsz éves – tette hozzá.

Ha egyébként is kevés hadra fogható katonánk van, nem lenne célszerűbb egy nagyobb drónsereget vásárolni? „Amikor megjelenik egy új fegyver, akkor azt általában kikiáltjuk csodafegyvernek, amit jó esetben csak a civilek, rossz esetben a katonák is elhisznek. A drón sem az, de fontos a szerepe. 30 évvel ezelőtt Izraelben mutattak egy olyan drónkészletet, amelyben a legkisebb játékdrón méretű volt a legnagyobb pedig, mint egy utasszállító repülőgép. Nekünk viszont inkább arra van szükségünk, hogy legyen haderő-alkalmazási koncepciónk és ahhoz igazodjon egy haderőfejlesztési terv. Abból kiderül, hogy például milyen és mennyi drón, tank, helikopter kell. A NATO-nak az az előnye, hogy nem kell mindent beszereznünk, mert az a lényeg, hogy a közös haderőnek legyen meg minden képessége, amit a tagországokon keresztül szerveznek egy nagy egészbe” – mutatott rá Gyarmati István.