Gyorsított vizsgálatot indít a versenyhivatal

HírKlikk 2021. október 26. 04:00 2021. okt. 26. 04:00

Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat, ugyanis számos jelzés érkezett a versenyhivatalhoz a faanyagok árának az egész országban érezhető, nagymértékű emelkedéséről, illetve készlethiányairól – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

Kiemelték, a GVH prioritásként kezeli az utóbbi időszakban tapasztalható drasztikus építőipari alapanyag-áremelkedéshez kötődő, esetleges piaci torzulások vagy jogsértések feltárását.

A közlemény szerint építési fából a hazai építőipar jelentős mértékű importra szorul. Az építkezők összetett, sok szereplős értékesítési láncon keresztül juthatnak hozzá a szükséges alapanyaghoz. Az áremelkedés és a termékhiány ezen kereskedelmi lánc minden szintjén tapasztalható volt 2021-ben.

A GVH és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös hatósági fellépés részeként, összehangolt akció során tartott helyszíni ellenőrzéseket és kutatásokat több, jelentős piaci szereplőnél. A Nébih látja el ugyanis erdészeti hatóságként a hazai faanyag-kereskedelmi lánc szereplőinek felügyeletét, amely magában foglalja a fatermékek útjának nyomon követését első piaci forgalomba helyezésüktől kezdődően, a teljes értékesítési láncban, kiemelt figyelemmel a más országból származó faanyag legális eredetének ellenőrzésére.

A vizsgálat eredményeit a versenyhatóság nyilvános piaci konzultációt követően, jelentésben összegzi majd. A jelentés tervezetének elkészítésére a GVH-nak egy hónap áll rendelkezésére, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb egy hónappal meghosszabbítható – olvasható a versenyhatóság közleményében.

Forrás: MTI