Gyurcsány Ferenc Burányt is át akarta csábítani a DK-ba

HírKlikk 2020. március 15. 15:10 2020. márc. 15. 15:10

Burány Sándort is át akarta csábítani Gyurcsány Ferenc a DK-ba – írja a 168 Óra egy interjú alapján, amelyet a szocialista politikus a Hír TV Informátor című műsorának adott.

Ez a hír azért különös jelentőségű, mert Burány az MSZP-tagjaként azért ült be a Párbeszéd országgyűlési képviselőcsoportjába, hogy az egyáltalán működni tudjon – a szocialista frakció volt frakcióvezető-helyettese nélkül, ugyanis az MSZP fő szövetségese nem rendelkezne elég képviselővel önálló frakció fenntartásához.

Kizárt, hogy erről Gyurcsány ne tudott volna, amikor – Burány elmondása szerint – telefonon azzal kereste meg a szocialista politikust, hogy lépjen át a Demokratikus Koalícióba.

Mint ismeretes, nemrég két MSZP-s polgármester, a XVIII. kerületi Szaniszló Sándor és a III. kerületi Kiss László elhagyta a szocialistákat és Gyurcsány pártjához „igazolt”, továbbá a DK elnöke szerint, komplett szocialista alapszervezetek is átléptek volna pártjába, amit személyesen akadályozott meg, mert szerinte „az MSZP jelenlegi állapotában nem tudná feldolgozni az ezzel járó sokkot”. Természetesen – elmondása szerint – Kiss és Szaniszló szándéka is meglepetésként érte őt.