Ha Andy Vajna újra filmet forgatna...

Kardos Ernő 2019. augusztus 7. 06:29 2019. aug. 7. 06:29

Ha Andy Vajna még itt lenne közöttünk, akkor biztosan szuper filmet csinálna. Igazi kelet-európai sztori lenne, hollywoodi feldolgozásban, gigantikus szereposztással. Természetesen elsőként kerülhetne szóba a nagy barát, Arnold Schwarzenegger, esetleg Robert de Niro. Utóbbi játszhatná Habony Árpit, ő jól hozza az ilyen különös figurákat. De szóba jöhetne Madonna, az Evitából, akiről annyit máris elárulhatnunk, hogy ha haját sötétre festetné, akkor az özvegyet, Timikét is alakíthatná. De ne rohanjunk előre, mert egyelőre csak sejtjük, hogy ha Andy filmkészítésre adná fejét, akkor elsősorban saját drámáját forgatná le. Jól tetszenek gondolni, elsősorban magyarországi karrierjére fókuszálna a producer, miközben apró szivarját forgatná a szájában.

Lenne miről beszélni, itt van rögtön a filmügyi kormánybiztosi szerep, amiben fantasztikus alakítást nyújtott. Szépen csillogó Oscar, európai filmdíj, s nem utolsó sorban mindkét politikai fertályon a szakma szeretete és tisztelete. Igaz, L Simon néha odaköpte, hogy Andy ne csak a tehetséget támogassa, hanem az elvbarátokat is, akik aztán jó kis történelmi magyar filmet tudnának csinálni; nem kell mindig a díjakra hajtani. De Andy túlságosan tisztelte a tehetséget, ezért pártkönyvekre, vagy azok tulajdonosaira nem adott pénzt, a kormányoldal fájdalmára.

A leendő Vajna produkcióban persze néhány jelenet erejéig mindenképp foglalkozni kéne a kaszinó milliárdos bevételeivel, amelynek haszna offshore cégeken keresztül landolt külföldön. Jaj, és ne felejtsük el, hogy az egyébként szőrös szívű adóhivatal még azt sem követelte a rendszer kegyeltjétől Andytól, hogy a kaszinó pénztárgépeit az adóhivatalba bekössék, nem úgy, mint egy külterületi kocsmát, vagy lottózót. Ha jó filmet akarna, márpedig ő ebben nem ismert tréfát, akkor erről biztosan forgatna Andy Vajna. Meg a 67 milliárdról, amit szépen összegyűjtött, s néhány év alatt a leggazdagabb magyarok közé küzdötte magát. (A hazai karrier mellett persze a Terminátor, az Elemi ösztön, s Die Hard is szépen fialhatott)

Miközben a filmvásznon pofonok repülnek, a producer az életben is kapott néhány jól irányzott nyaklevest. Jó példa erre a TV2, amelyet Andy Vajnának adott a hatalom. Persze, tudjuk, megvette. Erről a csatornáról lehet tudni, hogy a híradójában talán csak a Fidesz elkötelezettség volt szakmai követelmény, s leginkább az ellenzék lejáratását igyekeztek csúcsra járatni. Rossznyelvek szerint ezt Vajnának be kellett vállalni – talán akkor tárgyaltak róla – amikor a miniszterelnök meglátogatta az otthonában. Úgy mellékesen. Játékosan, ahogy Orbán szokta.

De még ennél is komolyabb mélyütés lehetett az, amikor papíron ugyan még Vajna tulajdonában volt a csatorna, de közben már valaki leelőlegezte, s akkor még senki nem sejtette, hogy ki volt az illető. Öt nappal Vajna halála előtt már más kezébe kerülhetett a TV2!

Ha Andy végül nagyszabású filmet forgatna, akkor – így utólag – a filmmogult is biztosan jobban érdekelné a pénz mellett a hatalom természetrajza is. S talán ijedten, vagy esetleg készséges mozdulattal odaadná médiumait a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak, ahogy a többi kezes bárány megtette. De ha Andy továbbra is önfejű maradna, s nem adná sem a Blikket, sem a Rádió 1-et, sem pedig a TV 2-t. Akkor az több mint hiba lenne. Mi nézők a képzeletbeli filmet figyelve ennél a jelenetnél fel is szisszennénk. „Csak nehogy valami baja legyen, „az Istenért, Andy nézz már hátra! Nem látod, hogy mi történik itt”?

Nem látta, akkoriban persze már azt is pletykálták, hogy visszamegy Amerikába. De nem ment. Ha Andy filmet forgatna, talán elmondaná az igazságot. A teljes igazságot. Ez olyan Schwarzenegger-szerep, persze, Bruce Willis is játszhatná. Az utóbbi talán még jobb is, hiszen atlétatrikóban az egész olyan heroikus. 

A film csúcspontja a főhős halálának éjszakája. Egy barát szerint – betegség ide vagy oda – Andy jó hangulatban beszélgetett, iszogatott. Aztán meghalt. Persze, az egészsége régóta vacakolt. Tímea asszony a TV2-nek – tényleg – részletesen bemutatta a helyszínt, s elmesélte, hogy az egész csak pár másodperc lehetett. Ő ugyan akkor külföldön volt. Talán akkor nem is sejtette, hogy milyen beteg. Sajnálja.

A halálhírt a Magyar Távirati Iroda először úgy fogalmazta, hogy „hosszan tartó súlyos betegség után” meghalt Andy Vajna. Aztán később inkább már azt írták, hogy tragikus hirtelenséggel halt meg. Ha Andy filmet forgatna, - amilyen kópé – akkor biztosan elvezetné a főhőst az MTI archívumába, ahol mi már nem találtuk Andy Vajna első megjelent halálhírét. Sem a „hosszan tartó”, sem a „tragikus hirtelenséggel” változatot nem leltük. Ez fura, de nem szeretnénk összeesküvés elméletet faragni.

Mindenesetre, ha a producer Andy Vajna újra filmet forgatna, akkor kiderülne, hogyan látta élete nagy kalandját, flörtjét a politikával, a nagy kelet-európai átalakítást ő maga. Talán még arra is kitérne, hogy az özvegyének mennyi pénz jut majd a 67 milliárdból, illetve a megélhetésért miért kell a zongorát mégis eladni. Hol a pénz Andy? Talán ezt is elárulná a producer, mert a film komoly dolog. S jó lenne azt is tudni, hogy Tímeának tényleg az lesz-e a legjobb, ha távozik Amerikába.

Miközben a filmmogul átszellemülten forgatná a filmet, ajkai közt kis szivart forgatna, szája sarkában félmosoly. Az által általunk kedvelt kinyúlt fekete pólóban. Az embernek akaratlanul is eszébe jut, hogy „hastala vista, Andy!