Ha Biden győz, az EU is be fog keményíteni Orbánnal szemben

NVZS 2020. október 17. 16:12 2020. okt. 17. 16:12

„Orbánnak óriási pofon lesz, ha Biden nyeri meg a választást, amire minden esélye megvan: nem csak az amerikai-magyar kapcsolatok alakulásán lesz ez érezhető, hanem azon is, hogy az Európai Unió az eddiginél keményebben fog fellépni Orbán ellen, ha nem tudja mögötte az amerikai elnököt” – mondta portálunknak Avar János. Az Amerikai-szakértőtől azt kérdeztük, hogy Biden minapi kemény mondatai alapján, mire számíthat a regnáló magyar kormány egy esetleges demokrata-párti győzelem után. Biden egy televíziós vitában egyszerűen legazfickózta Orbánt. Biden meglehetősen vezet a közvélemény-kutatásokban Trumppal szemben, s egy amerikai történészprofesszor szerint, ő fog nyerni. Szavaira oda kell figyelni, mivel 1984 óta minden amerikai elnökválasztási eredményt előre megjósolt.

Az amerikai elnökjelöltek a szokásos elnökjelölti vita második fordulója helyett – a járvány miatt – ezúttal televíziós beszédeket és kérdezz-feleleteket tartottak. Biden az  ABC News-on kérdésre azt mondta, Látják, hogy mi minden történt Belarusztól kezdve Lengyelországig, Magyarországig, valamint a totalitárius rezsimek felemelkedését a világban, és ez az elnök az összes gazfickót a keblére öleli a világon".  A Szabad Európa Rádió azt is kiemelte, hogy Biden Magyarországot és Lengyelországot akkor említette, amikor a NATO gyengüléséről, valamint arról beszélt, hogy szerinte republikánus ellenfele nem áll ki elég határozottan Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen és az Egyesült Államokkal szövetséges országok mellett.

Habár szavait Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter igyekezett kisebbíteni – amikor  Facebook-oldalán azt hangsúlyozta, hogy az USA és Magyarország kapcsolata soha nem volt olyan jó, mint most –, a kérdés óhatatlanul felmerül: mit jelent majd Orbán számára, ha Trump vereséget szenved és Biden győz.

„Orbánnak óriási pofon lesz ez” – szögezte le Avar János. Némi malíciával azt is hozzátéve, hogy „nem szólva arról: akivel ő összeáll, az bukik, lésd az olasz Matteo Salvini,  az osztrák Heinz-Christian Strache, a belorusz Aljakszandr Lukasenka, a kirgiz Szooronbaj Dzsejenbekov. Egyedül Erdogan és Putyin tartja még magát”.

Az persze már teljesen komoly, hogy Orbánnak Biden győzelme esetén számítani kell arra, hogy nagyon rossz lesz a kapcsolata az új adminisztrációval – derült ki Avar szavaiból. Hiszen Biden korábban alelnök  volt, s van már tapasztalata Orbánnal.

Ám ami talán még ennél is érzékenyebben érintheti a magyar kormányfőt, az az, hogy az Európai Unió is keményebben fog fellépni vele szemben – mutatott rá a külpolitikai szakértő, aki szerint ugyanis „az EU nem azzal fog szembenézni, hogy Budapesten van egy elfajzott pali, aki mögött ott áll az amerikai elnök. Ellenkezőleg, akkor az EU mögött fog állni az amerikai elnök, aki egyben a NATO főhatalmát is vezeti”. Kérdésünkre, hogy vajon mit léphetnek majd a németek, akiknek komoly gazdasági érdekeik is fűződnek a jó magyar kapcsolatokhoz (már csak a nagy autógyáraknak biztosított teméntelen kedvezmény miatt is), Avar azt mondta, hogy ők számoltak a leginkább azzal, hogy Donald Trump támogatta a magyar és a lengyel kormányt, „ezért bántak a lengyelekkel is óvatosan eddig”.

Avar egyébként arra tesz, hogy Biden fog nyerni, nem csak azért, mert jelentős előnye van a felmérésekben Trumpppal szemben (hiszen négy éve Hillary Clinton is vezetett, ha nem is ennyire). Két tényezőt is említ. Az egyik, hogy Biden elfogadottsági indexe pozitív a szavazók körében, illetve, hogy Trumpot négy éve még el lehetett adni, hiszen csak egy tévé-celeb volt, de most már ismerik az emberek, tudják, mire képes.

Biden győzelmét prognosztizálja egyébként az a történészprofesszor is, aki 1984 óta mindig helyesen jelezte előre az aktuális amerikai elnökválasztás győztesét. Még négy éve is ez történt, amikor mindenki Hillary Clinton győzelmére számított.

Allan Lichtman szerint Bident választják meg novemberben, a demokrata elnökjelölt csak külső tényezők miatt veszíthet – jelentette a minap a Euronews. Lichtmann egy 13 tényezőt vizsgáló rendszert dolgozott ki, amire alapozva, már csaknem három hónappal a választás előtt megírta az előrejelzését. Ezt most mutatta be. Mint a televíziós csatornának hangsúlyozta, „a számításainak semmi köze nincs a közvélemény-kutatásokhoz, a véleményformálókhoz, a kampány hétköznapi eseményeihez, a beszédekhez, a politikai hirdetésekhez, az adománygyűjtéshez és a piszkos trükkökhöz.”

Előrejelzéseire azért figyelnek oda sokan – mutatott rá a Euronews –, mert eddig kilenc alkalomból egyszer sem tévedett. A 13 tényezője közül hét Biden, hat pedig Trump javára billen, ami nem csak Biden győzelmét, hanem egyben szoros versenyt is ígér. Bár a rendszerben van egy csavar: a regnáló elnöknek nyolc kulcsot kell a győzelemhez hoznia, kihívójának azonban hat is elég a győzelemhez.