Ha nem lehet einstandolni, nem is kell?
Bő 214 millió eurót – durván 74 milliárd forintot – hagytak veszni Orbánék 2014 óta, csak mert a bőkezűek nem járultak hozzá, hogy a civilek helyett a „gebinet” oszthassa el a Norvég Alap 105,7 és az Európai Gazdasági Térségbe tartozó Izland, Lichtenstein és Norvégia további 109 millió eurós támogatását. Ezek célja ugyanis nem a hatalom csókosai, hanem a jogállamiság és a civil szféra erősítése lett volna…
Első pillantásra a régi mese-vicc jut csak az ember eszébe: Az agresszív kismalac verembe esik az erdőben. Arra jár a Jótündér, megszánja a csapdában vergődő röfit.
– Látom bajba kerültél kismalac. Segíthetek. Teljesítem egy kívánságod.
– Dögölj meg!…
***
Második pillantásra picit bonyolultabb gondolatai is támadnak az embernek. Hisz’ persze, hogy nem önmagával babrál ki, nem is önmagát fosztja meg a tetemes summától az illiberós hatalom! Éppen, hogy a saját „jól felfogott” érdekében inkább azokat, akiket már ellenséggé nyilvánított. A civileket. A jogállami, emberiességi normák betartását ellenőrizni, tán számon kérni hivatottakat. A „gebinet” nemcsak azt üzeni e históriával, hogy dögöljön meg a szomszéd (a másik, nem illiberális magyarországi magyar) tehene is. Inkább azt: dögöljön meg bárki, lehetőleg mindenki, aki mást gondol, mint ő; aki normatívabb nála; aki komolyan veszi a demokrácia játékszabályait, köztük a fékek és ellensúlyok rendszerét; aki européer módon betartja, és be is akarja tartatni a mindenen eluralkodó hatalommal azt, ami másutt – a jelző és idézőjel nélküli demokráciákban – természetes.
***
Harmadik pillantásra még az is az ember eszébe ötlik: ezzel az üggyel a magyar nép egésze – lényegében Magyarország – lett 74 milliárd forinttal szegényebb. És persze – a gyevi bírót meg az ő üzletfeleit kivéve – a magyar nemzet java került jóval hátrányosabb, kiszolgáltatottabb helyzetbe.
Egyébként meg: ennyit az országló urak által kisajátított „nemzeti érzelemről”. Vagy inkább a nemzeti lózunggal leplezett megosztásról és az uralkodásról, a kenyérről és a cirkuszi játékokról. És arról is, hogy a cirkuszigazgató és a hopmester szerint, itt, Tündérországban, húú, de mekkora nagy demokrácia van…
Mekkora is? Közelebből nézvést, akkora az csupán, mint a tudomány, a kultúra, az oktatás, a sajtó, a vállalkozás szabadsága ebben a centrális hazai erőtérben. Legföljebb látszatnyi. Ha nem hiszitek, kérdezzétek csak meg a leszalámizottakat, most épp a Színház és Filmművészeti Egyetem a „soros”…
Tündérország nem lehet ilyen! Vagy hallottatok ti már arról a meséről, amelyikben a Jótündér esik verembe, s az agresszív kismalac szól be neki a gödör széléről: – Ha adsz nekem 74 milliárdot és megígéred, hogy soha nem pofázol bele a dolgaimba, akkor most hazakotródhatsz…
