Ha valakit felboncoltak, még nem biztos, hogy meghalt

Mindezt az RTL Klub Híradójának szombati esti riportjából tudjuk. Meg is mutatták a hölgyet, kifejezetten élőnek látszott, beszélgetett a riporterrel és érthető mondatokban válaszolt a kérdésekre. Ez azonban nem azt jelenti, hogy adott esetben hátra dőlhetünk, és abba az illúzióba ringathatjuk magunkat, hogy élünk. Van olyan, hogy az ember nem tudja magáról, hogy meghalt. Azt hiszi, hogy még él, de ez nem így van. Azt, hogy él-e valaki, nem az illető személy dönti el.

A legtöbb ember ugyanis nem szakértő ebben a témában. Más munkakörben dolgozik, nem halottakkal kapcsolatos dolgokkal foglalkozik. Az igaz, majdnem mindenki látott már halottat, így másokról nagy valószínűséggel meg tudja állapítani, hogy élnek-e, avagy sem, de olyan emberről még senki sem hallott, aki saját magát látta volna holtan.

Nem kell tehát ugrálni, pöffeszkedni, verni a mellünket, hogy én még élek. Bízzuk az ilyet szakemberre! Higgyük el, hogy az illetékes hivatalokban nem nyeretlen kétévesek ülnek, hanem régi motorosok, akik nem ma jöttek le a falvédőről, s láttak már karón varjút. Ne vitatkozzunk velük, mert a végén beperelnek, és még mi fizethetünk, amiért kételkedtünk a hozzáértők szakértelmében.

Általában sem jó kételkedni, mert az nem vezet semmi jóra. A kételkedőkből legföljebb neves feltalálók lesznek, akik felfedezik a koronavírus ellenszerét, embert juttatnak el a Holdra, esetleg jeles gondolkodók, akik választ találnak az élet és a halál nagy kérdéseire, de arról például, hogy hatásos-e a kínai Sinopharm vakcina a Covid ellen, biztosan nem az ő véleményüket kérnék ki. Azért vannak a nálunk okosabbak, akiknek ez a tanult szakmájuk, hogy megmondják, mi van. Mikor kell metszeni, hogyan kell az igét ragozni, miként kell egymásra rakni a téglákat, hogy ne dőljön össze a ház. Tessék csak szépen rábízni a szakemberekre, hogy élünk-e még, vagy már meg lettünk halva. Ne tévesszük meg a hatóságot, ne tegyünk úgy, mintha élnénk. Ha szabad javasolnunk: vita, netán kétségek esetén haljunk meg magunktól, így elejét vehetjük a további kellemetlenségeknek.

Mindez nemcsak az esetleges boncolásunkra vonatkozik, de az élet más területein is hinnünk kell azoknak, akik még soha nem hazudtak az embereknek. Ha azt halljuk, hogy a migrációs nyomás fokozódik és még soha nem volt akkora, mint most, kezdjünk el rettegni és keressünk menedéket azoknál, akik azt ígérik, hogy megvédenek minket. Ha azt mondják magas helyen, hogy Magyarország előre megy, nem hátra, akkor ne a szemünknek higgyünk, ne a tapasztalatainkra hagyatkozzunk, hanem zokszó nélkül fogadjuk el, hogy választott vezetőink nálunk jobban tudják, hogy mi a jó nekünk, és mi van velünk.