Háborút indított a Fidesz Józsefvárosban

HírKlikk 2019. október 18. 11:45 2019. okt. 18. 11:45

Habár nehéz helyzetbe sodorja az érintetetteket, de megköszönhetjük a Fidesznek, hogy megmutatja, mire kell felkészülnie az ellenzéknek egy remélhetőleg bekövetkező 2022-es kormányváltás után. Arra, ami most zajlik a főváros VIII. kerületében. Amiről pedig – az ígért átláthatóság jegyében – a megválasztott józsefvárosi polgármester számolt be.

„Tegnap nemcsak az történt, hogy megtámadták a számukra vereséget hozó eredményeket Józsefvárosban, hanem az is, hogy kölcsönös megegyezéssel távozott a városüzemeltetésért és vagyongazdálkodásért felelős holding szinte teljes aláírási joggal bíró vezetője –megtehették, mert a JGK csúcsvezetője, egy fideszes politikai kinevezett ezt lehetővé tette” – számolt be a legfrissebb fejleményekről Pikó András Facebook posztjában.

S miután a választási eredményeket a Fidesz megtámadta, így az nem emelkedhetett jogerőre, amiből következően Pikó egyelőre külső szemlélője a folyamatnak. Ezért lépni sem tud, s „aláíró vezetők nélkül félő, hogy nem lesznek időben elutalva a fizetések a dolgozóknak, leállnak a folyó ügyek (bérleti szerződések, stb.), nem fizetik időben be az adót és a járulékokat és kezelhetetlen hangulat alakul ki a vállalatnál, ahol elterjedt, hogy Pikó rugdossa ki az embereket”.

Amit ír, leképezi az egész országot: „A kerület tele van feleslegesen gerjesztett félelemmel, szegény bérlők rettegnek, mert valakik azt súgták a fülükbe, hogy én számon tartom, ki fideszes és ki nem, és aki fideszes, az utcára kerül. Az önkormányzati intézményektől és a hivatalból hasonló rágalmazó pletykákat hallok”.

Pedig ezekből semmi nem igaz! – szögezi le.

„Aki betartja a szabályokat, az elvárható munkahelyi lojalitás szerint és jó színvonalon végzi a munkáját, az nem kell tartson semmitől. A politikai kinevezettektől és alkalmatlanoktól viszont megválunk – ez volt az ígéretem és be fogom tartani... Nem lesznek új sportállások Józsefvárosban... nem lesz tehát vérengzés, de következetes leszek a kerületet megszálló fideszes polip eltávolításában” – ígéri, majd így folytatja: „Az iratokat nem lehet nyom nélkül eltüntetni – lehet késleltetni a dolgot, de a választók döntöttek és elvárják, hogy betartsam az ígéretemet”.

Ja, és a posztból az is kiderült, hogy a fideszes ellenfele nem gratulált neki. Pedig „a vesztes gratulációja az eredmény ismeretében nemcsak annak kinyilvánítása, hogy elismeri az eredményt, hanem annak is, hogy a verseny végén elkezdődhet a munka és a legyőzött nem gördít akadályokat a felhatalmazást kapott győztes elé” – írja Pikó.

Forrás: Hírklikk