Halálos fenyegetésekkel zaklatják a világbajnok magyar sportolót

HírKlikk 2021. november 30. 06:15 2021. nov. 30. 06:15

A párosban négyszeres Grand Slam-győztes és háromszoros világbajnok magyar teniszező a közösségi oldalán osztotta meg követőivel, hogy minek van kitéve jószerével napról-napra.

„Amióta az eszemet tudom, kapom meccsek után a rosszabbnál rosszabb üzeneteket. Ha nyerek az a baj, ha épp veszítek, akkor az még nagyobb baj. Szomorú, hogy az embereknek nincsen jobb dolguk, mint másokat kritizáljanak/bántsanak. Minden egyes meccsemen minimum száz százalékot próbálok nyújtani, van, amikor nyerek és van, amikor veszítek" írja Babos Tímea, aki a posztjával a jelenségre akarta felhívni a figyelmet, hozzátéve, hogy már kevésbé viselik meg ezek az üzenetek.

„Szerintem inkább bátorítanunk és tisztelnünk kéne egymást!" – írta, és meg is osztott egy-két durva angol nyelvű kommentet, amit egy-egy mérkőzése után kapott. Volt olyan, amelyikben a halálát kívánják, vagy éppen a családját fenyegetik.

„Sajnos, ez már nem új téma, nagyjából tizenöt éve tart – mondta a Blikknek Babos Csaba, a világranglista 161. helyén álló teniszező édesapja és edzője. – Kezdetben fogadási csalók találták meg, hogy veszítsen meccseket. Aztán jöttek ezek a trágár zaklatók."

Az édesapa arról is beszámolt, hogy ez nem egyedi eset a teniszben, sokan mások is ezt szenvedik, és mindenki próbálja függetleníteni magát, de teljesen nem lehet, ezért is állt ki most a nyilvánosság elé a lánya.

Forrás: Blikk