Hallgatott az MTI arról, hogy Szijjártó nem lesz ott a kijevi találkozón
Az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükség van mind a 27 tagország beleegyezésére, amiről Orbán Viktor már megüzente, hogy a magyar parlament nem fogja megszavazni a közeljövőben.
Az MTI az uniós külügyminiszterek kijevi találkozójáról elfelejtette megemlíteni azt az apróságot, hogy Szijjártó Péter nincs ott, mert szerinte fontosabb az infláció letöréséért küzdeni – írta meg a hvg.hu.
Dmitro Kuleba korábban úgy nyilatkozott, hogy ukrán külügyminiszter azt várja a találkozótól, hogy az ukránok hozzáférést kapjanak ahhoz az 500 millió eurós összeghez, amelyet eddig a magyar vétó miatt nem tudott folyósítani nekik az unió.
Állítása szerint erről már meg is egyeztek a magyarokkal.
A lap kérdésére a külügyminisztérium megerősítette, hogy magyar részről Bunford Zsolt biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár vesz részt a találkozón, ugyanakkor nem Magyarország az egyetlen tagállam, amely nem külügyminiszteri szinten képviseli magát az ülésen. A hvg.hu úgy tudja, a lett, a lengyel és a svéd külügyminiszter maradt még távol.