Hangfelvétel került elő Miskolc talán legnagyobb választási csalásáról

Csanádi Dávid 2019. október 6. 05:10 2019. okt. 6. 05:10

Miskolc történetének talán legnagyobb választási csalására fényt derítő hangfelvétel került szerkesztőségünk birtokába. A rögzített anyagon forrásunk szerint Tóth Ákos önkormányzati képviselőjelölt, a felesége és egy barátjuk szerepel: arról beszélgetnek, hogy mi indította Tóthot arra, hogy elinduljon a választásokon. A felvételből, amelynek eredetiségében nincs okunk kételkedni, egyértelműen kiderül, hogy az egyetlen motiváció az ezért kapott pénz. Az is elhangzik, hogy Tóth tisztában van cselekedete súlyával, de meggyőződése, hogy semmi baja nem lehet, mert a hatóságokkal szemben meg fogja kapni a megfelelő védelmet.

Azt sem tudja, melyik a körzete

Tóth Ákos felesége már a beszélgetés elején tisztázza a legfontosabb kérdést: férje nem kampányol, nem célja, hogy megnyerje a választást, csak azért kérték fel, hogy induljon. Sőt, az is elhangzik, hogy azt sem tudja, melyik a körzete. Erre egyébként Tóth megjegyzi, hogy most megnézte az interneten.

Meg tudná nyerni, de nem azért fizetik, különben is neki a Fidesz a jó

Ezután borul a bili: Tóth Ákos szó szerint a következőket mondja: „egyébként meg is tudnám nyerni, ha akarnám, de nem akarom megnyerni”. Ezután egyértelműen elismeri, hogy az egészet a pénz miatt csinálja.

A felvételről az is kiderül, hogy bár ellenzéki képviselőjelöltként indul, Tóth egyértelműen a Fideszre adja majd le szavazatát, mert neki az a jó, ha a helyi Fidesz hatalomban marad. Márpedig az őt jelölő Új Lendület egyesületnek van saját polgármesterjelöltje Kopcsó Gábor személyében, de Tóth Ákos nem adja rá a voksát.

A Kúrián is meg tudják védeni

Itt aztán már az egész beszélgetés legfelháborítóbb része következik, ugyanis, amikor a „Haver” néven jegyzett harmadik személy felveti a büntetőjogi felelősség kérdését, Tóth Ákos a következőképpen válaszol: „Figyelj, azért minket védenek elég rendesen, úgyhogy ez esélytelen”.

Amikor erre „Haver” felveti, hogy, ha választást a Fidesz elveszti, akkor nem lesz, aki megvédje Tóthot, azt a választ kapja: „Várjál, el vagy te tévedve, ez Miskolc”. A feleség közben próbálja férje válláról levenni a felelősséget azzal, hogy mindegy, hogy pénzért vagy sem, de felkérésre indul, egyébként pedig nem kell ennyire túllihegni a dolgot.

Arra a felvetésre pedig, hogy a kúria döntése általában független szokott lenni, a jelölt ezzel válaszol: „Igen? Te ezt honnan gondolod?”. Márpedig ezzel a független magyar bíróságot és az igazságszolgáltatást gyanúsítja meg, hogy kiszolgálja a Fidesz érdekeit. Ezt pedig rögvest meg is erősíti egy újabb kijelentéssel, amely szerint, ha bíróságról van szó, akkor biztos, hogy meg fogják őt védeni, és ebből semmi gondja nem lehet.

Ő mondta meg, mennyit kér

Ezután ismét a pénzre terelődik a szó. Itt már a feleség válaszol: Tóth Ákos pénzért indul, „de nem ennyiért”. Hamarosan az is kiderül, hogy pontosan annyiért, amennyit ő maga kért egy bizonyos „Ő”-től, aki forrásunk szerint Kopcsó Gábor, az Új Lendület miskolci polgármesterjelöltje.

Eltörölt adósságok

Kicsit később Tóth és felesége kedélyesen elvitatkoznak azon, hogy hány hét „szívódást” kell elviselni a kapott összegért: kettőt, hármat, vagy négyet. Ez a rész talán nem is lenne érdekes, ha nem hangzana itt el a célzás, hogy „Ő”, azaz Kopcsó is pénzt kapott azért, hogy induljon a választáson. Tóth Ákos itt egy városi legendára hivatkozik, amely szerint egyszerűen eltörölték az adósságait.

A közös kampányfőnök

A végére sajnos lényegesen romlik a hangfelvétel minősége, alighanem a felvétel készítője kénytelen volt zsebre tenni a hangrögzítő eszközt. Ennek ellenére kivehető a beszélgetésből, hogy Kopcsó Gábor polgármesterjelölt kampányfőnöke ugyanaz a személy, aki a Fidesznél is hasonló szerepet tölt be. Ő Zárug Péter Farkas, szerepét pedig Tóth Ákos a felvételen megerősíti.

Frissítés:

A hangfelvétel ebben a cikkünkben érhető el.